Kuba esete a 21. századdal
Bő ötven éve él a kommunizmus Amerikától egy köpésre. Porciózzák az élelmiszert és az internetet, cserében ingyen van az oktatás, egészségügyi ellátás és kultúra minden mennyiségben.
Ülök Kuba gyöngyszeme, Varadero európai luxushotelekkel kirakott tengerpartján, könyvet olvasok: Fidel Castro: Ifjú éveim. Ha már eljutottam erre a különleges helyre, meg szerettem volna érteni, miért lett ilyen, mi is ez a szocializmus, amelybe mi szinte beletörtük a fogunkat. Mi lehetett volna megfelelőbb kiindulópont, mint az El Commandante saját szavai.
Fidel visszaemlékezései nem okoztak csalódást.
Értelmiségi, ügyvéd, nem négy osztályos cipész. Alapos részletességgel, történelmi kontextus-bemutatással, teljes társadalmi képsorozat mellett mutatja be saját fejlődéstörténetét, amely a negyvenes évek közepe után szorosan összefügg az ország politikai életével is.
Földbirtokos sarja, a szocializmust könyvekből tanulta, egyetemen olvasott róla. Későn győződött meg erről az irányról, de aztán annyira, hogy a hegyi gerillaharcért otthagyta havannai ügyvédi irodáját.
A kubai balos „rendszerváltás” nagyon különleges.
Először is nem 1917-18-ban vagy 1945-47-ben történt, mint a többi, hanem 1959-ben egy gerillaharcként induló, majd népi támogatás mellett gyorsan növekvő forradalom útján. Nem idegen hatalom erőszakolta a kubai népre, hanem épp egy idegen hatalom bábkormánya ellen született.
Nem a szovjetek kreálták és adminisztrálták, bár vagy húsz évig volt befolyásuk rá. Vezető egyéniségei mind értelmiségiek, igencsak kiforrott küldetéstudattal. A kubai szocializmus – kevés ázsiai testvérével együtt – túlélte az 1989-91-es nagy szocialista összeomlást. A kubaiak úgy szokták mondani: ez nem európai szocializmus, ez karibi szocializmus.
Hogyan néz ki egy 2011-ben is működő szocialista állam?
Tele kontrasztokkal és paradoxonokkal. Kuba méretéhez, gazdasági és katonai potenciáljához képest ma is befolyásos államnak számít. A nyugati félteke első felvállaltan balos államának vezetője világpolitikus. Fidel és egykori bajtársa, Che Guevara a világ egyik felén ikonoknak számít, a másikon páriának. De mindenki tud róluk, viszonyul hozzájuk. Filmek készülnek ma is Kubáról, a forradalomról: nem sok ekkora méretű állam mondhatja el ezt magáról.
Az oktatás fejlett, a lerobbant épületek között az iskola ápoltnak tűnik. Castróék hatalomátvétele előtt a lakosság 74 százaléka volt analfabéta, ma egy százalék. Mint minden szocialista államban, az oktatás teljesen ingyenes minden szinten, ugyanígy az egészségügy. Bagóért lehet hozzájutni a legminőségibb kultúrához, színháztól filmen át a balettig. És kultúra az van, amennyi csak belefér.
A kubaiak nem a tömegmédián élnek,
hanem ma is a színházon, táncon, könyveken, zenén. Szinte ingyenes az állami lakás, nagyon olcsón lehet alapélelmiszerekhez hozzájutni, bár a hús vagy az édesség már drága. Jók az utak, legalábbis országutak, és a nagyvárosi vagy üdülőhelyi utakon sehol egy gödör. Románia nyolcvanas éveihez képest igazi felfrissülés.
Aztán ott a szivar, Kuba büszkesége. Nem dohányzom, de egy havannát elszívni kihagyhatatlan élvezet.
A technika 21. századi, de korlátozott
Van mobiltelefon, kevés kábeltévé, számítógépek inkább csak az állami hivatalokban és az iskolákban (otthon kevésbé), bankomat és bankkártya. Van internet is, bár problematikus a hozzáférés. Csak munkára, oktatásra szabadna használni, de aki hozzáfér (és a „postán” hozzá lehet férni), arra használja, amire csak akarja.
