Lepaktálni az ördöggel is, akár

A liberálisok lepaktálnak a szociáldemokratákkal. Az RMDSZ lepaktál a liberálisokkal. Közvetve tehát szociáldemokratákkal is. Szinte hihetetlen koalíció, ha a múltat nézzük. Mégis megéri mindenkinek.

A mai híreket látva 2006-os déja-vu érzés fogott el. Volt akkor áprilisban a magyarországi választások két fordulója között egy SZDSZ kampányfilm, amelyben Pistike piros színű ördögszarvat tett a fejére, jelezve azt, hogy az országért akár az ördöggel (az MSZP-vel) is érdemes lepaktálni.

Volt is hiszti a reklámfilmből mindkét oldalon, de az eredménye megvolt: valahogy, ímmel-ámmal megértették (már hányadszor) a magyar liberálisok, hogy inkább a baloldallal, mint Orbán Viktorral (az már más tál tészta, hogy mi lett belőle, és miért nem tudták vajon, hogy mikor kellett volna letenni a szarvakat).


Szeretlek is meg nem is

A román politika előzményeit tekintve szinte természetellenesnek tűnik az, ami kialakulóban van. A román liberalizmus képviselője, a PNL, egyértelműen jobboldali irányzatú párt, elitje a valamikori kommunista-ellenes ellenállás meghatározó embereiből áll.

Bár 20 év után egyértelműen túlzás és elfogultság lekommunistázni a PSD-t, tény ami tény, még bőven vannak benne olyan alakok, akik 1989 előtt is kisebb-nagyobb bársonyszékeket koptattak. És igaz ugyan, hogy doktriner következetességekről is túlzás beszélni Romániában, talán mégis ez a két párt, amely valamennyire követi az európai családja irányait.

Doktrinális különbség elsősorban gazdasági téren adódik, hisz ez a terület, ahol a pártok a legkövetkezetesebbek: egységes adókulcs vs. lépcsőzetes, progresszív adókulcs, erősebb, drágább szociális háló vs adókedvezmények. Nehéz kormányprogramot faragni ilyen alapellentétekből, de nem lehetetlen.

Európa-szerte sok példa volt és van bal-lib koalíciókra. Az ütközés mindkét oldalból kihozhatja a jót, de kihozhatja a rosszat is (lásd a Medgyessy féle malőr, melyet most is szenvednek nemzettársaink: egyszerre vitték fel a fizetéseket és le az adókat).


Az RMDSZ esetében is igen furcsának tűnhet

lepaktálni azzal a PSD-vel, amelyet 2004 novemberében cserben hagyott, majd 2008 novemberében a pofon visszafele is elcsattant. Hogyan bátoríthat az RMDSZ egy olyan pártkoalíció jelöltjére, amelynek több képviselője híres a nacionalista kirohanásairól (Dan Voiculescu, Sergiu Nicolaescu, Olguța Vasilescu, Adrian Pãunescu), de minden képviselője, vezetője ismert legalább a magyar igényeket bagatellizálással és alkotmányos érvekkel elutasító, ignoráns magatartásáról?

Tegyük fel a kérdést: miért éri meg ennek a három politikai erőnek szövetkezni a saját szavazóbázisuk egy részétől érkező támogatás kockáztatásával is?


Közös a cél: a hatalom és minden, ami vele jár

Mindhárom pártnak elsősorban természetesen a kormányzás lehetősége a legnagyobb érdek, amiért belemennek. A PSD-nek nincs garanciája, hogy elnököt ad az országnak december 6-án a másik kettő nélkül.

A PNL egyszer már csúnyán megégette magát a PD-L-vel, arrafele bizalom semmi sem maradt, tehát a garancia inkább a baloldalon van. Az RMDSZ is megégette magát Bãsescuval (MPP helyzetbehozás) és a PD-L-vel is (kisebbségi törvény megfúrása 2007-ben), míg a PSD-vel viszonylag korrekt, nagyon sok fontos kisebbségvédelmi törvényi rendelkezést hozó együttműködést tud maga mögött.

A PD-L egyértelműen bebizonyította, hogy nem koalíció-kompatibilis párt. Sorozatosan eljátszotta bizalmi tőkéjét, ami a politikában a lejtő előtti állapotot jelenti.


Liberális jobboldal?

