2010. szeptember 3. - Hilda, Gergely
2009.06.24  |   0 hozzászólás

A kettős mérce és az erdmagyar szélsőjobb

Czika Tihamér  

Olvasom a minap egy hazai napilaban, hogy Tőkés László szerint „sertéspestisjárvány módjára” terjed a nacionalizmus a környező országokban. Természetesen Tőkés csakis a román, szlovák vagy szerb nacionalistákra gondol, a magyarokra nem.

Ez a kettős mérce a(z erdélyi) magyar jobboldali politikában nem újkeletű. Az Erdélyi Magyar Ífjak (EMI) vagy a Hatvannégy Vármegye Ífjúsági Mozgalom (HVIM) sosem zavart egy szemet sem, a bőrfejűek árpádsávval a kezükben mindig szabadon csatlakozhattak például egy március 15-i felvonuláshoz vagy bármilyen autonómiatüntetéshez.

A Noua Dreaptã vagy a PRM azonban egyből zavaró volt – tegyük hozzá: jogosan. De miért van az, hogy a másik szemében látjuk a szálkát, de a sajátunkban a gerendákat nem?

Magyarázatot is kapunk az ex-püspök úrtól, hogy miért van ez a kettős mérce. Szerinte határozottan különbséget kell tenni a többségi nemzetek agresszívan elnyomó nacionalizmusa, másfelől pedig az elnyomott kisebbségi közösségek védekező patriotizmusa között. A románok tehát „agresszív nacionalisták”, míg

a magyarok  „védekező patrióták”.



Hogy is mondjam minél finomabban: ez így ahogy van, nem igaz. De mondhatnám azt,  hogy EP-képviselőnk pontosan olyan elfogult, mint PRM-s kollégái, hisz ők ugyanezt mondják, csak a másik oldalról. Valójában román, magyar, szerb vagy szlovák nacionalista mozgalmak között semmiféle lényegi különbség nincs.

Ugyanaz határozza meg őket: kisebbség-ellenesség, idegen-ellenesség, globalizáció-ellenesség, szomszédos népek elleni érzések, antiszemitizmus, cigányellenesség, második világháborús nosztalgia, valós vagy elképzelt ősi vallások művelése vagy keresztény vallási fanatizmus, történelmi pszeudo-elméletek népszerűsítése.

Ami különösen zavaró ebben a történetben, az a felelőtlenség, amivel nemcsak erdélyi EP-képviselőnknél, hanem sok más erdélyi és magyarországi politikusoknál is találkozunk.

Kettős mércével mérni a különböző szélsőjobb szervezeteket jelen pillanatban nemcsak hogy etikátlan, de egyenesen veszélyes. Hisz az események felgyorsultak, a szélsőjobb kilépett a szekrényből, és mainstreammé változott. A felelőtlen jobboldal mégis

struccpolitikát folytat a szélsőbb irányában.



Két héttel ezelőtt a Jobbik 14 százalékot szerzett a magyarországi EP-választásokon. Ezzel legitim politikai tisztséghez jutott például a MIÉP egyik régi ideológusa és a Magyar Gárda egyik alapítója. Ennek az előretörésnek egyik betetőzése a nemrég Szegeden bemutatott összeborulás a Jobbik, a HVIM, a Magyar Gárda és az újonan bemutatott másik szélsőjobb szervezet, a Betyársereg között.

Mondhatnánk, főjenek meg a zsírjukban Magyarországon, ha ennyire képesek. Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog. Hisz mindez már teljesen átjött Erdélybe is. Idén is lesz Gyergyószentmiklóson EMI tábor.

Idén is ott van a meghívottak között a Jobbik elnöke, most már az EP képviselője is, ott van a szélsőjobb alternatív pszeudo-történészek hada, köztük olyanok is, akik a Waffen-SS magyarjait siratják, ott vannak a Magyar Gárda egyes emberei, és természetesen nem hiányozhatnak a magyar szélsőjobb együttesei sem, a Kárpátia, az Ismerős Arcok vagy a Patrióta.

Az a legszomorúbb, hogy ehhez a szélsőjobb táborhoz adja a nevét Tőkés László, az EMNT több vezető politikusa és olyan hiteles erdélyi szakemberek, mint Egyed Ákos, Kallós Zoltán vagy Bodó Barna. Ezek az emberek nem látják, hogy mivel és kikkel vállaltak közös fellépést? Vagy ennyire eltolódtunk szélsőjobboldalra, hogy

mindez már teljesen normális?


Lassan odajutunk, hogy az EMI tábor már a szalonképes szélsőjobb tábor kategóriáját fogja ütni, ha megnézzük a legújabb neofasiszta képződményt, a Zetelaka határában a HVIM által első ízben megszervezett Székely Sziget nevezetű tábort.

Ez az erdélyi skinhead találkozó nagyjából ugyanazt a sablont követi, mint a fent leírt EMI tábor azzal a kivétellel, hogy itt már csak a magyarországi és erdélyi magyar szélsőjobb legsötétebb alakjaival találkozunk, hitelesebb arcok hiányában.

Lehet, ennek is csak egy pár év kell, mint az EMI táborának, hogy megjelenjen ott is az EMNT, az MPP és egyetemi tanárok hada, akiknek mindegy, hogy éppen milyen szélsőséges alakok előtt vagy után adnak elő egy sátorban.

Az idéntől ugyanakkor már a Partium sem szenved hiányt a szélsőjobb táborokban. A Szatmár megyei Kökényesden szervezett Híd Fesztiválon is jelen lesz a Jobbik elnöke és a revizionista és pszeudo-történészek hada. Ehhez is nevét adja az erdélyi magyarság listavezető EP-képviselője. Radikalizálni kell a partiumi magyar fiatalokat is. Újabb régióban kell megteremteni a melegágyát az országtól való elfordulásnak.

Az EMI szélsőjobb, irredenta gyergyói tábora amúgy már odajutott, hogy a Figyelő.ro portál is támogatja, hirdeti, médiapartnere. A Székely Szigetnek csak pár napig sikerült ez a bravúr, hisz végül a figyelősök meggondolták magukat, és maradtak csak az EMI-vel.

A szélsőjobb eddig csak a Kuruncinfóra, a Szentkorona rádióra és más magyarországi szélsőjobb portálokra szorult. Erdélyben most már nemcsak a néha kétes szimpátiáiról közismert Erdély.ma, hanem az eddig szalonképes Figyelő.ro is terjeszti az erdélyi szélsőjobbosok üzenetét.


Nincs felelősség?

Ki lesz a következő? Mi válik jövőre szalonképessé Erdélyben? A cigányozás, a románozás, a gárdaalapítás vagy a nyílt hungarista nosztalgia talán?
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)