Autonómia: a perverz közhelyek mögött
Ha valaha is lesz székely autonómia, azt a román parlament fogja megszavazni. Nem Budapest, nem Brüsszel, nem Washington, nem Strassburg, és nem is az ENSZ.
Az autonómiát, mint varázsszót az erdmagyar politika gyakorlatilag már a forradalomkor felfedezte. De amíg a kilencvenes években elsősorban az RMDSZ belső fórumain folyt a végtelen vita arról, hogy pontosan mit is kéne kérni (arról már kevésbé, hogy hogyan adjuk el a többségnek), addig 2003-tól, a szatmári szkizma után az autonomistázás kiszabadult a köztérre, teljesen elöntötte a sajtót, a választási kampányokat.
Politikai szervezeteink kommunikációs versenyt futottak a magyar választók előtt, hogy ki a nagyobb autonomista. Csak egy dolgot felejtettek el:
elmondani, hogy miről is beszélnek.
Maradjunk egyelőre kimondottan Székelyföld területi autonómiájának kérdésénél, mert a kulturális autonómia területén valamivel tisztább a kép (bár ott sem eléggé). Nézzük meg melyek azok a dolgok amelyeket azonnal oda kellene tenni az első mondat után, amely ugye általában így hangzik: „Mi küzdünk Székelyföld területi autonómiájáért!”
Innen az okos politikus azonnal továbblép, és mond valami általános maszlagot. Az okos román újságíró visszavág, hogy: pontosan hogyan képzelik ezt el? Hebegés-habogás jön ezután, hogy hát izé, önrendelkezés, önkormányzás, több jogok. Jojó, de pontosan mi? Itt tipikusan vége a filmnek.
Az erdmagyar választó már nem is kérdez.
Ő már megszokta, hogy ez csak egy olyan üres szlogen, mint Kolozsvár polgármestereinek szájában a multikulturalizmus.
A felelőtlen elkoptatás ellenére vissza lehet még hozni ezt a témát mindkét politikai kommunikációs felületen (erdmagyaron és románon is) a komoly dolgok közé. De csak akkor, ha minden egyes feldobáskor a választó vagy a sajtós
választ kap a következő tíz kérdésre:
1. Pontosan mekkora területről is beszélünk, hol vannak a határai?
Ahány szervezet, annyi a válasz is. Van, aki még térképet is csinált. Kár, hogy mások meg másfélét csináltak, megint mások pedig semmilyet. Nyilván Maros megye kérdése a legnehezebb. Történelmi Marosszék, teljes Maros megye, mai etnikai határok? Ha megkérdezünk egy marosvásárhelyi magyart, hogy székely-e vagy sem, tuti, hogy fele-fele arányban kapunk válaszokat. De nem tiszták a határok Hídvég, Bodzaforduló, Maroshévíz illetve a Kovászna és Hargita megye határán lévő Brassó megyei magyar többségű falvak esetében sem.
Akkor miről is beszélünk? Ezt a kérdést végre el kellene dönteni. Nem lehet területi autonómiáról beszélni pontos határok nélkül. Ugyanúgy, ahogy megyékről vagy országokról sem.
2. Milyen plusz jogok lennének az identitás-megtartó területeken a jelenlegiekhez képest?
Állandóan visszatérő, egyik legélesebb kérdés, amit a román sajtósok feltesznek. Mi kell még nekünk, milyen plusz jogokat adna ez azok mellé, amelyek már megvannak, hisz vannak anyanyelvű iskoláink, kulturális intézményeink, használhatjuk a nyelvünket a közigazgatásban (Székelyföldön szinte mindenütt), mit akarunk még?
És tényleg, ilyenkor mit mondunk, amit meg is értenek? A valóság az, hogy egy területi autonómia nem hozna sok új jogot az identitásmegtartó területeken. Ezek nagyobb részét már elértük, a teljes kontrollt pedig meghozza majd a kulturális autonómiát adó kisebbségi törvény.