Turistáknak szabad az internet, bár nem túl olcsó, és nem túl gyors. Teljesen szabad a vallásgyakorlás, sőt 1997-ben maga Fidel fogadta II. János Pál pápát havannai látogatásán. Nem tipikus szoci reflex.
Léteznek magánvállalkozások.
Kicsit gulyáskommunizmus ízű: még csak 3 éve lehet vállalkozni, de nem nagyban. Piaci árus, gazda, vendéglős, panziós lehet valaki saját profitért. Fontos nyitás, kezdet, amelyet Raul Castro, Fidel testvére vezetett be, aki egy kis Kínát faragna Kubából.
Az üzeletek polcai átmenetet jelentenek aközött, amire mi emlékezhetünk a nyolcvanas évekből, és aközött, amink most van. Nyugati termékek kaphatók normál üzletekben is, nemcsak a turistáknak szántakban, lehet venni kólát, szivart, csokit vagy márkás ruhát. Bár termék még kevés, de sor nincs, jut mindenkinek, csak pénz legyen.
Nagyon fejlett a turizmus, évente több mint két millió külföldi látogatja az országot. Fontos bevételi forrás, amely egyre csak növekszik.
Érezhető a szegénység,
nagyon kicsik a fizetések: a meglátogatott szivargyárban egy professzionális sodró is csak havi 20 eurót keres. Ezt helyi kontextusban kell értelmezni, ahol szinten mindent az állam áll, de akkor is nagyon kevés. Ezért mindenki seftel valamit, virágzik a fekete kereskedelem.
Hatalmas mértékű és értékű épített örökség megy tönkre, néhol renoválnak, de egyedül Havannában több ezer épület várja a ritka UNESCO- vagy kormánypénzt.
Süket kommunista paranoiák
Nehezen hozzáférhető az internet, és ha nem jutsz el egy turistáknak szánt géphez, jó eséllyel csak megszűrt tartalomhoz lesz szerencséd. Az információt cenzúrázzák. Borzasztóan nehéz elhagyni az országot, külön engedély kell útlevélhez és minden kiutazáshoz.
Nagyon sok a rendőr, hatalmas méretű a katonaság, amely sok erőforrást fogyaszt értelmetlenül. Hiányoznak az olyan alapvető szabadságok, mint a szólásszabadság, a sajtószabadság (független sajtó nem létezik), a gyülekezés szabadsága.
Egypárt-rendszer működik,
és bár a civil ellenzéket többnyire hagyják létezni (például a fehér inges nők mozgalma), politikailag nem tudnak megszerveződni, és az állam hamar diszkreditálja őket: amerikai bérenceknek bélyegzi, akik CIA-pénzből élnek.
A volt jobboldali politikai, gazdasági és pénzügyi elit – amelyből igazi ellenzék lehetne – már rég Miami utcáit koptatja. Nincs nagy esély otthon megerősödő ellenforradalomra, hisz kevés az érdekelt is. A „miamistákat” az itthon maradottak annyira nem is várják vissza.
Aki ma Kubában él, azoknak legnagyobb része a forradalom előtti szegényrétegből származik, parasztok és kétkezi munkások milliói és utódaik. Családjaiknak a szocialista rendszer lakást, egészségügyi ellátást, ingyenes oktatást, kitörési lehetőséget adott. Talán ez is az oka annak, hogy a
nehézségek ellenére szeretik a vezetőiket.
Nem tapasztalható az az utálat, amely a mi életünket itatta át a nyolcvanas években a Ceauşescu-házaspár iránt. Fidel, Raul, Che vagy a helyileg népszerű Camillio Cienfuegos sztároknak számítanak, a gyerekek gerillaharcaik olvasmányain nőnek fel, a homokozóba a forradalmukat játszodják újra a csúnya, Amerika-bérenc Batista ellen.
Beszélgettünk takarítónőtől diplomatáig sokféle emberrel, de kapitalizmust senki sem akarja vissza. A kapitalizmus az ő szemükben egyenlő az amerikai kizsákmányolással. Ahogy Antonio, az egyik idegenvezetőnk mondta: „Ha visszajön a kapitalizmus, visszajönnek az amerikaiak, és minden visszaáll a régi rendbe: az övék lesz megint minden föld, nyersanyag, ipar, szálloda és hivatal, mi meg legtöbben újra senkikké válnánk.”
