2009.03.31
|
0 hozzászólás
Liliomfi és a kamcsatkai patkány
Nincsen rózsa tövis nélkül, de úgy tűnik, liliom sincs... Crin (Liliom) Antonescu újdonsült liberális pártelnök, a román politika új üdvöskéje, reménybeli Barack Obamája ezt igyekszik bizonyítani, amikor ellenfeleit szurkálgatja.
hirdetés
Derekasan kijutott a szurkapiszkából az államelnöknek is, aki eddig mindig csak a piszkafa másik végén állt, és hát ugye tudjuk, hogy nem mindegy.
Az elnök annyira meglepődött, hogy azóta sem eszmél:
tőle teljesen szokatlan módon szó nélkül hagyta „a román politika vén kerítője” jelzőt, amellyel Traian Bãsescut pártelnökválasztási kortesbeszédében illette ez a Liliomfi.
Az elnök hallgatása arra utal: Cotroceni ura rádöbbent, hogy Antonescuból nagyon jól fel kell készülnie. És a felkészülés el is kezdődött, bár meg kell adni, kissé kapkodva. Az első jele ennek az, hogy az elnöki párt egyik alapembere, Radu Berceanu szállításügyi miniszter bedobta az ötletet: hozzák előre az elnökválasztást, és szervezzék egy időben az európai parlamenti választásokkal.
Liliomfi miatt az elnöki párthajó fedélzetén hirtelen nagy sürgés-forgás lett. Berceanu vészjelzése úgy hasított bele a Modrogan utcai éjszakába, mint egy hajókürt. És bár aligha lesz belőle valami – hisz az előrehozott elnökválasztásokhoz először is az kellene, hogy az államfő önként lemondjon (és erre ugyebár azóta az ominózus ötperces ígéret óta mindhiába várunk) –,
a pánikot már ez a kapkodás is jól mutatja.
Hogy Traian Bãsescu Crin Antonescuban emberére talált, néhány, az elnök számára igencsak előnytelen összehasonlítás is mutatja. Vegyük például csak a két politikus stílusát: az előbbi durva vitorlavászon (hogy ne mondjam: pokróc), utóbbi finom, „értelmiségi” selyem. Vagy közvetlen családi kötődéseiket: Bãsescu kisebbik lánya elkényeztetett, túlzott értelmi képességek birtoklásával nem vádolható plázacica, Antonescu kislánya apja által nevelt félárva.
Crin Antonescunak liberális pártlenök elődjével – és első nagy legyőzöttjével – szemben is megvolt az az előnye, hogy míg Tãriceanu négy hosszú évig tankként ment előre és szívósan ostromolta a titkosszolgálatok, az igazságszolgáltatás, és nem utolsó sorban a – nyers, de – népakarat védte elnöki barrikádokat, a „román Obama” – úgy tűnik – tud időt és energiát szorítani arra is, hogy eközben virágokat is osztogasson, szirmokat szórjon szét a csatatéren.
Ami nem változtat azon, hogy az ellenfél, Traian Bãsescu leköszönő elnök, legkésőbb idén ősszel liliomtiprásra készül.
Persze nem szóvirágokkal.
És akkor Bãsescu, illetve Antonescu szakmai hátteréről, múltjáról (ideértve a rendszerváltás előtti időket is) még egyetlen szót sem ejtettünk. Pedig emlékezzünk vissza: az elnök – akkor még esélytelennek tűnő jelöltként – az öt évvel ezelőtti kampányban még azon sajnálkozott, hogy mind akkori ellenfele, Adrian Nãstase, mind pedig ő maga kommunista ivadék, és így szegény román választónak nem adatik meg, hogy tiszta múltú embert válasszon elnökké.
Hát most majd megadatik.

No comment
A liliom a virágoskertek ékessége, és igen kevesen tudják, hogy hagymáját fogyasztják is: Kamcsatka és Szibéria népének fontos elesége. A liliomhagymát nyáron a mezőn fáradsággal összegyűjtik, csakhogy a munka szaporátlan, mert a növény nem nő seregesen. A liliomhagyma gyűjtését a kamcsatkai patkány (Hypudaeus oeconomus) is megkönnyíti, mert saját éléstárában szokta felhalmozni.
www.kislexikon.hu