Autonómia káosz

Lássuk kezdésnek milyen autonómia modellekről is beszél az erdélyi magyarság politikai képviselete jelenleg.


A kulturális autonómia

Először is ott van mindenik közül talán a „legszoftabb”, a kulturális autonómia. A kisebbségi törvénytervezetbe beletett személyi elvű, elsősorban a kultúra és az oktatás területét célzó autonómiamodellt az RMDSZ 2004 óta próbálja Bukaresten átgyúrni. A tervezet legnagyobb haszna lenne az, hogy nemcsak a székelyföldi magyarságot érintené, hanem a teljes romániai magyar közösséget.

A koalíciós megállapodás részeként úgy látszott kezdetekben, hogy nem lesz gond vele. 2005 végén azonban a hallgatólagos elfogadás előtt pár nappal megszimatolta a központi román sajtó, majd elsősorban a Demokrata Párt ellenkezése miatt végül a parlamenti bizottságokba került. Sajnos ott porosodik ma is, a legtöbb román képviselő nyílt ellenkezése mellett.




A fejlesztési régiók átszervezése

A kulturális autonómia tervezetének erőszakos fagyasztását látva az RMDSZ egy másik „önrendelkezési modell” mögé próbál jelenleg támogatást szerezni. Ennek gyökerei a Provincia közéleti havilap 2002-es regionalizmusáig vezetnek vissza. A fejlesztési régiók átszervezésének kérdése a felszínen természetesen nem Székelyföld, vagy amúgy az erdélyi magyarság autonómiájáról szól, hanem az egész ország hatékonyabb adminisztrációját szeretné elérni, tiszteletet adva a regionális identitásoknak.

Azonban mi tudjuk (és a románok is tudják), hogy Maros, Hargita és Kovászna megyék egy elkülönült régióként való meghatározása mögött kétségtelenül ott van a térség önrendelkezési törekvése. Alátámassza ezt az RMDSZ vezetőinek több olyan kijelentése is, amely a fejlesztési régióknak nemcsak EU-s pénzleosztó szerepet szánnának, hanem idővel tág közigazgatási szerepek is átruháznának ezekre a megyékről.

A hétvégén lezajlott szovátai konferencia is bizonyítja, hogy jelenleg az RMDSZ erre a projektre tanúsít a legnagyobb figyelmet, erre koncentrálódik a legtöbb bukaresti és külföldi lobbi.





Az etnikai alapú területi autonómia

Ezt nevezhetnénk az erdélyi autonomista törekvések koronájának. Ugyanakkor azonban ez a legnagyobb ellenkezést is kiváltó, így a legkisebb megvalósítási eséllyel rendelkező projekt. Etnikai alapú területi autonómiáról beszélni Romániában 2003-2004-ig szinte elképzelhetetlen volt. 2004 és 2005-ben azonban az RMDSZ pár képviselője kétszer is benyújtotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) székelyföldi területi autonómia törvénytervezetét. A nagy vihart kavaró tervezet mindkétszer elég hamar elvérzett.

Az SZNT azonban a tervezetét ma is fenntartja, legújabb lobbycéljaként a strasbourgi Európa Tanácsot választotta. Az RMDSZ diskurzus szintjén azóta is forró témaként tartja Székelyföld területi autonómiájának kérdését, de konkrét tervezetként egyelőre csak a kulturális autonómiát és az ország magyarságnak előnyös módon való régió-felosztását mutatta be.




A székely területi autonómia román parlamenti lobbytevékenységéhez a nyilatkozatok mellett meg kell említeni még Antal Árpád és Tamás Sándor képviselők európai autonómiákat bemutató időszakos kampányait. A területi autonómia-tervezetek legnagyobb problémája hogy nem kínálnak megoldást az erdélyi magyarság felét kitevő partiumi és közép erdélyi magyarság számára. Ezért van az, hogy az RMDSZ is a kulturális autonómiával együtt látná ennek bevezetését.


