Lesz-e parlamenti képviselőnk jövőre?

Bár a médiának egyszerű állításokra van szüksége,  most azt vizsgálom, mi van a közvélemény-kutatások – és itt a romániai magyarságra vonatkozó legutóbbiakra összpontosítok – mögött, ezért kénytelen leszek számokat és számsorokat bemutatni, amelyekből aztán egyszerű következtetéseket fogok levonni.

Tisztára mosott statisztikák?

Végül egy, a régebbi és újabb közvélemény-kutatásokra alapozott becslést fogok leírni, amely tapasztalataimra és intuíciómra alapoz. Ha úgy tetszik: a legközelebbi választási eredményekről egyfajta

fogadást kötök a szavazásban érdekeltekkel.

Hadd kezdjem azzal, hogy a közvélemény-kutatás eredményeinek bemutatása elfogadott szabályoknak megfelelően történik. Az itt elemzett kutatásról ezt nem mondhatjuk el, több okból sem. A megrendelő, másrészt a kutatást végzők státusa, kiléte nem világos.

Ez problémát jelent, hiszen mind a megkérdezetteknek, mind az „olvasóknak” lehetett, illetve lehet (előzetes) véleménye a kutató cégről, illetve a megrendelőről, ami befolyásolhatja a válaszokat (és még inkább a véleménynyilvánítás megtagadását), s másrészt pedig meghatározhatja az „olvasatokat”, azt, ahogyan a közönség érti az eredményeket.

Az is egyértelmű, hogy csak egyes kiválasztott kérdések és kérdéskörök eredményeit mutatták be, mégpedig olyan kontextusban, amely a (valószínűsíthető) megrendelő igényeit fejezi ki. A felmérések legérzékenyebb része a politikusok megítélése, bizalmi indexe és mindenekelőtt a várható választói magatartás.

Ezek azok a kérdéskörök, melyeket a politikusok – megrendelők és vetélytársaik egyaránt – a politikai kommunkáció központi elemeként szoktak használni a választási ciklusok közötti időszakokban. Ezeket igyekszem én is szemügyre venni a továbbiakban, a közzétett feldolgozásokból, a bemutatott értékelhető statisztikai adatokból mintegy rekonstruálni azt,

mit is mondanak a közzétett adatok.


Kezdődjék a „visszaolvasás” a romániai magyar politikusok iránti bizalom kérdésével. Nem tudni miért választottak a kérdőív készítésekor, illetve a bemutatáskor csupán négy politikust (Tőkés László, Kelemen Hunor, Toró T. Tibor, Szász Jenő). Helyesebb több politikusról lekérdezni az ismertségi és bizalmi kérdést, mert a politikusok csoportokba rendeződnek, és nem csupán egy személyben képviselnek ügyeket, helyezkednek a politikai szintér egyik vagy másik térfelére, ezért a megítélésük, illetve annak konzisztenciája sokkal jobban vizsgálható egy nagyobb (mondjuk az eddig bevett tíz fős) csoportban.

Ha a válogató elv a pártelnökség lett volna, mit keres itt Tőkés, ha a feltételezett ismertség, illetve ha a befolyás és politikai pozíció a kérdés, akkor hol marad Frunda, Markó, Borbély és mondjuk Eckstein-Kovács Péter?

Ennél is problematikusabb viszont, hogy amikor a négy politikus ismertségét és az irántuk érzett bizalmat százalékosan mutatják be, ráadásul az egyik vagy másik esetében valószínűsíthető hibahatár feltüntetése nélkül, alaposan torzítanak a kutatók.

Abból a hipotézisből indulok ki, hogy azok, akik nem ismerték egyik vagy másik politikust, nem mondtak véleményt róla, ezért a bizalmi indexek csak az illető politikust ismerőkre vonatkozhatnak. Nem ismerem a válaszmegtagadók számát, ezért a továbbiakban az abszolút értékeket csak illusztrációként tüntetem fel, a jobb megértésért.