Az egalitarizmus a norma közöttük, a társadalmi szolidaritás igen magas.
Nyitást azonban nagyon akarnak.
Elegük van a hiánygazdaságból, a szegénységből, a mozgás korlátozásából. Látják, mi zajlik a világban, hiába a cenzúra. Jól akarnak élni, ki akarnak menni, el akarják mondani a véleményüket, szabadságot akarnak. Új generációk nőnek fel, akikhez pult alatt eljut a modern világ. Ilyen vagy olyan árnyalatokban, vigyázva a szavakra, ezt mind elmondták nekünk.
Nyitniuk valóban muszáj. Kell a befektetés, a tőke: intenzív nemzetközi gazdasági kapcsolatok nélkül – főleg az értelmetlen és nagyon káros amerikai gazdasági embargó mellett – ez a rendszer fenntarthatatlan. Ezt pedig láthatóan a vezetői is tudják.
A nyitás lépésről lépésre történik. Egyik beszélgetőtársunk szerint tanultak a kelet-európai átmenetek hibáiból, és el akarják kerülni például, hogy a nemzeti vagyon – ipar, nyersanyag – néhány, Patriciu-féle oligarcha kezére jusson.
Nem lesz privatizáció, a külföldi befektető jöjjön csak olyan rendszerben, ahogy a varaderói hotelek is működnek: a szálló kubai állami tulajdon, az adminisztráció, működtetés és a profit nagyobbik része a (többnyire spanyol, német) befektetőé. Neki is megéri, a kubaiak is megkapják a részüket.
Hogy merre fejlődik Kuba,
az elsősorban azon múlik, hogy Raúl és társai milyen számítások alapján engedik ki lassan a nadrágszíjat, és természetesen attól is, hogy kinek és hogyan adják át a hatalmat néhány éven belül (hisz már elég öregek): párton belüli utódlás vagy teljes nyitás és többpárti demokrácia következik.
A másik nagy kérdés, hogy velünk ellentétben át tudnak-e úgy állni a kapitalista gazdaságra, hogy átmentsék a szocialista társadalom pozitív vívmányait (ingyenes oktatás, egészségügy és kultúra, tudományalapú társadalom, szociális háló, társadalmi egyenlőség), és egy élhető, fenntartható, skandináv-szerű hibrid rendszert létrehozniuk. Meg fogják próbálni, ezt nem kétlem.
10 ok, amiért érdemes Kubába látogatni
Szakértők is ezt mondják: Kubát addig kell felfedezni, amíg ez a rendszer fennáll, mert amint összeomlik (ha összeomlik), bejön az amerikai tőke, és pár év alatt újabb plasztik giccsé válik.
1. A régió autók: a világ egyetlen állama, ahol az autópark 50-60 százaléka ma is a '40-es, '50-es, '60-as évek autóiból áll. Régiautó mániások paradicsoma.
2. Havanna, Trinidad, Cienfuegos épített öröksége: a spanyol gyarmati építészet, a mór stílus, az art-deco, az eklektika és a posztmodern igazán egyedi keveréke Havannában, spanyol örökség Trinidadban, érdekes francia beütés Cienfuegos-ban.
3. Zene: legyen az salsa, rumba, jazz vagy az újabb reggaetón és az államilag is támogatott kubai rap, mind-mind teljesen más dimenziót jelent zenei élvezetek terén, mint amit máshol találni. A nemzetközileg is ismert Buena Vista Social Club jó kezdet.
4. Magaskultúra: a színház, kabaré (csak spanyolul értőknek), balett, képzőművészet világszínvonalú. Havanna Latin-Amerika kulturális fellegvára volt már a forradalom előtt, a baloldali állam pedig mániákusan támogatja a kultúrát azóta is.
5. Szivar: itt kulturális terméknek számít, életforma. Kuba a világ szivar-fellegvára, a szivarkedvelők Mekkája. Nemdohányzóknak is élmény egy szivargyár megtekintése, majd egy havanna elszívása.
