2009.11.06
|
0 hozzászólás
Embert szpotjáról: elnökjelöltek 30 másodpercben
A valószínű államelnök-jelöltek katalógusából fél év alatt eltűnt Radu Duda királyi herceg és Miron Cozma bányászherceg. Jöttek helyettük midenféle alakok jobbról, balról, fentről és lentről.
hirdetés
Egy jelöltet a kampányban a legjobban talán a választási szpotja jellemzi. Ma Romániában a legtöbb ember a tévéből tájékozódik, a fiatalok egyre inkább az internetről.
Kulcsfontosságú tehát, hogy mit üzen a jelöltről egy szpot, amely hetekig fog menni a műsorok és sorozatok között a tévében, illetve az interneten. A kampányszpot technikái nagyon változóak, manapság alig vannak már határok. Ha valamilyen határ van, az elsősorban anyagi, illetve a kampánystáb kultúra- és igényszintje.
Egyes filmecskék egy rövid életrajzot kívánnak 30 másodpercbe belezsúfolni, mások egyetlen fő üzenetet kívánnak közvetíteni, vannak olyanok, amelyek többet. Nehéz megmondani, hogy mi a leghatásosabb, sok függ a jelölt ismertségétől, eddigi imidzsétől, kampányának céljától.
A második kampányhétben vagyunk, 2 jelöltön kívül már mindenkinek van szpotja. Tévében még kevésbé, de interneten már elérhetőek. Nézzük meg őket.
Traian Bãsescu
Az államelnöknek gyakorlatilag nincs saját kampánya. A stratégia egyszerű. Nem sok mindenre lehet büszke az elmúlt 5 év mandátumából, az ország mély gazdasági válságban van, „álomkormánya” a '90-es évek elejére emlékeztető bizonytalanságba és nincstelenségbe sodorta a lakosságot. Tereljük tehát a figyelmet másra.
Keressünk egy ellenséget, teremtsük meg a sárkányt, amit le kell győzni. Ezt csinálja Traian Bãsescu jelenleg a parlamenttel, erről szól az egykamarás és kisebb létszámú parlamentről kiírt referendum. Erről szól tehát a kampány.
A legnagyobb román civil szervezetek szerint ez egyszerűen választási csalás, a hivatalban lévő elnök előnye, hogy ő két választásra kampányolhat. Demokrácia-ellenes hangulata van valóban, de tény ami tény, kampányhúzásnak tökéletes. Elég lesz-e egy győzelemhez? Nem igazán hinném.
A szpot előnyei: jól megszerkesztett, profi felvételek és vágás. Emberközeli, a legpopulistább érveket sorolja fel úgy, hogy azokat tipikus bukaresti figurák szájába adja.
A szpot hátrányai: nem hirdeti kellőképpen a jelöltet. Persze ott van, de ez nem elég.
Crin Antonescu
Crin esetében nem volt könnyű szpotot választani, ugyanis neki legalább 6 van a Youtube felhasználóján. Sajnos szerintem egyik sem annyira jó, mint amit elvárnánk egy liberális párttól, egy Antonescu kaliberű politikustól. Azt választottam ki közülük, amely az olvasóknak a legtöbbet mondhatja.
A szpotnak az üzenete egyszerű: ha fiatal vagy, támogass, hisz mi egyet akarunk, egyet álmodunk, egy olyan országot, ahol az állam azon dolgozik, hogy neked esélyed legyen otthon boldogulni. Ez a választás a te generációd harca. Ezzel a klippel a liberális jelölt ügyesen rájátszik a a városi fiatalok közötti népszerűségére. Sokunk titkos vagy kevésbé titkos kedvence:
Előnyei: A szónoklatok hatásos részeit jól vágták össze, az üzenet átmegy. A jelölt természetes, közvetlen, szenvedélyes.
Hátrányai: Összevágott klip, kevés a saját elem. Idétlen a pátoszos PNL-himnusz a háttérben. Ennél sokkal korrektebb háttérzenét könnyen lehetett volna kapni, Antonescuból sokkal többet ki lehetett volna hozni. Alkalmazzanak vérprofikat!
Mircea Geoanã
A PSD jelöltjének a szpotja tükrözi azt, hogy tömegpártról van szó, a társadalom teljes spektrumát megszólítani kívánó pártról. Láthatóan pénz is volt rá bőven, és nyugati tanácsadók sem spórolták az ötleteket.