A liberálisok azonban hosszú távban is gondolkodnak. A PD-L kicsit olyan, mint egy rákos daganat, igen gyorsan nagyra nőtt. Antonescuék számolnak: ha Bãsescu kiesik, a magát jobboldaliként meghatározó konkurens párt mozdony nélkül marad, és ugyanolyan gyorsan össze is zsugorodhat a 2012-es választásokig, ahogy az előbbi 4 éves ciklusban megnőtt.

A jobboldalon elfoglalható üres hely pedig csak a liberálisoké lehet. Már ezért is megéri a játszma.


Pénz és befolyás nélkül csak a Trianon-diskurzus marad

Hol éri meg az RMDSZ-nek kockáztatni egy igen nehéz kommunikációs háborút a saját nacionalista ellenzékével egy olyan jelöltért, egy olyan pártszövetségért, amelyre a magyar szavazó csakis kényszerből teszi a pecsétet (lásd 2000-ben Iliescu-Vadim második forduló)?

Az RMDSZ nincs jó helyzetben. A 2008-as parlamenti választás eredménye – története során először – elvette az RMDSZ-től a mérleg nyelve szerepet. A 3 pólusúvá vált román politika mérleg-nyelve szerepét a liberálisok vették át. Az azóta eltelt és ellenzékben eltöltött egy év pedig tisztázta, hogy a 2000-es évek pörgésében ellenzékből lehetetlen komolyabb eredményeket elérni.

Az RMDSZ kényszerpályán van. Kormányra kell kerülnie, hisz másképp nem sokat tud felmutatni a 2012-es parlamenti választásokig. Tekintve az abszolút számokban lassan de folyamatosan csökkenő szavazótáborát, egy sovány mandátum után következő választás kockázatos lehet számára.

Megéri ez még akkor is, ha kevesebb miniszteri, államtitkári és dekoncentrált posztokkal kecsegtet, mint egy szinte esélytelen és veszélyes PD-L-RMDSZ kormány. Megéri még akkor is, ha minden valószínűség szerint a PSD nem fog lenyelni annál több kisebbségi jogot, mint amit az RMDSZ 2000-2004 között átvitt.


Liberális csomag?

Az RMDSZ kényszerpályán van a liberálisokkal való együttműködésben is, hisz ha már nem lehet a mérleg nyelve, akkor legalább legyen annak a nyelvnek az egyik része. Jelen pillanatban csupán a PNL-vel és a kisebbségekkel bármelyik nagy párt kényelmes többséget tud alkotni. Az RMDSZ egyetlen esélye, ha a liberálisokkal „egy csomagban” tárgyal.

Jó ez a libiknek is, hisz akkor nem 20 százalékot, hanem 26 százalékot tesznek le az asztalra. Tekintve a választási eredmények konstans arányát, talán érdemes volna ezt a szövetséget akár hosszú távra megkötni, így a következő évek választásai alkalmával is együtt királyt csinálni.

Az RMDSZ-nek egyébként is a liberális családban lenne a helye, ott, ahol a legnagyobb nyitottság van európai szinten a kisebbségi jogok kérdéseire, ott, ahol a katalánok, baszkok, a bulgáriai törökök is képviselik az érdekeiket.


Béka, kozmetikázva

Hogyan adjuk el a csúf békát a szkeptikus liberális és magyar szavazótábornak? Teszünk rá egy kis rúzst, púdert és nem utolsó sorban egy német kalapot. Elnevezzük az egészet Klaus Johannis projektnek.

Ez a választás elsősorban nem Mircea Geoanáról szól, hanem a román politikai élet normalizálásáról, egy másfajta politikai kultúráról, egy stabil kormány megalakításáról, az ország gazdasági és szociális helyzetének a rendbehozataláról.

Nem a PSD vagy Geoanã miatt kell a rózsás kockába ütni a pecsétet december 6-án, hanem Crin miatt, Johannis miatt, a liberális és RMDSZ-es kormányzás miatt. Így máris könnyebb újra a kisebbik rosszra szavazni.


Gyümölcskoktél tartósítószerrel?

Hogy meddig tarthat egy ilyen narancsellenes paradicsom-citrom-alma koalíció? Amíg megvan a közös ellenség, minden további nélkül összejönnek a kompromisszumok.

Amint a közös ellenség már nem lesz veszélyes, igen magas szintű politikai érzékre, kompromisszum-készségre lesz szükség mindhárom politikai erő részéről. Szerencsére karizmatikus vezetőkben nem szenved egyik sem hiányt.

Talán a narancs-cirkusz utáni normalitáshoz egy ilyen paktum kellett. Legyen az a piros ördöggel is.