Kilenc év, mint máshol huszonöt

Az egyetemi év első napjai különleges képet adnak Kolozsváron. Hirtelen zsúfolásig megtelik a központ fiatalokkal, a buszokon nem lehet már férni, a kocsmákban sincsenek már helyek.

Október elején Kolozsvár újra zsongó várossá válik. Megjöttek az egyetemisták. 



Ilyenkor az egyik kötelező látvány a térképpel sétáló elsőéves diák. Többet is láttam mostanában az utcákon, az egyetemek előtt, még a botanikus kertben is.

Román és magyar diákokat egyaránt hallani az utcán, amint keresnek egy épületet, intézményt, buszmegállót, kocsmát. Önkéntelenül visszagondolok azokra a napokra, hetekre mikor én fedeztem fel magamnak ezt a nagyvárost, ezelőtt kilenc évvel, 2000 októberében.


Áskálódás és szemétkedés a Főtéren

2000 őszén a Főtéren még két ronda gödör áskálódott, amelyekről nem sokan remélték, hogy egyhamar be is tömődnek. Emlékszem a napra, amikor éppen kint voltam a Főtéren, Funar külföldön volt, így Boros Jánosunk ideiglenes döntéshozó alpolgármesterként elrendelte, hogy tömjék be a Mátyás szobor felé veszélyesen közeledő archeológiai gödröket homokkal.



Két kamionnyi homok beengedése után megjelentek a Funar-barátok rendeletére a városi szemétgyűjtő cég autói és körbeállták a főteret. Úgyhogy oda már több homok nem érkezhetett. Két napon át bűzlött a főtér a szemeteskocsiktól, a gödrök betömésére még négy évet kellett várni.

Akkor még szó sem volt egy új modern, lekövezett főtérről, és lám a mai elsőéves már a deszkák résein bepillanthat a néhány hónapon belül átadandó jövőbe. Nyugati főteret fogunk kapni. Megérdemeljük.


Lődörögni csak a vasárnapi Farkas utcában

2000 őszén sétálóutcák sem voltak Kolozsváron. Egyetlen egy sem. A mai gólyát már sok ilyen fogadja, a Deák Ferenc (Eroilor) utcától, a Matyi-ház előtti utcán át a Karolina (Múzeúm) térig, a nemsokára kész, déli várfal melletti, Potaissa vagy az Inocenþiu Micu Klein utcáig. Nemcsak egyszerű sétálóutcák ezek, korzók, alkalmi vásárok utcái.


Kurta kocsmalista

Akkor még nem is volt igazi magyar kocsma. Annak számított valamennyire az Insomnia és a Music Pub. Minden magyar ezekbe járt, az utóbbi volt mindenki zsíroskenyeres rockkocsmája. Aztán nemsokára meglett elsőként a Bulgakov, majd jött az Krajczár, az Angyalok, a Bástya, a Corvinus végül a Klausen. Legújabb trendi magyar hely pedig a modernebb arcú Downtown.



Ma már nem az a kérdés, hogy hová járnak a magyarok, hanem hogy melyik korosztály, melyik egyetem halogatóinak, melyik a kocsmája a sok közül. Akkor népszerű, elérhető árú pizzéria is csak kettő volt: a Rex és a Bogya. Az utóbbi a legolcsóbb sörkertként is funkcionált.

Ma már a pizza lassan olyan lett, mint a kenyér Kolozsváron, legalább ötven helyen készítik. Akkor nem létezett még házhoz szállítás sem. Ha otthon akartál enni, a tenyereden vitted haza a pizzát, míg teljesen ki nem hűlt. Mikrója sem volt épp mindenkinek, úgyhogy a hideg pizza volt az igazi. Kínai kaját is csak filmben láttunk, a szusiról meg azt sem tudtuk, hogy eszik-e vagy isszák.


Magyar vagyok, magyarnak születtem!