A szpot ötlete, a jelölt mögött az ország különböző részeiről összegyűlő emberek, nem új, nem is egyedi. De Romániában még senki sem csinálta meg, úgyhogy ideje volt már. Az üzenet közérthető: mindenki velem van, egy ország támogat abban, hogy elhozzam a békét 5 év cirkusz után. Mircea Geonã klipje talán ennek a választásnak eddig a legprofesszionálisabb alkotása:
Előnyei: Képileg jól átmegy a különböző társadalmi rétegek és a különböző régiókból jövő tömegek támogatása. A képek tiszták, a zene találó.
Hátrányai: Az üzenet olcsó populizmusok sorozata: adjunk az embereknek mindent, amit csak akarnak. Ki veszi ezt már be 20 év ígérgetés után? Talán a PSD szavazói még igen. És uncsivá vált mára az Obamás karakter.
Sorin Oprescu
Oprescu esetében egyszerűen nem lehetett még megtalálni a fél perces hivatalos kampányszpotot az interneten. Úgy látszik, még nem készült el. Vagy lehet, hogy már nem is fog? Rossz nyelvek szerint Bukarest polgármestere ki fog szállni a versenyből, és odaáll valamelyik másik jelölt mellé.
Talán jobban is tenné, hisz az a 2 perces klip, amit erről a jelöltségéről találtam, nem túl meggyőző. Sőt annyira sötét, depressziós és visszataszító, hogy akkor sem szavaznám meg a jelöltet, ha egyedül indulna.
Első szabály: egy választási szpot legyen színes.
Második szabály: legyen rövid, ne túlzsúfolt.
Harmadik szabály: ócska, ha valódi klip helyett fotókat vágnak össze:
Előnyei: Bemutatja az ország nyomorú 25%-át? Semmi sem jó benne. Ez van.
Hátrányai: Ijesztő, szomorú, azonnal kattintasz a távirányítóval. A jelölt csak a végén jelenik meg. És az égvilágon semmit sem tudunk meg arról, hogy mit akar: hajrá Románia, mosolyogjunk? Egy ilyen klip után?
Kelemen Hunor
Nehéz Hunor szpotjáról írnom, hisz személyesen ismerem azokat is, akik kitalálták és készítették, és azt is, akiről szól. Hunor a mi jelöltünk. A szpot pontosan ezt kívánja tükrözni. Egyszerre van benne önéletrajz, képességkatalógus és választási üzenet.
Kicsit radikálisnak tűnik a futó képek után a hirtelen váltás a velünk szemben beszélő jelöltre, de minden bizonnyal a cél is ez volt: ez Hunor, és ezt ajánlja. A hokis jelenet egyértelműen a székelyek szívéhez szól, az értelmiségi jelenet a magyarságot, anyanyelvet féltőknek.
A végső személyes üzenet pedig a modernizálást fontosnak tartóknak. Nem lehetett könnyű ennyi mindent 30 másodpercbe beletenni, de az RMDSZ szpotjai mindig is ilyenek voltak, hisz nincs pénz hat különbözőt készíteni:
Előnyei: dinamikus, nagyon jók a képek, élesek, kidolgozottak, jól szemléltetik a szöveget. Bár zsúfoltnak tűnik, a szinte szájbarágós képi alátámasztása miatt átmegy az üzenet. Végre leváltottuk Brahms magyar táncait. Nem azért, szép, de már...
Hátrányai: Hunor egy kicsikét szakadozva beszél a végén. Ezt más klipekben is szokta, ettől kissé bizonytalannak vagy mesterségesnek, olvasottnak tűnik a beszéde. Lehet, csak izgul. Már sohasem tudjuk meg.
Remus Cernea
A zöld párt jelöltje minden valószínűséggel a legnormálisabb a „futottak még” jelöltek közül. Mármint akkor, ha normálisnak tekintjük azt, hogy elnökjelölt lehet egy hosszú hajú, szakállas rocker. Remus azonban nemcsak ezért nem átlagos. Õ ugyanis az első román elnökjelölt, aki felvállaltan ateista, kisebbségpárti (etnikai, vallási, szexuális), szkeptikus és racionalista.