A pontos válasz tehát ez lenne: ezeken a területeken nem hoz újat, mert ezek a kulturális autonómia részei. A területi autonómia lényege a döntések helyi szintre vitele a lehető legtöbb területen, illetve a helyi közösség sorsának nagyrészt a saját kézben való vétele, az otthonérzet, a felelősség, a maximális szubszidiaritás.
3. Melyek az intézményei, hogyan épül fel az államszerkezete?
Milyen kormánya lesz, milyen parlamentje? Hogyan választják meg a parlamentet, lesznek-e belső választások? Lesz-e elnöke? Ha igen, őt hogyan választják meg? Inkább parlamenti vagy inkább elnöki rendszer lesz? Milyen közigazgatási egységekre fog bomlani? Maradnak a mostani megyék azon belül is, vagy kisebb székekre bomlik?
4. Milyen közjogi hatáskörök kerülnének az autonóm terület szintjére?
Miről dönthet a helyi kormány? Hát a helyi parlament? Ki kéne választani legalább 3-4 hatáskört, amelyhez ragaszkodunk, és amely eladható: pl. altalajkincsek kihasználása, helyi szimbólumok kérdése, turisztikai kínálat kérdése, a helyi közigazgatási berendezkedés kérdése, stb.
Mekkora gazdaságszervezési autonómiája lenne? Ezt külön ki kéne emelni a hatáskörök közül. Helyi adók kivetése, bevétele. Milyen jogkörei lennének ezen a területen?
5. Miből élne? Fenn tudja tartani magát egyáltalán?
Örök kérdés ez a román újságírók szájából. Gazdaságilag életképtelen autonómiák – legalábbis működő etnikai alapú autonómiák – nem léteznek Európában.
Mindenki, aki elért valamit (és nem szovjet módon felülről tették a nyakába a kirakatintézményeket), az előbb meg tudta engedni magának az autonóm terület fenntartását.
Ide kellene egy röviden összefoglalható, néhány statisztika arról, hogy a három megye fenn tudja tartanai magát (ha ez így van). Milyen gazdasági húzóágazatai vannak, mekkora az bevétel-kiadások aránya? Ha nem tudjuk bebizonyítani, hogy valóban nagyjából önellátó lenne, akkor inkább bele se fogjunk.
6. Miért nem szeparatizmus a területi autonómia kérése?
Egy másik sláger Bukarestben: ennek ugye az a célja, hogy előbb-utóbb elszakadjatok? Ez csak egy lépés a függetlenség felé, ugye? Nos, nem.
Itt fel kellene sorolni az összes autonóm terület példáját, amely 20-30-40 éve él békésen és boldogan abban az országban ahol létrejött. Koszovót itt mellőzük. Újabban Skócia és Katalónia sem túl jó példa, mert ott idő kérdése a függetlenségi népszavazás, hisz a függetlenségpártiak kezdik elnyomni az autonomistákat.
No de van bőven „hűséges” autonómia is. Többségük ilyen.
7. Mi haszna van pontosan belőle a székelyföldi magyarnak?
Mit veszítünk, ha nem jön össze? Ezt ugye már a helyi választók irányába kellene pontosítani. Azon kívül, hogy nemzeti, szép, lobog a zászló, jólesik magad ura lenni stb., pontosan miért is lenne jó a helyi polgárnak az autonómia bevezetése?
Nem könnyű kérdés ez sem. Itt a választó általában pragmatikus választ vár. Nos, a helyzet az, hogy egyből jólétet nem hozna. A személyes haszon az inkább perspektivikus, és elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egy erős, jól szervezett, önmaga értékeit fenntartani tudó közösségnek lehet a része, ő, a gyerekei, unokái.
Az autonómia nem hoz karácsonyi csomagot, sem ingyenes tűzifát, sem nagyobb fizetést. Legalábbis egyből biztosan nem.
8. Miért jó a helyi románoknak egy ilyen konstrukció? Hát az országnak?
A helyi románok felvilágosultabb, fiatalabb generációja egy részét meg lehet győzni, hogy nekik is jobb lenne egy jól szervezett autonóm területen élni, ahol nem a csúnya Bukarestiek döntenek a mindennapokról.
