Kis rommagyar cigányellenesség

Nota bene, nincs roma ügy. Egy ügy van, ennek a sokféleképpen rétegzett társadalmunknak a közös ügye, amelyet különbözően élünk meg romák, tökönrúgott értelmiségiek, magyarok, románok, valamint informatikai topmenedzserek és szubtakarítónők.

Hála tehát Czika Tihamérnak, hogy ha mégoly félreérthető, félrefogalmazott és félregondolt módon is, de leírta, hogy mit gondolt. Van kivel vitatkozni. Esély van a tisztázásra. Rajta.


Miért nincs romaügy?

Azért, mert romaügy címszó alatt keverednek egymással a társadalmi problémák. Keveredik a romákkal (magyarokkal, törökökkel, tatárokkal stb.) szembeni türelmetlenség, kisebbségellenesség. Ez egy el nem dolgozott kisebbség-szociológiai kérdés, nem csupán romakérdés, hanem éppúgy románkérdés, magyarkérdés, etnokulturális frusztráció.

Ugyancsak ezen a kellőképpen nem tisztázott fogalmon érti a nem tudatos és nem következetes közbeszéd a szociális problémák tünetegyüttesét, a szegénypolitikai feszültségeket, a szociális stratégiák hiányát, a sokat emlegetett – és vajh ki által látott – szociális háló működését, működésképtelenségét.

A szegény nem feltétlenül roma, a roma nem feltétlenül szegény. Ezt az állítást nem kell bizonyítani. Ebből a tényből következően az úgynevezett megélhetési bűnözés (amely a válság idején egyre intenzívebb) nem romabűnözés, ez a jelenség sem romaügy.


Miért van, ha nincs?

Mert a romaügyre szüksége van a kelet-európai társadalmaknak. A nálunk sokkal szerencsésebb nyugat-európai társadalmak idejében importáltak maguknak török, harmadik világbeli vendégmunkást, bevándorlókat, volt akin és akiken levezessék a társadalmi feszültségeiket.

Amikor pedig ezek a gyilkosságokba, neonáci mozgalmakba torkolló feszültségek alábbhagytak (Hollandiában, Németországban, de nem panaszkodhat Franciaország és Nagy-Britannia sem), mert így vagy úgy kezelték azokat, akkor pedig rögtön kéznél lévőnek bizonyultak a kelet-európai vendégmunkások, bevándorlók.

Az európai munkaerőpiac megnyitásáig sokan hitték azt, hogy a nyugat-európai intolerancia a nem európai kultúrákkal (vö. iszlám) való érintkezés miatt olyan, amilyen. Mert az iszlám nem integrálható, agresszív, összeférhetetlen. Ez volt a korabeli, mienkhez nagyon hasonló „cigányügy”.

Azóta ez az elmélet is megdőlt, ahogy nincs romaügy, úgy nincs iszlámügy se, törökügy se. Az ortodox románok és a katolikus lengyelek ellen éppúgy képes hajtóvadászatot folytatni az oly felvilágosult és oly haladó, de egzisztenciáját féltő, nyugati bérből és fizetésből élő, mint amennyire gyűlölni volt képes a muszlimokat.


Akkor most mi van a romákkal?

Nincsenek „a” romák. A roma társadalmak etnikai, kulturális, szociális értelemben is éppoly sokszínűek, mint a társadalmak, amelyekben élnek. Vannak beás cigányok, vannak gábor-cigányok, kasztok és rendek, dialektusok, tradíciók és szokások. Vannak hagyománytisztelők és lázadók. Nem lehet általánosítani.

Általánosságban csak annyit mondhatunk el, hogy a romániai magyar (és a magyarországi magyar) társadalmak szinte semmit sem tudnak a romákról, fogalmuk sincs erről a sokféleségről. Ami viszont a kisebbségi jogaira oly végtelenül érzékeny magyar közösség szégyene, hogy sosem tettük szóvá kellő súllyal: miért nem hivatalos nyelv Romániában a magyar mellett a cigány nyelv(ek)? Miért nincsenek (egy-két kivétellel) cigány helységnévtáblák? És ha oly fontos nekünk a magyar egyetem ügye, miért nem fontos a cigány egyetem ügye? Hány Maros megyei, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén,  esetleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közhivatalt tudunk mondani, ahol a közhivatalnok beszéli valamelyik cigány dialektust? Egyet sem? Miért? A román rendőrtől miért várjuk el (joggal!), hogy tudjon magyarul, és miért nem várjuk el, hogy úgy beszéljen a gáborokkal, ahogyan az nekik dukál?


Mi fán terem az integráció?

A közhiedelem úgy tartja, hogy az integrációs programok a rosszemlékű politikai-háborús átnevelő táborok háziasított, szalonképesített változatai. Kísérletek arra, hogy megtanítsák a cigányokat kesztyűbe dudálni, de legalábbis mélyen megváltoztatni közösségi szokásaikat, viszonyaikat. Az integrációs programok célja nem ez! Ezek a programok legalább annyira szólnak az úgynevezett többségi társadalmaknak, mint a cigány társadalmaknak.