Ma magyar buliból is sok van, hetente több. Harcolnak a klubok a magyar diákért. 2000-ben csak két buli volt, a híres Bianco & Nero-s  KMDSZ buli, ahol KMDSZ-igazolvánnyal olcsóbban bulizhattál, és a studház alatt lévő Roadhouse. Érdekes bulik voltak ezek.



Heringpolitika. Kis hely, sok magyar, izzadó rockerek, zselés diszkósok együtt. Nem maradhatott ki egy estéről sem a Koppány dala, Republic vagy az It’s my life. A spiel egyszerű volt: találd meg a potenciális párod az első lassú dalig, amikor jöhet a támadás!

Ma már nincsenek lassú dalok, szinte lehetetlen felkérni az est szépét, és több a modernebb gépzene, mint a rock. Talán ez a természetes fejlődés, ki tudja.


Dú jú szpík inglis? Szpík, szpík.

Nem volt ennyi külföldi diák sem Kolozsváron. Az erasmusos diák ritka madár volt, közel-keleti országokból is kevesebben jártak ide egyetemre. Egy bentlakásban elfért szinte az összes külföldi. Ma már minden kocsmában hallasz angolul beszélőket. Sokkal több a külföldi vendégtanár is. Intenzíven folyik a kultúracsere. Igazi kozmopolita várossá válik Kolozsvár.

Megkockáztatnám azt is, hogy ma jobb a tanítás, bár ez relatív dolog. Magyar szempontból mindenképp több a szak, több a mesteri is. Sokkal több az áthallgatási lehetőség is.



Amikor én voltam elsőéves, az amerikai nyár szinte álomnak tűnt. Hallottuk, hogy felsőbb évesek közül néhányan kijutottak, el sem hittük, hogy ez lehetséges. Akkor még nagyon kevesen jutottak ki, alig egy-két éve kezdődött el a program. Egyetlen egy cég intézte a Work and Travel programokat, nagy dolog volt Amerikában dolgozni nyáron és nagy öröm volt, ha  sikerült kijutnunk.

Egy mai gólyának már banalitás, másodéven már mindenki tud róla, bárkinek sikerülhet, nem is annyira érdekes. Legalább tíz közvetítő cég, sok ezer munkahely közül válogathatunk manapság.


Fogyassz, alkoss, gyarapíts

2000-ben nem voltak plázák, de még nagy áruházak sem. Funar miatt Kolozsvár kimaradt a nyugati befektetők terjeszkedési hullámaiból. Kaját vásárolni csak a régi komcsi élelmiszerüzletekből illetve a „kártieres” (táposoknak lakótelepi) kisüzletekből lehetett.

Ruha és elektronika terén is a csúcs a ma már kicsinek tűnő Central volt, majd kicsit később a ma már még törpébbnek mutató, de a maga idejében szenzációnak számító, Sora Shopping Center.



Hol vagyunk ma már ettől? Cora, Real, Carrefour, Auchan és két hatalmas pláza, a Pólus meg a Iulius, mozikkal, kajáldákkal és több száz üzlettel. A hatalmas versenyben elérhetőbbé vált egy csomó termék, legyen az a legkülönlegesebb kaja, ruházat, háztartási berendezés vagy digitális kütyü. Apropó mozik. Ki emlékszik még a kis fagyos Favorit mozira a Horeán? Akkor még az is működött.

Mivel a plázás multiplexekkel csak Nyugaton találkozhattunk, a belvárosi komcsi mozik voltak a csúcstechonológia. Ezek mellett a történelmi hangulatú Arta mozi igazi gyöngyszemnek számított. Ma már, ha moziba megy a gólya, tizenöt film közül választhat, varrják a kezébe a popcornt, a kólát vagy a sajtos tortillát minden emeleten a dolby suraound-os termek előtt. Tiszta Amerika.


Mirceltél már Rózsikával?