Romániai magyar politikusok ismertsége és bizalmi tőkéje*

*Nem ismerem a válaszmegtagadók számát, ezért a továbbiakban az abszolút értékeket, csak illusztrációként tüntetem fel, a jobb megértés biztosításáért.

A táblázat a négy politikust a bizalmi index két egymástól nagyon eltérő értékekkel rendelkező csoportjába sorolja. Egyfelől ott vannak a nagymértékben ismert és népszerű Tőkés és Kelemen, másfelől pedig a mérsékelt arányban ismert és kevesebb bizalmi tőkével rendelkező Tóró és Szász.

Tőkést a megkérdezettek valamivel kevesebb, mint fele méltatja bizalommal (ez az arány 95 százalékos valószínűséggel a 44-50% közötti intervallumba helyezkedik), Kelemen a megkérdezettek valamivel több mint felének a bizalmát élvezi (ez az arány 95 százalékos valószínűséggel az 51-54% közötti intervallumba esik).Ezzel szemben Tóró az összes megkérdezett csupán kis hányadának bizalmát tudhatja magáénak, (ez az arány 95 százalékos valószínűséggel az 5-21% közötti intervallumban helyezkedik el), míg nála kissé nagyobb bizalmi indexszel rendelkezik Szász (9-23% közötti intervallum).

Itt egy köztes következtetés adódik: a mérésben szereplő (illetve bemutatott) romániai magyar politikusok népszerűsége alacsony, a nagyon ismertek esetében a bizalmi index mindent egybevetve alig a szavazók felét teszi ki, az „ellenzéki”, második csoportba tartozókban a választók legfennebb egyhatoda bízik meg.

Összevetve az utolsó választásokat megelőző mérésekkel: a politikusokba vetett bizalom drámaian csökkent, illetve az akkor nagyobb népszerűségnek örvendő politikusokat kihagyták a mérésből (Markó, Frunda, stb.).


Lehet-e előre mérni a szavazatokat?

Vita tárgyát képezi, hogy a választások reális kimenetelét mennyiben lehetséges  közvélemény-kutatások segítségével előrelátni, hogy a valós választói magatartás és a felmérésekkor „mondott” választói opciók milyen mértékben egyeznek.

Nagyon gyakori, hogy a mért választói opciók megoszlása több-kevesebb eltéréssel „bejön” választásokkor. Ezért úgy tekintem, hogy a mérés eredményei – ha radikális politikai változások vagy a szabályozás teljes átalakítása nem következik be – tükröződni fognak a választási eredményekben. Azért ajánlom, hogy tekintsünk meg egy újabb táblázatot, és

tegyünk helyre néhány dolgot.


Az alábbi táblázatban a mért választói opciókat foglaltam össze úgy, hogy egyszer a teljes minta (amelynek a romániai magyar szavazók összességét kellene reprezentálnia), másodszor pedig a magukat biztosan szavazónak mondók esetében tüntettem fel a pártpreferenciákat (a felmérésből nyert valószínű arányt).




A kutatók a hibahatárt a teljes mintára 2,9%-ban adják meg. Ez azt jelenti, hogy száz hasonló módon vett mintából 95 esetben a megadott értékektől való eltérés nem lesz nagyobb +/- 2,9%-nál. Ami azt jelenti, hogy 95% a valószínűsége annak, hogy a teljes mintában az RMDSZ-re szavazók aránya 39-45% közé essék, míg az EMNP-é a 0-6%-os sávba, az MPP-é a 0-5%-osba, stb.

A magukat szavazóknak mondók aránya a 40-46%-os arányok közé-, a szavazó de pártpreferenciával nem rendelkezőké pedig a 5-13%-os zónába tehető. Összességében pedig a megkérdezetteknek körülbelül a fele, 48-54 százaléka nem venne részt a választásokon, ezért nem nyiltkozik pártpreferenciájáról.


