2012. május 22. - Júlia, Rita, Emil
2010.04.09  |   0 hozzászólás

Csigát zabáltunk Párizsban

Bálint Ferenc  

Kiderül, hogy a csiga gyorsétel, a Ponyvaregényben igazat mondanak a Big Macről, valamint a franciák is szeretik a Daciát. Képriport.

Ha időben lefoglalod a repülőjegyet, akkor alig kerül többe egy Kolozsvár-Párizs repülőút, mint egy Kolozsvár-Budapest vonatjegy, ezért teljesen érthető okok miatt inkább az előbbire esett a választásunk. Gondoltam, megnézem, hol készül a párizsi.

Persze vannak olyan klasszikus látnivalók, amelyeket nem lehet kihagyni, gondolok itt az Eiffel-toronyra, a Diadalívre, a Louvre-ra és a Notre Dame-ra – de igazából inkább a kicsi utcácskák és kávézók hangulata érdekelt.

Egyetlen dolgot fogadtam meg magamnak: nem nézem meg Jim Morrison sírját, mert nem érdekel.

Amúgy a Mannán mindig is arra bátorítottak, hogy legyek részese a helyi élményeknek – szóval Brüsszelben, Prágában és Pozsonyban söröztem, mint helyi érdekeltségű elfoglaltság –, ezért Párizsban elhatároztam, hogy kérek csigát a bor mellé. Ez vajon azt jelenti, hogy ha valaha Brazíliába megyek, akkor kávéznom kell, Indiában viszont teázni illik és Tájföldön hasist kell szívnom prostituáltakkal? 

Olvastam, hogy az amerikai filmek szerint az Eiffel-torony mindenhonnan látszik Párizsban, és azt kell mondanom, hogy ez 90 százalékban igaz is. Már a reptérről a szállodába vivő shuttle-buszon is ott van – igaz, matrica formájában.

Öt nap kevés, hogy felfedezd Párizst, de azért megpróbáltam. Persze rögtön azzal kezdem, hogy irigykedni kezdek egy hajléktalanra, aki összeguberált annyi pénzt, hogy vegyen egy sátrat, azt felhúzta a metrószellőző fölé, és minden reggel, amikor kinéz, ez a kilátás várja:



Tudnak élni ezek a francia hajléktalanok.


Nem szeretem pontosan megtervezni egyetlen utazásom sem, ezért bárhová mennék, érkezés után veszek egy olcsó térképet, és több nem is nagyon kell. Egy euróért minden információt megkapsz.

Míg megveszem, odajön hozzám egy fiatalember, hogy nem szeretnék venni három Eiffel-tornyos kulcstartót is szintén egy euróért? Mi a francot csináljak én három kulcstartóval?



A Louvre parkjának bejárata.


Első nap ajánlatos inkább a városban lófrálni, megkóstolni az ízeket, és nem árt a koldusokat udvariasan kerülgetni. Odajön egy cigányasszony, azzal, hogy „Jú szpík inglish?”, mondom neki, „I’m sorry, I don’t speak English”, erre otthagy a hülyéje. Globalizált koldusok. Akarok venni egy francia bort, könnyű a dolgom, mert mindegyik bor francia. A „french fries”-t is csak úgy írják, hogy „fries”.  Természetes, nem?

Benézünk egy helyi sajtüzletbe is: „Fromagerie”, veszünk büdös és penészes sajtokat és bagettet, kimegyünk a Champs Elysées sugárútra, leülünk egy padra a Louis Vuitton üzlet elé, és sajtot eszünk tizenkétezer eurós táskák árnyékában.



Mikor a királyi palota udvarán megépült az üvegpiramis, sokan úgy jellemezték, hogy lett egy „pattanás” Párizs szívében. Nekem bejön.


Itt játszódik Dan Brown Da Vinci Kódja, ám szerencsére az őrület elmúlt, mindenkit megnyugtathatok, hogy az üvegpiramis alatt nincs eltemetve Mária Magdolna, kígyózó turistasorokon kívül semmit nem látsz. Jó hír azok számára, akik szívesen mennének Párizsba, hogy a turistalátványosságok nagyrésze (Louvre, Invalidusok Dómja, satöbbi) a 25 év alatti európai uniós állampolgárok számára ingyenes.



Leonardo da Vinci Mona Lisája a Louvre múzeum abszolút sztárja.