2000-ben szinte senkinek sem volt otthon internetje. A város diáksága a több mint 30 internet-kávézóban lógott. Sokunknak akkor lett először emailünk. A legnagyobb élvezetek közé a MIRC chat-szobák tartoztak. Képesek voltunk reggelig gép előtt ülni a belvárosban, hogy a város másik végéről pötyögtető Rózsikával megismerkedjünk. Nem voltak még erdélyi hírportálok, a Transindex is csak kicsit később robbant be.

Nem volt akkor még Szabadság vagy Krónika online sem, nem lehetett megnézni a színházprogramot sem a huntheater-ro-n vagy a kolozsvar.info-n. Élvezhető romániai internetes tartalom gyakorlatilag nem létezett, sem magyar, sem román. Nem volt még messenger sem, és legvadabb álmainkban sem tudtuk volna elképzelni olyan dolgokat, mint az iwiw, facebook vagy a blogok és a twitter.



Tévéje szinte senkinek sem volt a diákságban, drága volt a készülék is, az előfizetés is. A kapcsolatainkat a közös sörözések, otthonról hozott baráti körök, egyetemi csoportok adták.

Nagyjából ma is ezeken a vonalokon indulnak el a barátságok, de rájön ma erre javában az internet, és már jó ideje a mobiltelefon is. Igen, mikor én voltam elsőéves a mobiltelefon is nagy ritkaság volt a diákok között. Drága volt még nagyon. Csak 2001-2002-ben terjedtek igazán el.


Lábbusz

Buszok is csak a kommunista rozsdás pléhdoboz fajtából voltak. Ezekből még ma is van néhány, de már nagyon kevés. Ma a csendesebb, tisztább Reanult-ok cirkálják a várost. Nem volt éjjeli busz sem, taxikból is jóval kevesebb volt és jóval elérhetetlenebb áron.



A kedvencem egy régi zöld 120-as Skodás taxis bácsi volt. Õ nem tartozott egyik céghez sem, magántaxis volt, alig ment az autója, de hangulatos volt. Szerettük, úgy éreztünk segítünk neki, ha vele megyünk.


Focimeccs: nyuszi ül a fűben

A CFR stadionja abban az évben gyakorlatilag még nem létezett. Kint is voltunk egy meccsen szentgyörgyi barátaimmal a Gruián, jól emlékszem egy kopott füves pálya volt, amelynek két oldalát a domboldalba vágott néhány soros padsor szegte, a másik kettőn meg semmi. Padok persze letörve, elhordva.



A csapat is a B ligában vergődött ismeretlen hazai játékosokkal. A mai gólya a bentlakásból egyenesen az Európa Ligás vagy akár Bajnokok Ligája meccsre mehet egy európai szintű hatalmas éjjeli világítású stadionba. Hihetetlen különbség azoknak, aki szeretik a focit.

   
Repülj, madár, repülj

2000-ben még nem volt nemzetközi reptere sem a városnak. Ma 31 európai városba lehet direkt járaton repülni Kolozsvár keleti végéből. Nem igazán gólyát érintő lehetőség, de ki tudja, a mai árakon, a mai anyagi viszonyok között már nem is annyira elérhetetlen egyeseknek. Nemzetközi vonat is jóval több van, mint akkor volt.



Igaz, annak idején hiába is lett volna ennyi minden, mert mindenüvé vízum kellett Nyugat-Európába. A mai diák már azt sem tudja mi az a Schengen. Jobb is.

Orangeways sem volt, ha Pestre akartál menni csak a kicsi, nyomott, büdös, szűk kisbuszok voltak, Laji sofőrrel és az ő Lagzi Lajcsi kazettájával. Ahogy Szomszédnéniék mondják: ha neki melege volt, neked is meleged volt, ha ő fázott, te is fáztál.


