Kolozsvári Magyar Napok: otthon vagyunk
Már második kiadásra beértek a Kolozsvári Magyar Napok. Tulajdonképpen magyar városnapokat kaptunk, kolozsvári Szent György Napokat. Merre tovább?
A tavalyi Kolozsvári Magyar Napokat felidézve komoly fejlődésről számolhatok be. Az idei KMN már sokkal jobban megtalálta a helyét a városban, sokkal olajozottabban zajlott, nem volt érezhető a félsz, a tapogatózás a terek használatában, a programok engedélyeztetésében, az üzenetekben.
KMN Gálaest, vasárnap este | Fotó Szilágyi Pál - TransilvanArt Kft
Elég, ha csak összehasonlítjuk az István a király tavalyi vetítését az idei 100 tagú Cigányzenekaros gálaesttel. Tavaly még nem kapcsolták le a vetítésnél zavaró közvilágítást, fülünkbe zúgtak az autók, szinte meghúzódva álltunk a tér közepén, és énekeltük közösen Koppány dalát. Kicsit tényleg olyan volt, mint a Királydombon 1983-ban.
Idén már nekünk zárták le a teret
az autós forgalom elől, sokkal többen voltunk, jobb volt a hangosítás (bár elfért volna még pár decibel). Megtartották idén is a filmnapokat, a néptánc-fesztivált, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság újra megszervezte városnéző sétáit és előadásait, újabb magyar kötődésű kiállítások nyíltak a Szépművészeti Múzeumban, irodalmi estek zajlottak a kocsmákban.
Idén nagyon beindultak a fiatalok, programokat szerveztek a Szabók bástyájában, elindították az Igen, tessék programot, tele volt a központ információs standokkal. A Főteret naponta „elfoglaltuk” programokkal, minden este koncertek, tisztességes tömeggel. Igaz, a koncert-felhozatal még mindig csak az értelmiségnek szólt, és kevésbé a munkás tömegeknek is, de talán jövőre sikerül végre ebbe az irányba is nyitni.
Sikeresebben helyezték el a sörasztalokat és grillezőket, a Bánffy-palota udvari sörkert kifejezetten élvezetes volt, a Farkas-utcai vásáron a frissen sült miccs és rablóhús pedig nagyon jól jött a sülthúshoz szokott erdélyi gyomornak (hová lett a buta „sör és miccs = fújj”?).
A főtéri sörcsapolás görcsös kerülése viszont értelmetlen, ideologikus. Egyetlen eredménye, hogy
kiszáradt szájjal kellett végigugrálni a rockkoncerteket,
ami – hogyismondjam – eléggé belemarkol az élménybe. Nagy élvezet volt továbbá a Szent-Mihály templom tornyából is kinézni a városra. Rég mondom: a tornyot rendbe kell belül is szedni, és át kell adni a turizmusnak ugyanúgy, ahogy Nyugaton is teszik a legtöbb hasonló toronnyal.
Tavaly a KMN román PR-ja mellékterméknek hatott, az idén már alig lehetett megkülönböztetni minőségben a magyartól. Talán a Facebookon volt még nagy a különbség a magyar és román kommunikáció között, de így is előrelépés, hogy a kolozsvári román sajtó napról napra követte az eseményeket, riportokat láthattunk a helyi tévékben, másnapi eseményeket, koncerteket harangoztak be a román újságok, portálok. Ezek a napok a kolozsvári
magyar közösség legnagyobb marketing-akciója,
miután évtizedekig saját vackába menekült. Felbecsülhetetlen nyitási lehetőség. 
Még arra is sikerült vigyázni, hogy semmiféle szélsőjobb beütés se jelenjen meg sem szervezeti, sem előadási, sem szimbolisztikai szinten. Ez Kolozsváron különösen fontos, és nagyon jó, hogy nem adunk revizionista, irredenta üzenetekkel magas labdákat a román sajtónak. Két perc alatt szétszednék az egész fesztivált egy ilyen félrelépéssel.
