2012. május 22. - Júlia, Rita, Emil
2009.03.02  |   0 hozzászólás

Itt a bárány, ki a farkas?

Salamon Márton László  

Elhallgattatni, de legalább jól megleckéztetni a kritikus sajtót - erről álmodoznak a médiát ellenségüknek tekintő politikusok. (Barátom, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos figyelmébe)

Szerencsére legtöbben csak álmodoznak erről, nem próbálkoznak meg vele, merthogy nincsenek igazán eszközeik a sajtó elhallgattatására. Ettől persze még vannak, akik próbálkoznak, de ők is hamar felhagynak vele, miután egyszer-kétszer jól megégették magukat. Vannak azonban olyanok is,


akiknek vannak eszközeik -

ha nem is elhallgattatni, de - ellehetetleníteni a sajtót. Õk azok, akik rendelkeznek az állami hirdetésektől nagy mértékben függő romániai média pénzszomját oltani hivatott források felett. Õk azok, akik immár monopóliumként ellenőrzik az államhatalmi ágakat, és akiket mérhetetlenül ingerel az útjukban álló utolsó akadály: a sajtó.

A hatalmi monopólium ugyanis nem teljes, ha az úgymond negyedik hatalmi ág kimarad belőle. Innen a „megosztva uralkodás” vágyáról árulkodó nagy igyekezet, a válaszvonal meghúzása a „jó” és „rossz” sajtó között, a média „egy bizonyos részének” („o anumitã parte a presei”) megbélyegzése, a sajtómogulosdi.

Az Iliescu-rezsimből már ismert, majd Bãsescu által most megújított, sajtó elleni hadüzenet mindeddig nem tudott igazából kárt tenni a hazai médiában.


A szakmaiságon alapuló újságírói szolidaritás

valamennyiszer erősebbnek bizonyult a megosztó igyekezetnél, és sikeresen verte vissza a hol nyílt színű, hol alattomos támadásokat. Mindeddig a sajtó került ki megerősödve az összecsapásokból, és a támadónak kellett elismernie szégyenteljes vereségét.

Úgy látszik azonban: a hatalomkoncentráció, valamint a politikai ellenzék (remélhetőleg nem vég-) elgyengülése elkerülhetetlenül odavezet, hogy a hatalom nem elégszik már meg kvázimonopóliumával, hanem megirigyeli és magáénak kívánja a negyedik hatalmi ág erejét is. A tét - az információ feletti kontroll után az informálás feletti kontrollt is megszerezni - megannyiszor arra indítja a hatalmat, hogy


kísérletet tegyen hámba fogni a sajtót, propagandaeszközévé aljasítva azt.

Aminthogy azonban a közönséghez, a választóhoz a médián keresztül vezet a legrövidebb út, ugyanúgy a sajtóhoz is közönségén keresztül lehet eljutni, rajta sebet ejteni. Így van aztán az, hogy a politikai ellenzék nélkül maradt, terjeszkedésének határait elért hatalom - látszólag szerepet és küzdőteret tévesztve - elkezdi szapulni a sajtót, az újságírókat, a közvéleményformálókat.

A juhász fülébe nyáját őrző kutyájáról rosszakat duruzsoló farkasként.
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)