Cernea a Román Humanista Egyesület elnökeként állandóan a rendszer ellen harcolt, hol az egyház és az állam reális elválasztásáért, hol zöldövezetek védelméért, hol a választási törvények demokratizálásáért. Született lázadó, és ezt tükrözi az aprópénzből ötletesen összeállított kampányszpotja is:
Előnyei: egyszerű, közvetlen. Olyan benne a jelölt, mint te, aki a laptop mögött ülsz, és ezt a cikket olvasod. A szavait jól válogatta össze, kevés mondatban sok üzenet ad át.
Bizonyítéka annak, hogy kis kreativitással zsebpénzből is lehet ütős szpotot készíteni. Kérdés, hogy zsebpénzből a hivatalos pártperceken kívül hol játssza le bárki.
Hátrányai: túl sötét, és bár (jogosan) az utóbbi 20 év populizmusát ostorozza, nem részletezi az alternatívát. Ha nem tetszik, szavazz a zöldekre. Tiltakozásként a többiek ellen. OK, de pontosan mire?
Ovidiu Iane
A másik, magát zöldnek nevező, a Környezetvédelmi Párt (PER) indította jelöltet valószínűleg csak a vállalkozókból álló baráti köre ismerhette, mielőtt jelölt lett volna. Ugyanettől szenved a pártja is, hisz míg a Cernea-féle Zöld Párt az európai zöldek csapatát erősíti, nem is kis sikerekkel, a PER-ről senki sem hallott Európában.
Itthon se nagyon. Iane klipjéről nem tudom eldönteni, hogy egy amerikai vagy ukrajnai választási klipsorozatban láttam egy szinte pont ilyet. Nem is fontos. A photoshop bárhol megcsinálja. Az üzenetek alapvetően helyesek egy kis párt részéről, csak a rendszert lehet szidni. Valahogy azt érzem, hogy a zöld ideológiát a mi pártjaink nem is igazán értik, inkább egy ürügy, hogy valamiért pártot csináljunk:
Előnyei: az ijesztő zenével aláfestett berobbanó piros szavak nem túl szimpatikusak, de biztosan átmennek. Olcsó technika a robbanó, nagy és piros betű (minden, ami a figyelmet a legjobban felkelti), de hatásos.
Hátrányai: Semmi sem derül ki a jelöltről. Sok arról sem, hogy mit akar azonkívül, hogy kicsit közhelyesen összemossa a környezet szennyezettségét a politika szennyezettségével. Nagyon fapados dolog a plakátot bevágni a végére.
Vadim Tudor
Nacionalista traktorunkat tudatosan a végére hagytam a nacionalista pásztorunkkal együtt. Komolyan nem értem ezt a Vadimot. Hogyan lehet olyan szpottal jelentkezni 2009-ben, amit akár 1996-ban, 2000-ben vagy 2004-ben is le lehetett volna forgatni?
Annyira ósdi az egész képi és szöveges üzenet, hogy nem igazán tudom felfogni, ki az az élő ember, aki emiatt a klip miatt szavazna Vadimra. Pedig vannak ennek a paprikajancsinak ennél jóval ütősebb szövegei és ordibálásai. Azokból simán össze lehetne vágni egy olyan klipet, amelytől még a macskánk is megijed, de legalább nem felejtené el. 2009-es szpot 1932-ből:
Előnyei: Vadim ismét röhögteti magát.
Hátrányok: képek, szöveg, hangulat, üzenet – minden ócska. A legjobb indulattal sem találok semmi jót ebben a tekintélyelvűségtől, „puska-papok-zászló” típusú, fasisztoid üzenettől hemzsegő klipben.
Gigi Becali
Máig nem tudom eldönteni, hogy a nép kedvenc pásztorát lehet-e egyáltalán komolyan venni. Megnézem a klipjét és nem tudom eldönteni, hogy röhögnöm vagy sírnom kell. Legalább Vadimnál tiszta, hogy merre hány méter.
De Becaliból a vallási fundamentalizmuson kívül semmi értelmeset nem tudok kivenni. Az sem értelmes, de legalább értelmezhető. Egyébként a szokásos Becali. Õt is megszavazza valaki, mert ő is tükrözi a lakosság egy részét. Ez már a cikk és a klipek legalja:
Előnyei: segítsetek!
Hátrányai: megijeszt. Komolyan.
A két megmaradt jelöltnek, a román kommunista utódpárt (PAS) jelöltjének, Constantin Rotarunak és a függetlenként újra induló Manole Gheorghe-Eduardnak nem találtam a szpotját sehol az interneten. Valószínűleg nincs is nekik.
Nos, ez a felhozatal. Szavazzatok ésszel.