Erdélyi magyar politika: nincs, de drága

Tegyük félre a kérdést, hogy miért mentek az erdélyiek Budapestre tüntetni, és még azzal se foglalkozzunk túlságosan sokat, hogy miért nem tüntettek idehaza. Másodlagos kérdés, hogy lojálisak, gyávák, bátrak, kussolnak, vagy éppen szabadságharcolnak a hazaiak.



Válasszon ki ki meggyőződése, ízlése, lelki alkata, diszponáltsága és úri jókedve szerint. Nagyjából ezek a tényezők döntenek mostanában a politikai kérdésekben.


Lelki egy világ ez nagyon.

Az elsődleges kérdés az, hogy miközben a világ (nép) tüntet, buszozik, illetve otthon marad, aközben váratlanul és kellemetlenül nagyra nőtt a hivatalos csend. Az RMDSZ, mióta elkezdődött az országos hajcihő, azóta – leszámítva néhány megkerülhetetlen és szélsőségesen diplomatikus nyilatkozatot a rend betartásáról és a tüntetők véleményszabadságáról – nem mondott semmit.

Hogy izé, kormányon vagyunk, és éppen ezért mi így avagy amúgy látnánk saját szerepünk, felelősségünk, és ezt tervezzük a jövőre, ami már itt is van. Hogy jól csináltuk, avagy rosszul. Mindegy, csak mondjon valamit, és ne tegyen úgy, mint az elsődiszkós lány a falusi kultúrban, akiről a táncparketten derül ki, hogy még sose kérték fel, és máris bekapta. Ha minden igaz (nem igaz semmise),

az RMDSZ-nek vannak szakértői. Hol kódorognak most?


Amikor ideje lenne a tisztázásnak, az újragondolásnak. Hol van Cseke Attila, Vass Levente és társaik? (Bocsesz, Cseke mondta, hogy majd mond valamit. Nem mondott.) Hol vannak a stratégák, a szürke eminenciások? A házi dolgozatok, a vitairatok?

Kelemen Hunor az egyszemélyes előretolt helyőrség, őt lehet látni (ha nagyon muszáj), de azért jó volna belemenni egy alternatív tripbe az egészségügyről, az oktatásról, a gazdaságfejlesztésről, hogy néhány, a vicces lozinkákon túli témát is megpendítsünk.

Van néhány kényszerbeteg még ebben az országban, aki szereti, ha mondanak neki valami olyasmit, amit meg lehet hányni-vetni. Nb. amiről el lehet gondolkodni-vitatkozni. Akiknek fontos a fizetése, a bére, a gyereke, a nyugdíja, az egészsége.


És hallgat az EMNP is.

Jaj bocsánat, a tüntetések hetedik napján nyilatkozott egy harmatosat arról, hogy az RMDSZ mondjon le, aztán elment tüntetni Orbán Viktor mellett: azóta csend van. Az Orbános tüntetés kell, az nagyon kell. (A hűségnyilatkozatokból élünk.) De semmi RMDSZ, Boc-kormány ellenprogram, semmi ellenjavaslat, semmi tételes lista arról, hogy mit kéne másként, mint a zsigerből gyűlölt ellenpárt.

Pedig, ha komolyan veszi a politikai versenyzést (nem veszi) ez a szervezet, akkor most kéne beolvasni, számon kérni tételesen, szakszerűen, mintha ebben az országban élnénk. Elő kéne venni az ellen Csekét, ellen Vast, a saját Korodit és a többi úgynevezett szakpolitikust.

Hát nem ez történik. Az EMNP kampányol – Magyarországon, Magyarországnak, és úgy szervezkedik itt, mintha hosszúra nyúlt vakációját töltené a helyen, ahol nem is akar túl sokat maradni. Ki akar itt autonómiát, meg csatoljuk el Erdélyt? Frászt, lerázzuk magunkról, mint kutya a vizet.


Az RMDSZ pedig igyekszik megúszni a cirkuszt

(a mások cirkuszát) csendben, abban bízva, hogy majd elmúlik. Nem veri el (kíméletesen, további együttműködésben bízva) a port a koalíciós partnerén, nem tematizál, nem veszi át a szót. Az erdélyi magyar politika zusammen, taktikai alapon hallgat, nem e világon él.

Erdélyi magyar politika, na ezt most kell elfelejteni. Ilyen nincs, és nem is biztos, hogy volt, és ki tudja, hogy lesz-e?

Mindezek után ne csodálkozzunk, hogyha a másodvonal, a nem hivatalos társaság (a szavazó!) buszozik, ebédel, tüntet, és otthon marad. De legfőképpen nem gondol semmit. Ha nagyon rágcsálni van kedve, bevág a mikróba egy kis mirelit autonómia-csomagot, pattogtat belőle az esti jókedvéhez, s azzal már jól is lakik.

Fogalma sincs hol él, hogy él, miért él, igen jámbor jószág. Szavazáskor meg majd oda nyomja a pecsétet, vagy nem. Attól függ, hogy mikor készül el a vasárnapi húsleves.

Ez hát a rövid története annak, hogyan csatolták el a magyarok Erdélyt maguktól.