6. Politika: csak igazi afficionadóknak ajánlott. Ha csipetnyit is szimpatizálsz a szocializmus egalitárius ideáljaival – főként a mostani vadkapitalista válságban –, akkor ne hagyd ki Kubát, ahol a baloldal ikonjai ma is élnek. Vagy ha már nem, életük, üzenetük akkor is kellőképp kiaknázható a múzeumok, szuvenírok, pólók, sapkák, angol nyelvű könyvek, plakátok szintjén. Havannában külön turizmus épül erre.
7. Tengerpart: a karibi térség talán legszebb partjai, egyesek a Maldív-szigetek vagy a Csendes-óceáni paradicsomok hangulatával vetekednek. Azúrkék víz, pálmák és fehér homok – érezhetően olcsóbban, mint a hasonló helyeken, de ugyanolyan minőségben.
8. Rezervátumok: trópusi őserdők, mocsarak, korall-zátonyok, hegygerincek az éghajlatnak megfelelő növény- és állatvilággal. Mindez extra kiadásban, nagy méretben, jól szervezett túrákkal.
9. Életed legjobb fotózása: ha az épületekre buksz, ha a természetre, ha az arcokra, ha a legkülönlegesebb társadalmi jelenségekre, kulturális rendezvényekre, itt mindenből megtalálod a legjobb, legszínesebb fotóalanyt.
10. Az emberek: mind, de mind nagyon kedvesek, rendesek, normálisak. Mindenkinek van valami mesélnivalója, mindenkinek van egy poénja. A nehézségek ellenére vidámak, ha külföldiekkel beszélgethetnek. Románia hallatán pedig egyenesen testvérnek néznek. Sokuk ismerőse tanult Romániában, a múlt rendszer kapcsolatai élő emlékek.
5 dolog, amire vigyázz:
1. Könnyűdrogok: ne fogadd el, ne próbáld ki, ne legyen nálad. Ez nem az az ország. Komolyan veszik, bezárnak, elítélnek, évekig nem jössz haza. Maradj a szivarnál, igyál rumot, kábít az is kellőképpen. Szivart soha ne az utcán vegyél, ott mindig hamisat adnak. Csak hivatalos üzletből.
2. Borravaló: mindig legyen nálad apró. Szállodai alkalmazottak, zenészek, pincérek, taxisok, egyéb szolgáltatók folyton borravalót várnak el. Nagyon kicsik a fizetések, mindenki állami alkalmazott, a borravaló itt megélhetés kérdése. Számolj ezzel, hisz sok kicsi sokra megy.
3. Kaja: kulináris élvezetekért nem Kubába kell menni. Kuba sokmindenért különleges, de a étrendjük elég egyszerű, fűszertelen, fantáziátlan, ízetlen. Alapjáratban spanyol örökség egy kevés afrikai, karibi ötvözettel, de fapados verzióban. Keresd a luxushotelek vendéglőit, ott van esélyed európai ízekre vagy akár helyi, de élvezhetőbb kajára. A legdrágább vendéglő is neked olcsó lesz.
4. Turista-paraziták: taxi, szivar, salsa-fesztivál, vendéglő, pénzváltó – kell valami? Minden sarkon el akarnak adni valamit, minden negyedik ember el akar vinni valahová, ahogy meglátja a fülledt melegtől izzadó fehér pofádat, az útikönyvet, fényképezőgépet a kezedben. Semmit se fogadj el az utcán. Vásárolni csak üzletekben, szolgáltatásokat élvezni csak a hotelek állami szervezőirodáinál érdemes. Minden más 98 százalékban átverés.
5. Vám: pontosan meghatározott, miből mennyit vihetsz be: fejenként egy laptopot, telefont, de GPS-t vagy felvett DVD-ket egyáltalán nem. Szivarból fejenként csak 50 darabot lehet kihozni, ha többet akarsz, osszátok szét. Turisták csomagjait ritkán ellenőrzik, de ha peched van, kár lenne otthagyni a reptéren drága dolgaidat. Az ország elhagyásakor ki kell fizetni fejenként 25 CUC-ot (kb. 18 euró). Csak így, viszlát adóként. Ennyit tartalékolj a reptérre.