Bentlakásból hotel

2000-ben a bentlakások sem úgy néztek ki mint ma. Akkor még nem voltak meg az Economicák, és a régi bentlakások közül sem volt szinte egy sem felújítva. A Hasdeu-ban olyan volt minden, mint a nyolcvanas években, annyi különbséggel hogy ekkor már 5-en nyomorogtunk rozsdás régi kórházi vaságyakon egy szobában, nem 4-en, mint amikor átadták.

Intimitása gyakorlatilag nem volt az embernek ezekben, és a sok igénytelenséget és mocskot is csak a jó társasági hangulat tudta elfeledtetni.

A mai bentlakások teljesen fel vannak újítva, új bútorzat, felszerelés várja  diákot, több hely van és van zuhanyrózsa is. Aki emlékszik a régi állapotokra, a mostaniakat hotelnek látja.


Feliratok

2000-ben hiányoztak a ma minden BBTE karon díszelgő négynyelvű (köztük magyar) üdvözlő feliratok. Elképzelhetetlen volt a magyarul is megjelenő digitális hirdető (lásd ma a BBTE főépületben), vagy magyar hivatalos honlap, népszerűsítőplakát, felvételi tájékoztató, stb. A multikulturalitás a BBTE-n ma is messze áll attól, ami lehetne, de az ezredfordulón sehol sem érezted, hogy többnyelvű egyetemen vagy.



Nincs már Gheorghe Funar sem. Elmenetelével eltűnt a sok piros-sárga-kék-re festett mindenféle oszlop, pad, kuka. Na meg a sok román zászló is. A román nacionalizmus azonban ma sem tűnt el, csak sunyibb lett. Törvény mögé bújva, véletlen „megfeledkezésekkel” kerüli a városháza a magyar jelenlét elismerését, felvállalását.

De legalább nincs a konstans nackó cirkusz, feszültség. Számít ez is, nagyon. Aki emlékszik az akkori sajtóra, közéletre, tudja milyen, ha nem az etnikai feszültségek az állandó slágertéma.


Bezzeg az én időmben

Volt néhány olyan dolog is azonban, ami jobb volt akkor mint ma, igaz nem sok. Kevesebb volt az autó az utcán, tudtál járni a járdán. Nagyobb volt a központi zöldségpiac, sokkal bővebb volt a házilag termesztett zöldség-gyümölcs választék. Több állami hely volt az egyetemen és a fizetéses is valamivel elérhetőbb áron volt. Olcsóbb volt a kintlakás, kisebbek a számlák.

Ma drágább Kolozsváron élni, emiatt sajnos egyre elérhetetlenebbé válik az egyszerű családból származó diákoknak. De ahogy mondani szokás nyugaton: a minőségi várost meg kell fizetni. Ma Kolozsvár is sokkal többet ad, mint ezelőtt kilenc évvel.

Így van ez bárhol, a világon. Mindenütt drágább egy olyan városban élni ahol, magasabb szintű a kulturális és akadémiai élet, fejlettebb a fogyasztói piac, jobbak a szolgáltatások, sokkal több a karrierlehetőség.



Összehasonlítva a mai Kolozsvárt azzal, amit én kaptam 2000 őszén, szinte úgy érzem, hogy két különböző városról van szó. Nagyon felgyorsult a fejlődés, különösen 2004. után. Mintha nem is csak kilenc év telt volna el, hanem legalább húsz-huszonöt.


Itt a vége, hol nem volt!

A mai gólyáknak egy dolgot tudok mondani: örüljetek ennek a városnak, sokkal élvezhetőbben, használhatóbban hullott az ölötökbe, mint elődeiteknek. A magamfajta „öreg rókáknak” is csak ugyanazt tudom mondani: örüljetek a mai Kolozsvárnak, mert sokkal jobb, mint amilyen volt a mi időnkben.

Igaz: mindenkinek akkor a legjobb, amikor a legtöbb ideje van élvezni azt. Például elsőévesen.

fotók: Soós Róbert
[eredetileg a usualvisual blog számára készültek 2006-ban]