A cél nem a közösségek megváltoztatása, hanem az együttélési minimum kialakítása. A modus vivendi fentartása. Czika állításával ellentétben nincs „többségi értékrend”, nincs „alapértékrend”, amelyhez ki- vagy beemelni kell a romákat. (Mint ahogy azt se sikerült mindeddig elérni, és remélhetőleg ezután sem, hogy a „keresztény” értékrend legyen Európában a meghatározó. Európa a romáké, ateistáké, muszlimoké és homoszexuálisoké csak úgy, mint a felcsíki kisebbségi magyar katolikus székelyeké. Hol itt a „mi” értékrendünk és hol itt az „ők” értékrendje?)

A romák úgy vannak jól, ahogyan vannak, mindaddig, amíg a roma közösségek tagjai is, mint minden európai polgárhoz hasonlóan, választhatnak, és dönthetnek egyéni sorsukról. Az integráció az egyéni esélyegyenlőségről szól, a tanuláshoz való jogról, a munkaerőpiaci esélyekről, az egyéni méltóságról és szabadságról. A romák társadalmi helyzetét a befogadó társadalom határozta és határozza meg a mai napig. A bűn a többségi társadalom, évtizedek és évszázadok óta gyűlő, kezeletlen és értelmezetlen bűne. Ha „integrálni” akarjuk a romákat, akkor az integráló társadalmon kell változtatni. A hiba a mi készülékünkben van.


Mit követünk el?

Vegyük Czika írását mint állatorvosi lovat, amely szemlélteti, hol követi el a romániai magyar közbeszéd a legnagyobb hibákat:

1. általánosítunk: a roma gyerekeket törvényt sérteni tanítják a szülei – állítja a cikk szerzője, de állítását nem tudja, és nem lehet bizonyítani. Etnikailag sem az erkölcs, se az erkölcstelenség nem kódolható. Ezt a fajta általánosítást diszkriminációnak hívja a törvény, és tiltja.

2. nem tájékozódunk: az állami és uniós integrációs programok (a nemlétező cigánybűnözés miatt) sikertelenek – állítja a cikk. Tegyük fel újra a kérdést: pontosan értjük-e, mi az integráció?

3. jogot sértünk: a cigány nő sosem érti meg, miért jó, ha nem hét, hanem csak két gyereked van – írja Czika, aki nem érti, hogy nem dönthet arról, hogy hány gyereket vállal a roma (magyar, román stb.) család. Etnikai alapon dönteni arról, hogy mely közösségnek milyen népszaporulat engedélyezhető, egyenértékű az etnikai tisztogatásra való felbujtással – ezt egy romániai magyar politikus sem engedheti meg magának. Ismerünk olyan államot, Kínát, ahol a gyerekvállalást törvény szabályozza, ez az állam azonban nem az emberi jogok tiszteletben tartásáról híres.

4. nem ismerjük az ártatlanság vélelmét, a diszkrimináció tilalmát: a roma nő képtelen betartani a pontos időt – áll a vitatott cikkben – és újra itt a kérdés: hol a felmérés és statisztika a roma nők időbeosztásáról?

5. nem gondoljuk végig az oly sokat követelt kulturális-közösségi identitás mibenlétét, az autonómia valódi értelmét: a roma nőt a férje irányítja– a roma nők jogainak kérdése valóban problémás, mert nagyon sok roma közösségen belül rossz a nők esélyegyenlősége, rosszabb, mint a nem roma társadalomban. Tegyük fel a kérdést: van-e jogunk beleszólni a roma (muszlim, ortodox román stb) közösségek ilyetén szerveződésébe? És hagyjuk is nyitva a kérdést, bár könnyen adódnak a válaszok. A személyes és közösségi identitás védett Európában, ezért sem pro sem kontra nem törhetünk ebben a kérdésben pálcát.

6. és újra és újra jogot sértünk: ki kell emelni a roma gyermekeket a törvénysértő és alapvetően hátrányos szociális környezetből – írja Czika. A roma közösségekre azonban nem mondhatjuk sem azt, hogy törvénysértők, sem azt hogy hátrányos szociális környezetet biztosítanak (lásd az eddigieket).

A roma gyereknek biztosítani kell az általános emberi jogokat, a szociális védelmet és: biztosítani kell a jogot ahhoz, hogy etnikai közösségében úgy nőjön fel, ahogyan az számára és a közössége számára a legjobb. A cikkben javasolt „kiemelési” programoknak nagy történelmi múltja van nálunk, a román állam profin csinálta ezt a Ceausescu-rendszerben, de az igazi profik a törökök voltak. A „kiemelteket” pedig úgy hívták, hogy janicsárok. Jaj az így megmentett gyerekeknek.


Czika írása sok kérdést hagy nyitva. Nem beszéltünk arról, hogy a romániai magyar cigányellenesség teljesen más, mint a romániai román cigányellenesség. És arra sem térhettünk ki, hogy miért más ez a fajta reflektálatlan, majdnem naív gyűlölködés, mint a magyarországi profi, militáns, szinte államilag támogatott kisebbségellenesség. Na de majd eztán.