De a helyi románok másik felét (többségét), és az országos véleményt nagyjából lehetetlen meggyőzni ennek hasznáról. Ennek a magyarázata egyszerű: egy etnikai alapú területi autonómia a kisebbség fennmaradását célozza, nem a többség a célközönség.
Nem nekik van szánva, ez a helyzet. Itt sokkal inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy sem a helyi románok, sem az ország nem veszít azzal semmit, ha Székelyföld magyarjai jól érzik magukat saját szülőföldjükön. Sőt, annál hűségesebbek lesznek a román államhoz, minél nyitottabb lesz az feléjük.
Lásd például: román nemzeti (székely) hokicsapat. Ha a székely magáénak tudja érezni ezt az országot, mert ő is úgy szerepel benne, ahogy elvárja, akkor van egy esélye, hogy elinduljon végre Románia elfogadása, sajátnak való érzése.
Nyilván kihagyhatatlan itt a helyi románok jogainak maximális biztosítása, garanciák felmutatása (pl. nyelvi jogok, belső kulturális autonómia).
9. Mi haszna van ebből a NEM Székelyföldön élő erdélyi magyaroknak?
Hisz őket is meg kell győzni ennek szükségességéről. A belső anyaország elmélet… nos, az Székelyföldön kívül senkit sem érdekel. Sokkal büszkébbek az erdélyi nagyvárosok lakói, vagy a Partium gazdag falvainak polgárai annál, hogysem a keleti, elmaradottabb, nacionalistább (románokkal tárgyalni képtelen) Székelyföldre anyaországként tekintsenek.
Nemcsak azért, mert tényleg sosem volt az (Székelyföld mindig Erdély és Magyarország pereme volt), hanem mert mitől válna azzá autonómként?
Ám mindez teljesen másképp hangzik, ha úgy csomagoljuk, hogy erős Székelyföld nélkül nincs sem országos politikai képviselet (egyszerű matematika), sem kulturális autonómia.
Az utóbbi ugye az, ami az interetnikus területeknek és a szórványnak az elsődleges érdeke. Mi segítünk abban, akkor ők segítenek ebben. Egy közösség vagyunk, szolidárisnak kell lenni, még akkor is, ha ami neked fontos, az nekem nem mindig az.
10. Mikor fogjuk ezt mégis elérni, és hogyan?
Kell erről beszélni, még akkor is, ha szinte bármit mondunk, az inkább science-fiction kategória, mint valóban belőhető valóság. Míg a kulturális autonómiáról beszélhetünk elérhető közelségben, akár 1 éven belül is – ha ez a koalíció képes még működni –, addig Székelyföld területi autonómiája egyáltalán nem látszik az alagút végén.
Lőjünk be egy 15-20 évet. Reális? Túl sok, addig már túlságosan elfogyunk? Nem tudom, én nem politizálok Bukarestben, nem ismerem, hogy mit lehet háttérmunkával kihozni a román politikumból.
Azért is a román politikum állapotához kell ezt kötni, mert ha valaha is lesz székely autonómia, azt a román parlament fogja megszavazni. Nem Budapest, nem Brüsszel, nem Washington, nem Strassburg, és nem is az ENSZ.
Támogatni sem fog senki, legfeljebb Budapest. Ő is csak halkan. Mondjuk tehát frankón el azt is, hogy akkor lesz Székelyföldnek autonómiája, ha a román parlament ezt megszavazza.
Nos, ha a fenti tíz kérdésre legalább hetven-nyolcvan százalékos válaszokat tud fűzni egy politikai szervezet, párt vagy politikus, akkor elhihetjük neki: komolyan gondolja, valódi elképzelése van, hisz abban, amit csinál, tényleg autonomista.
Aki csak hebeg-habog meg üres közhelyeket mond, az egy politikai perverz, aki lejáratja az autonómia ügyét.