A magyarellenes román szélsőjobbos portál, a NapocaNews is csak abba tudott belekötni, hogy a szombaton felvonuló huszárok lovai szagos citromokat hagytak a Főtéren. Azon a Főtéren, amelynek átalakítása ellen sokan áskálódtak:
a KMN végérvényesen becsukta a szájukat.
Ha 2009-ben nem alakítják át a Főteret mostani állapotára (gyakorlatilag nem csinálnak belőle igazi teret), akkor a Kolozsvári Magyar Napok sem jöhettek volna létre mai formájukban.
Ha nem kövezték volna le a Főteret, most nem volna hol koncertezni, bicikli-találkozót szervezni, politikusoknak magasztos beszédeket mondani a lenyugvó nap megvilágította templom és szobor mellett. Nem jöhetne létre a zenés nyári estek párezres közösségi élménye sem. Mert nem volna hol, vagy ha volna, az nem így nézne ki.
Talán a legnagyobb előrelépés tavalyhoz képest a magabiztosság, az otthonérzet, amelyet megteremtett. Olyan volt hét napig a központ, mintha Kolozsvár még mindig magyar többségű város lenne, mintha egy megnagyobbodott székelyföldi városban élnénk. Hiába a kulturális jelző, városnapok voltak ezek a legjavából,
a párhuzamos magyar Kolozsvár városnapjai.
Bár az ideális az volna, ha közös városnapokon ünnepelnénk, ahol mindenki megkapja a helyét, kultúráját, úgy látszik, ez a kolozsvári multikulti projekt ezen a területen is pont olyan, mint a többiben: nem működik igazán. Mindkét félnek kellemesebb a párhuzamos világok teremtése, még akkor is, ha ebben az esetben egymás rendezvényeire legalább ellátogatunk.
A „Főtérfoglalás” élménye jövőre már nem elég. Az már adott, ennél több kell. A „visszafoglaltuk a várost” etnocentrikus üzeneten is túl vagyunk. Az ideológiai keret stabilizálásán túllépve a rendezvény élmény-tárára kell helyezni a hangsúlyt. Újat, nagyobbat, még jobbat kell hozni.
A KMN közvetlenül versenyzik a hivatalos városnapokkal: méretben, minőségben megközelítette azt, egy-egy területen talán még többet is hozott. Továbbá a KMN lehet ezután a kolozsvári magyarság fő üzenet-csatornája. Még jobban kell nyitni a románok felé, még nagyobb, általuk is élvezhető seregszemlére van szükség, ahhoz, hogy regionálisan is nagy eseménnyé nője ki magát, bekerüljön a fesztiválkatalógusokba, a kihagyhatatlan rendezvények közé.
Nem lesz könnyű dolga a szervezőknek: 2012 választási év, és erdmagyar politikai polgárháború elé nézünk. Hogy a KMN növekedése töretlen maradjon, egy út van csupán:
depolitizálni kell a szervezését.
A KMN nem lehet egy újabb Tusványos. Ugyanazon a folyamaton kell végigmennie, mint a Félszigetnek, amely indulásakor politikailag nem volt szűz, de akkor kezdett nagyra nőni, amikor a politika levette róla a kezét. Teljesen professzionalizálni kell a koncepciót, a szervezést, a marketinget.
Ez lehet a siker garanciája, a kulcs ahhoz, hogy a jövőre várható választási cirkuszoktól, pártpolitikai zsörtölődésektől függetlenül a KMN ernyője alá bárki szívesen beálljon, szervezze, dolgozzon rajta, anyagilag támogassa. Jövőre nem a pártok kellene szervezzék, a főszervezők ne politikai vezetők legyenek, az előadások még részben sem politikai PR-akciók.
Tudom, mindkét oldalnak nagyon nehéz lesz lemondani erről a díszfelvonulásról választási évben. De ez az egyetlen út arra, hogy a 30-40 évnyi stagnálás után elindult közösségi erősödés, az otthonérzet, a többség felé irányuló kisebbség-marketing fennmaradjon, sőt izmosodjon.
