2012. május 22. - Júlia, Rita, Emil
2012.01.23  |   1 hozzászólás

Kedves szigetiell,

Demeter Szilárd  

Nincs egy stílus, nem létezik egy üzenet, és mivel minden politikai szereplő minimum az igazság birtokosa, ráadásul ezek az igazságok egymást nem ritkán kizárják, ezért kissé nehéz az értelmes párbeszéd látszatát fenntartani.

Kedves szigetiell,

elnézést a késői válaszért, de tudod, hogy van, egyszer a munka, utána a szórakozás. És neked/nektek (szigetielleknek) válaszolni az utóbbi.



Maradjon is így, legalább el tudok oldódni a göcsörtös sajtófőnöki pozíciótól, merthát az vagyok, vagy az is, Tőkés László EP-képviselő sajtófőnöke, ebben a minőségemben is érdekelt volna, hogy

egészen konkrétan mi a bajod.


Ami nem vagyok: az EMNP-EMNT kommunikátora, tehát mondandóm nem az ő álláspontjuk, sőt, annyira ellazultam, hogy még csak nem is a főnököm álláspontja, szimplán szombat délelőtti privát.

És nem vagyok netdemokrata sem, például a Facebook-falamról letiltottam néhány primitív és agresszív politikust + néhány zakkant újságírót, bőségesen elég, ha hivatalosan kötelességem elviselni őket, a félprivát szférámba ne szemeteljenek.

No. Ahhoz képest viszont, kedves szigetiell, hogy annyira, de annyira vágysz tőmondatokra, jó hosszan írod azt a keveset, amit mondani akarsz, mert ha jól értem, alapvetően három bajod van:

1. nem tetszik a stílus,
2. politikai állásfoglalás helyett információkra, számokra lenne szükséged,
3. az Európai Unióból spec Románia érdekelne leginkább, mer’ ég a ház.

Meg ami még eszedbe jut, kicsit olyan „namégezis” alapvétetésű a gondolatfutamod, burjánzik a szövegtenger, és ebben én is jó vagyok, lásd ezt az egész textust.


1. Ami a stílust illeti: többnyire ízlés kérdése.

Ám a politikai kommunikációban, ugyi, többféle szempont is adódik egy-egy szöveg összeállításakor, nem mindegy, hogy kinek címzed, a saját szavazóbázisodat „taposod-e meg”, az ellenfél táborát bizonytalanítanád-e, a bizonytalanokat szeretnéd-e átcsábítani, és – hogy ne használjuk a csúnya „negatív kampány” szintagmát – az sem mindegy, hogy szembesítésről vagy a lehetséges alternatíva hitelesítéséről van-e szó.

Nincs egy stílus (bár a stílusjegyek ugyanazok), nem létezik egy üzenet, és mivel minden politikai szereplő minimum az igazság birtokosa, ráadásul ezek az igazságok egymást nem ritkán kizárják, ezért kissé nehéz az értelmes párbeszéd látszatát fenntartani.

Nem mintha igény lenne rá, manapság a legkevésbé az értelmes párbeszédre van igény, az értelmes párbeszéd mára átcsúszott a szórakozás kategóriájába, erőfölöslegből – mert megtehetem – értelmesen „dialógusba bocsátkozom” valakivel, elmerülünk az észdagonyában, törpölünk egy kört a világ dolgain, mintha a jacuzziban egy sör mellett, oszt’ mindenki hazamegy, és bekapcsolja a tévét, hadd lám, benne van-e.

És ha nincs benne, akkor rosszul érzi magát, mert rosszul végezte a munkáját. Amiről tudni kell, hogy nem az örökkévalóságnak szól, nem véletlenül nem lehet összetéveszteni a közleményeket a Duinói elégiákkal.


2. Számszerűt, jogszerűt és valami ehetőt

– csapsz az asztalra, és szerintem igazad van. A jogszerűséget most kihagynám, egyrészt mert Romániában nem azért hoznak – ha hoznak – törvényeket, hogy betartsák, másrészt mert a plafonon vagyok, ha valaki tetszetős érveléssel bármit levezet például az emberi jogokból. A parttalan jogszaporítás épp a jog fogalmát üresítette ki, a „jogom van hozzá” formula lassan olyan, mint Dopeman Himnusz-értelmezésében a „bazmeg”.

Abban viszont igazad van, hogy számszerűsíteni kéne, ha megkérdeztek, mondtam is a környezetemben: ahelyett, hogy azt mondjuk: „az RMDSZ számoljon el a közpénzekkel”, azt kéne mondani: „az RMDSZ a magyar közösség képviselőjeként évente 14–15 millió RON-t kap az adólejeinkből, ennek kb. egyharmadát osztja tovább a Communitas Alapítványon keresztül, kétharmadnyi összeg elköltéséről nem tudunk semmit”.

Számoljátok át euróba, forintba, minimálbérbe, tankönyvek árába, mondok nekik, és ugyan az RMDSZ-esek azt fogják mondani rá, hogy demagógia, de így a választók megértik, hogy mi a gond ezzel az egésszel. Lett is belőle cirkusz, szerintem lesz is még.

Tehát bölcsész létemre kifejezetten szeretem a számokat, gyönyörű táblázataim vannak, ilyen gazdasági mutatók, olyan folyamatábrák, vagyonosodási görbék, az infografika kész művészet, roppantul élvezem, élvezzük, haveri társaságban küldözgetjük egymásnak, ezt láttad, pupák, mit szólsz a munkanélküliség és a vásárlóerő alakulásához, aham, és te miccósz x térség mutatóihoz, ne is mondjam, alig várjuk az IMF látogatásait, mert utána mindig adódik új adatsor, ez is a szórakozás egy formája.

Bár a végén mindig depressziós leszek, titkos féreg foga rág, muszáj két napig AC/DC-t gitározzak, hogy helyrebillenjen a lelki egyensúlyom. Ritka elcseszett országban élünk, és előreláthatóan ez a közeljövőben nem fog változni. Ezért a felelősséget viszont nem vállalja senki.


Ezzel elérkeztünk a 3-as ponthoz.

Európa megbillent, a most nagy pofával hangoztatott értékközösséget szemünk láttára váltják át aprópénzre, életbe lépett az Erősebb Kutya Sebesség, szerződés is lesz belőle, akárki meglássa. Ebben a közegben a céljukat vesztett országok – mint például Románia – egyszerűen kapitulálnak, és ha feltartod a kezed, akkor könnyebb téged kizsebelni.

Ezt éljük most. És erre csak annyit tudunk mondani: „A miniszter úr nem politikus, hanem bizonyos adminisztratív hatáskörrel is rendelkező orvos, aki azt szokta meg, hogy ami felülről jön, azt végre kell hajtani.” Ezt Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője nyilatkozta a Háromszéknek a sok vitát kiváltott egészségügyi törvény és Ritli László RMDSZ-es egészségügyi miniszter furának vélhető viszonyulásával kapcsolatosan.

Ezek után az ember egyetlen tőmondattal marad: „Menjetek haza!”

címkék: demeter szilárd  emnt  imf  rmdsz 
1 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)
odusszeusz
Demetersz "sajtófőnökös" politikai kommunikációját össze lehet foglalni egyetlenegy mondatban: amikor a narancssárga sálról kérdik, tutti, hogy a zöld sapkáról kezd el beszélni, pedig még mindig a narancssárga sál a téma. Persze ez sem egy rossz stratégia, nagyon régi recept, csak ahogy te mondod Szilárd: így kissé nehéz az értelmes párbeszéd látszatát fenntartani.

Beküldve 2012.01.23. 19:13.

kapcsolódó