Az államkincstárnál nem létezik magyar közösség

Az MPP elnöke felrója az RMDSZ-nek, hogy saját maga számára akarja bebiztosítani a magyar kisebbségnek járó pénzügyi alapok igazgatását.

A valóságban egyáltalán nem így van, a törvénytervezet belső választásokat ír elő a Nemzeti Kulturális Autonómia Tanács, egy olyan adminisztratív hatóság létrehozására, amelybe az RMDSZ-szel rivális szervezetek tagjai is bejuthatnak.



Ha csak a magyarságra utalunk, egy ilyen Tanácsnak 91 tagja lenne, éppen elég sok ahhoz, hogy az összes, RMDSZ-en kívüli vélemény beleférjen. Igaz, hogy ez a törvény kizárólag az RMDSZ-nek tartja fenn a választások megszervezésének jogát, ami valóban féltékenységre és gyanakvásra ad okot. Mégsem ez lenne a kisebbségügyi törvény által okozott legnagyobb probléma.

Az MPP elnöke felhívja a figyelmet egy fontos tényre, anélkül azonban, hogy teljesen végigvinné érvelését. Az RMDSZ tervezete alapján ennek az Autonómia Tanácsnak a fenntartásához olyan adók is hozzájárulnának, amelyeket

kizárólag a magyar kisebbség tagjaira rónának ki.


Szász Jenő meglátásában a magyar közösség tagjait ez diszkriminálná, ugyanis plusz adókat kellene fizetniük a közösség intézményeinek fenntartása érdekében.

Az RMDSZ tervezete azonban előírja, hogy ezek csupán kiegészítő források lennének, a fő anyagi alap továbbra is az állami költségvetésből származna. És itt a van a kutya elásva. Milyen alapon osztanák szét a pénzt? Melyek lennének azok a kritériumok, amelyek alapján az állam nagy pénzes zsákján leválasztanának egy zsebet az Autonómia Tanácsok költségeinek finanszírozására?

A jelenlegi adminisztráció minisztériumok és megyék alapján osztja szét a költségvetést, és nem etnikai alapon. A kormány pénzt ad néhány Hargita megyei iskolának, de nem a magyar közösségnek. Ha azonban a kormány úgy dönt, hogy több pénzt ad az olyan megyéknek, mint Hargita és Kovászna, akkor olyan politikai és egyben konjunkturális kritériumról lesz szó, amely nem  léphet elő elosztási szabályként.

Lássuk miért: amikor az Autonómia Tanács kéri, hogy utaljanak át neki egy bizonyos összeget, amelyről önállóan rendelkezik, nem tudják majd, hogy milyen összegről beszélnek.

Hogyan számítják azt ki?

Lehetne az oktatásra és a szellemi örökségre szánt összeg utóbbi évekbeli átlaga, de nem lenne helyes, mert nem kötődne a magyar közösség állami költségvetésbe való hozzájárulásához, amely lehetne nagyobb vagy kisebb is. És végül egy teljesen bizonytalan talajra érkezünk, minthogy a gazdaság és az államkincstár szemszögéből nem beszélhetünk „magyar közösségről”.

Egyszerűen lehetetlen kiszámolni, mennyi adót fizetnek az államnak a magyarok fizikai személyként vagy kereskedelmi társaságok részvényeseiként, következésképp azt sem lehet tudni, hogy mennyi járna igazságosan az Autonómia Tanácsnak. Ha ez a tanács mégis létrejönne,

a legelvetemültebb politikai tranzakció részesei lennénk.


Nem lényegtelen az sem, hogy az RMDSZ tervezetének távolabbi gyökerei a marxista ideológiához nyúlnak vissza (Karl Kautsky, Karl Renner és az Otto Bauer féléhez), amely egy olyan bürokratizált önkényuralmi állam díszleteként jelent meg, mint az Osztrák-Magyar Monarchia. Bürokratizált szocialista társadalomban elképzelhető lenne a költségvetési torta népesség szerinti elosztása, de

egy liberális államban ilyesmi lehetetlen.


Nyilvánvaló tehát, hogy az RMDSZ militánsai által indítványozott tervezet ebben a formában kivitelezhetetlen, és a megoldást a decentralizáció, illetve az helyi önkormányzatok autonómiájának kiterjesztése jelentené.

 Az eredeti cikk itt olvasható »