Feleannyi szavazó, kétszeres hibahatár

A magukat szavazónak mondók esetében viszont a hibahatárt újra kell számolnunk. A fő szabály szerint ebben az esetben mintegy 2,2-szer nagyobb hibahatár érvényes, esetünkben mintegy 6 százalékos. Ha a biztosan szavazókra tekintjük érvényesnek a megadott szavazói opciókat, azt fogjuk kapni, hogy az RMDSZ szavazóinak száma 95%-os valószínűséggel a 67-79%-os intervallumba esik, az összes többi párt csak 1-12%-ot kaphat, míg 2-14 százaléknyi szavazónak nincs pártpreferenciája.

Második következtetésünk: ha a választásokon az országos részvételi arány és a romániai magyar szavazók részvételi aránya azonos (ez a nullhipotézis a legvalószínűbb), a mért eredmény azt mutatja, hogy a választói opciók nem elégendőek az RMDSZ, illetve semelyik romániai magyar politikai szervezet parlamentbe jutásához.

A mért arány a 2002-es népszámlálási adatokhoz viszonyítva 4,8%-ot ad. Az új népszámlálás a romániai magyarok arányát valószínűleg 6,6 százaléknál is alacsonyabb arányban állapítja meg, Ha tehát 6,2%-kal számolunk, akkor az RMDSZ-re szavazó romániai magyarok országosan összesített aránya 4,5%-ot tesz ki.


Összefogás vagy semmi

A romániai magyar közvéleményt a viszonylagos stabilitás, a választási opciók tekintetében pedig tartós beállítódások jellemzik. Az alábbi előrejelzés arra az esetre vonatkozik, ha a szabályozás (választási törvény, körzetesítés esetleg gerrymanderinggel) drámai módon nem változik meg.

Ha a ma létező romániai magyar politikai szervezetek nem kezdenek tárgyalásokat, és nem egyeznek meg közös jelöltekben, illetve választási listákban a 2012-es választásokra, a következő parlamenti ciklusban nem lesz romániai magyar képviselet. Megegyezés hiányában az RMDSZ várhatóan a szavazatoknak a kétharmadát fogja megszerezni, az „ellenzéki” szereplők pedig az egyharmadát.

Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ a tíz évvel ezelőtti népszámlálási eredmények alapján az országos szavazatok 4,3 százalékát szerezheti meg, a romániai magyarság vélhetően alacsonyabb aránya mellett 4,2 százalékot, míg az „ellenzékiek” urnájába a voksok mintegy 2,1-2,2 százaléka kerülhet.


Az RMDSZ ráfázhat a tradícióra, a kormányzásra és a Fideszre

A romániai magyar politikai vélekedések és különösképpen az effektív szavazatok hosszabb távon jellemzően stabilitást mutatnak, legalábbis országos szinten. A romániai magyar politikai preferenciák stabilizálódtak, illetve lassan szavazói tradíciókként öröklődnek tovább. Az RMDSZ és ellenzéke között jellemző kétharmad-egyharmad arány, ami először a 2007-es EP-választásokon jelent meg, állandósulni látszik.

A szavazói opciók regionális, illetve szubregionális szinten erősen szórtak, illetve egymástól nagyban eltérnek. Ezért az összkép átfestése mozgosítás kérdése, de az átfestést mégsem tartom valószínűnek.

A kormányzati szereplés negatív megítélése (a megkérdezettek mintegy 40%-ának vélekedése), az ország helyzetének radikálisan rossz értékelése (83%), az RMDSZ-elnök csupán 54%-os bizalmi indexe (szemben Tőkés 47%-val) csökkenti a Szövetségre szavazók arányát.

A magyarországi politikai behatás, a „nemzeti” mozgósítás (a magyarországi kormánypárt – mért –  erőteljes támogatottsága) olyan forgatókönyvet vetít előre, amely az RMDSZ vetélytársaként fellépő romániai magyar pártokat, az „ellenzéki” csoportosulásokat erősíti.