Három

1. Sohasem szerettem

Vándor Pepinek a lányát, de most oda kell mennem hozzá, és meg kell ragadnom a mellét. Még nem tudom, melyik mellét fogom megragadni, lehet, hogy mindkettőt, és közben az arcába kell bámuljak, mint aki tényleg fog valamit, és tényleg nem akarja elengedni. Átvágok a súlyos asztalok között, röhögések innen-onnan, az ember azt hinné, mindenki tudja, hogy meg fogom ragadni a mellét, de persze mást röhögnek.

Mindenki jól el van. Csak Vándor Pepi lányának melleit látom. De még mielőtt odaérnék, mosolyogva feláll, és cigarettával az ujjai között hátramegy a mosdóhoz. Nem találkozik útközben senkivel, csak megy, nem állítja meg senki. Erre lecövekelek. Mert le kell. A lendület oda, csak állok, és a tenyereimet nézem, amivel megfogtam volna valamelyik, vagy mindkét mellét.

Aztán döntök, vagy csak meglöknek, mindenesetre valamitől magabiztosan húzom be magam után a női mosdó ajtaját. Vándor Pepi lányának cigarettája a mosdókagyló szélére téve füstölög. Istenem, itt mindenki őrá vár, villan belém, de nem hagyom, hogy elmenjek. Matatás az egyik fülkéből, a lábaim közelebb visznek.

A Vándor Pepi lánya lép ki, megpróbál kikerülni, megpróbálja, de nem sikerül neki. Meg kell fogjam a mellét. De ezt már hangosan mondom, és nem ebben a semlegesben, hanem testre szabottan, tegezve.

A Vándor Pepi lánya most meg van állva, megáll a saját lábán is, és arra gondolok, most már én sem tehetek másképp. Megfogom a Vándor Pepi lányának a mellét. Már nem tudom, melyiket, de meg. Aztán a másikat is. Nem gyűrögetem, hanem meredten tartom.
 

Nem is tartom, csak fogom, rá vagyok kapcsolva, a Vándor Pepi lányának két mellére. Azt várom, hogy kitépi magát, hogy lekapcsol. Ehelyett csak félrefordul, és felnyög. Csendes hang gurul elő belőle, és közelebb tör. Honnan tudom, hogy mi fog következni?


2. Mindig is utáltam,

ha valaki meg akarta fogni a mellem, de most muszáj elviselnem, mert azt hiszik, a Vándor Pepi lánya vagyok. Milyen jó lehet a Vándor Pepi lányának, gondolom, ha ilyen sokan meg akarják fogni a mellét, nem is fogni, ragadni. De aztán győzködöm magam, hogy az nem elég indoknak, hogy azt hiszik, hogy azt gondolják.

Miközben felállok az asztaltól, már eldöntöm, azt akarom, hogy megragadják a mellem. Nem csak egyszerűen fogják, hanem ragadják, mintha a bizonyosságnak ezekben a mozdulatokban létezne a kifejezhető beteljesíthetősége. Vagy mi. Aztán csak hátrakacsázok a mosdóig, érzem a seggem mozgásán, hogy eldöntöttem, hogy most már szeretném, ha megragadnának. Egyben vagyok még, a fülkében le sem ülök, várakozok, a cigarettát kint hagyom, mindig kint hagyom, most is.

Ezért gyújtok rá egy újabbra, mikor kilépek a zörejbe, akkor ezt a szálat a vécékagylón hagyom, az égő felével befele. Még hallom azokat az apró sercegéseket, amivel a leváló parázs a cigaretta végéről a kagyló vizében landol.

Valaki megfogja a mellem. Előbb az egyiket, aztán a másikat. Nem tépem ki magam, a két tenyér, nem is a tenyér, hanem a testre szabott ujjak tartják alácsüngő mellem, először csak tartják, majd megemelik, érzem a bimbókon, ahogy felfele lifteznek. Ha most gépelnék, akkor félreütnék, ez már biztos. Most, hogy megfogták a mellem, és azt hiszik rólam, a Vándor Pepi lányának vannak ilyen jó mellei, nem fogom elrontani az örömét, hogy mégsem az vagyok. Hogy valójában nem is a Vándor Pepi lánya vagyok.
 

A bizonyosságnak ezen az állomásain nincs leszállás, ezért vonom be magammal a fülkébe. Még sohasem engedtem, hogy megragadják a mellem, és egy fülkében vetkőztessenek le. Hátralesek, a cigaretta ekkor bukfencezik be végleg a kagyló vizébe.


3. Az asztalnál ülök,

ott, ahol arra a rosszul lakkozott falapra csonka és törött sarkú üveglap van terítve. Mintha az ilyesmit csak úgy le lehetne terítni. Ki van még itt, nem is érdekel, csak a kagyló vizében úszkáló elázott cigaretta ugrik be, az is pillanatra, a tartály lehúzásának pillanata előtt.

Egy ballonkabátos telepedik mellém, mindkét kezét, mintha meg akarna ragadni valamit, az asztalra teszi, ujjai összekulcsolódnak. Kicsoda maga, kérdezem még meg tisztán szórakozásból, hogy ne mondja, nem érdekel. Én vagyok Vándor Pepi, mondja a két, asztalra feltett súlyos kéz.

És ha ekkor mindenki arra gondolna, hogy egyből le lehet húzni egy elázott cigarettát a kagylóban, akkor egytől egyig tévednének. Mert nem lehet.