 



A többi festménnyel ellentétben neki jár a külön bodiguárd.


A Louvre Múzeumra érdemes egy teljes napot rászánni, és még akkor is az az érzésed lehet, hogy nem láttál mindent. Én pénteken voltam, mert a többi nappal ellentétben akkor nem hatkor zár, hanem este tízkor.

Ez az egyetlen múzeum, amelyiknek az alagsorában McDonalds van. És igaza van a Ponyvaregényben a bérgyilkos Travoltának: a Big Macnak itt úgy mondják, hogy Le Big Mac.

De elég egy nap a tömény kultúrából és a filmes utalások leellenőrzéséből. Visszatérek a kávézók és éttermek forgatagába.



Café.


Két remek hely is van, ahol jól el lehet vegyülni Párizsban, az egyik a Quartier Latin egyetemi negyed, a másik pedig a Montmartre nevű dombocska, ahol valószínűleg a legnagyobb a kocsma- és művészlefedettség per négyzetméter a Földön.

Ez volt az első hely, ahol csigát láttam az étlapon, angolul is írta, hogy „snails”, hogy nehogy valamelyik hülye turista ne tudja, mit rendel.
Kijött a pincérnő, mondtam, hogy csigát, mire visszakérdezett, hogy biztos vagyok benne? Biztos. Rögtön kihozta az evőeszközöket, hogy ne tudjam meggondolni magam.

Az evőeszközök kicsit hasonlítottak a Fűrész című horrorfilm sebészeszközeihez, volt köztük diótörőszerű valami, meg szikés kaparóizé – bevallom, kicsit félni kezdtem, tehát rendeltem gyorsan valamilyen italt is, biztos, ami biztos.

Kihozták a csigát, amit valószínűleg megfőztek, és volt rajta valamilyen zöldes szósz is. Megtörtem az elsőt, és valahogy legyűrtem. Az íze meglepő volt, de finom, sokkal jobb, mint a tengeri kagylóé, ami amúgy az abszolút kedvencem. Bejött a csiga, de megígértem magamnak, hogy eső után nem fogok az útszélen gasztronómiai megfontolásból csigákat gyűjtögetni.



A menü.


Utálok sorba állni, ezért legalább annyira megrémisztettek az Eiffel-toronynál a többszáz méteres sorok, mint a csiga. Megkérdeztem, hova visz a sor, mondták, hogy a lifthez, és két órát kell állni. Aztán észrevettem egy rövidebb sort, ott alig álltak vagy harmincan. „Na, és az hová visz?” „Ott azok állnak, akik gyalog szeretnének felmenni.”

Hát én ilyen vagyok. A torony közepéig jutottam így fel, onnan már csak lifttel lehet továbbmenni, szintén egy hosszú sor kiállása után. Ezt már nem vállaltam be, nem sorba állni jöttem Párizsba.



Eiffel, lent.

 



Eiffel, fent. Kilátás az Invalidusok dómjára, ahol többek között Bonaparte Napóleon van eltemetve a haverjaival.

 



Street art kutyával.


A Notre Dame katedrálisba, a Sacre Coeurbe és a templomokba úgy általában ingyenes a belépés. Mivel húsvétkor voltam Párizsban, lehetett olyan embereket is látni benn, akiknek nem lóg fényképezőgép a nyakában. A vízköpő démonok pedig, akiknek szintén nem lóg fényképezőgép a nyakukban, az abszolút kedvenceim lettek.



Quasimodóval nem találkoztam.

 



Sacre Coeur, avagy a Szent Szív. Előtte lehet gitározni.


Nehéz megfogalmazni azt, hogy Párizs miért jó. Jó, hogy az emberek mosolyognak, miközben bagettekkel mászkálnak a hónuk alatt. Jó, hogy bort isznak a főtereken és mellékutcákban. És jó, hogy leszarják, hogy az amerikaiak épp kivel háborúznak, ők nem kérnek belőle. Ezek mind szimpatikus tulajdonságok.

És lehet, most egy kicsivel nekünk is jobb lesz, mert a Renault megvette a Dacia autógyárat, és megcsinálták az első cuccos Dacia verziót, a Dustert.



Renault kirendeltségben kiállított új Dacia.


Lehet, hogy ezek a csigazabálók fogják lemosni a Daciáról a poénautó jelzőt?

0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)