A románokat célzó magyar politikai diskurzus autonomista része azonban egy káosz. Miért is mondom ezt:


1. Túl sok modellt futtatunk egyszerre, elégséges magyarázat nélkül.

Gondolkodjunk egy percet egy román újságíró és az őt olvasó román politikus fejével. Az ő értelmezésükbe vajmi kevés különbség van a három modell között. Mindenikből, kellő részletes magyarázat hiányában, csak annyit fognak fel, hogy „ezek a magyarok megint ki akarnak csúszni a román állam keze alól”. Ennek a következménye az is, hogy gyakorlatilag mindegy melyikről beszélünk, a végén a románok mindig a „magyar veszélytől” való félelemnél kötnek ki.


2. Köd van a fejekben arról, hogy mit is jelentenek egyenként ezek a modellek.

Az, hogy a román választók nem értik a modellek közötti különbséget az teljesen biztos. A még nagyobb baj az, hogy a román politikusok, és a román közélet fő kommunikációs csatornáit képező újságírók sem pontosan értik miről is szólnak ezek külön-külön. Ennek az egyik oka az lehet, hogy túlságosan kevés román nyelvő közérthető kivonatos anyag született ezekről a tervezetekről, a másik oka talán az, hogy gyakran egy bukaresti tévériporter által megkérdezett erdélyi magyar politikus sem tud közérthető választ adni románul arra, hogy miről is szólna a kulturális vagy a területi autonómia, illetve miért lenne jó mindenkinek a régiók átszervezése és közigazgatási hatalommal való felruházása.


3. Túl sok csatornából jön a túl sokféle üzenet, semmiféle egyeztetés nélkül.

Autonómia kérdésben az erdélyi magyar üzenet nagyon fragmentált. Az RMDSZ mindhárom modellről beszél, az SZNT a székelyek területi autonómiáját hangoztatja, Tőkés László „magyar autonómia-törekvésekért lobbizik” (akármi is legyen ez), az MPP meg bőven megelégszik az országos szintes egységes helyi közigazgatási autonómiával. Olyan is akadt, aki a két magyar többségű megye egyesítését kérné csupán, egy még másik hang szerint egy Székelyföld megye létrehozása volna az indokolt. Az erdélyi magyar politika megosztottságának az áldozata lett az autonómia diskurzus.


4. Nincsenek egységes támogatottságot élvező tervezetek.

Az előbb említett megosztottság egyenes következménye az, hogy nincs egy olyan tervezet amelyet mindenki egyformán támogatna. A hatékonyság feltételezné azt, hogy egyszerre ugyanazért a projektért szálljon síkra mindenki, egy közös tervezetért húzzák meg a lobbi szálait a szervezetek. Amíg 4-5 szervezet legalább ugyanannyi különböző projektről beszél egyszerre, addig egyik modell sem kaphat egységes magyar legitimitást. Ez a helyzet nagyon megfelel a román politikusoknak, hisz könnyen mondhatják, hogy magyarok sem tudják mit akarnak.


5. Az „autonómia” szó bűvölete és felelőtlen használata.

Hányszor hallottunk olyan kifejezéseket, mint „erdélyi autonómia”, „erdélyi magyar autonómia”, „magyar autonómia” , „székely autonómia”. Pontosan mit is jelentenek ezek a kifejezések? Tudja valaki? Például mi a fene pontosan az, hogy „erdélyi magyar autonómia?” De mondhatok másokat is, pl. „erdélyi fejlesztési terv”, „székely fejlesztési terv”, „magyar önrendelkezés”, „székely önrendelkezés”. Mik ezek konkrétan?

Ahogy az egyik barátom mondaná: lufik. A lufik meg arra jók csak, hogy érzelmileg hassanak az emberekre, de ugyanakkor ködösítsenek, megfoghatatlanná tegyék a politikai diskurzust. Én az ilyen fajta értelmezhetetlen, csak kavarodást okozó diskurzust kártékonynak tartom, akárki is mondaná azt.




Itt van egy pozitív történelmi helyzet. Koszovó óta a román és az európai közvélemény is őszinte érdeklődésből, kényszerből vagy félelemből, de jobban ránk figyel mint valaha. Mi mit mondunk nekik? Ki mondja? Ki tárgyalhatna majd ezekről?

A legnagyobb kérdés pedig: pontosan mi is kell nekünk?