Média-tízparancsolat kezdő politikusoknak II.

VI.  Mit tegyünk, ha az újságíró folyton a szavunkba vág, ha nem hagyja végigmondani a kérdésére adandó választ?

Õrizzük meg a hidegvérünket, ne hagyjuk magunkat kihozni a sodrunkból. Az ideges, ingerült, frusztrált politikus a legjobb céltábla egy ügyes újságíró számára. Ráadásul az interjúalany ilyenkor hibát hibára halmoz, isten őrizz még sértegetni is kezdi az újságírót... Szigorúan tilos!

Mindig udvariasnak, elegánsnak kell maradni, a legkiélezettebb helyzetekben is. És még valami: nem ajánlatos egyszavas vagy nagyon rövid, tőmondatos válaszokat sem adni, ettől az újságíró ingerült lesz, minthogy úgy érzi: ebből nem lesz mit megírnia.

Ráadásul a tőmondatos válaszok miatt ideje sincs a következő kérdésen gondolkodni. Igennel vagy nemmel pedig csak nagyon indokolt esetben válaszoljunk; akkor, ha ezzel pontozni akarunk valamit, kihangsúlyozni egy tényállást.


VII. Hogyan fegyverezhető le az agresszíven kérdező újságíró?

Nyilván: elsősorban jól előkészített válaszokkal. Ha ez nem megy, kénytelenek leszünk improvizálni. Ez nagyon veszélyes, mert olyan, mint a vékony jégen járkálás.

A No comment típusú válasz csak abban az esetben javallott, ha ezzel valamiféle olyan választ sejtetünk, amelyre a kérdező is számít. Például olyankor érdemes azt mondani: „az ön feltevését sem megerősíteni, sem cáfolni nem áll módomban”, amikor azt szeretnénk sugallni: „Van benne valami!”


VIII. Hogyan kerülhetőek ki a kényelmetlen kérdések?

Érdemes figyelemelterelő hadműveletekkel próbálkozni. Például úgy, hogy egy-két semmitmondó mondattal elintézzük a kérdést, és kapcsolódó, de kevésbé kényes témát kezdünk boncolgatni. Az esetek nagy hányadában az újságíró már nem tér vissza a korábbi kérdésre.

Meg lehet még egyszer csinálni ugyanezt, ha az újságíró ismét felteszi a kérdést; aztán harmadszor már csak a legritkább esetben teszi fel újra. Ekkor pedig nem marad más megoldás, mint a nemzetközi formula, a No comment, a maga előnyeivel és hátrányaival együtt.


IX. Mit tegyünk, ha besétáltunk az újságíró által állított csapdába?

Jó képet kell vágni hozzá. Legjobb, ha humorosan fogjuk fel az ilyen helyzeteket, mert a politikusi humorérzéket az újságíró és az olvasó is díjazza. Ugyanakkor nem érdemes olcsó kedélyeskedéssel próbálkozni, mert az újságíró igényes fajta: a jó humort becsüli, a gyengével szemben viszont kíméletlen tud lenni. Majdnem mindent el lehet ütni egy jó tréfával, amit meg nem, azt másképp sem igen lehet...


X. Válaszoljunk-e a személyi jellegű, magánéletünket érintő kérdésekre?

Hacsak lehet, igen. A politikus közéleti személyiség, amikor ezt a pályát választotta, vállalta annak minden következményét. Többek közt azt is, hogy a sajtó az ő és a családja intimitására tör, amennyiben úgy érzi: „sztorit” faraghat ebből.

Hogy hol van ennek a határa, egyedi elbírálás alá esik, nincs rá szabály. A közvélemény azonban – és főleg az eléggé konzervatív erdélyi magyar médiafogyasztó – nem díjazza, ha az újságíró túlzásba viszi a magánéletben vájkálást, úgyhogy itt egy bizonyosfajta újságírói öncenzúra is a segítségünkre szokott lenni.


Ez volt a média-tízparancsolat. És jegyezzük jól meg: a sajtó nemcsak manipulál, hanem könnyen hagyja is magát manipulálni! Csak tudni kell, hogyan. És nagyon vigyázni, mert egy rossz kísérlet éppen, hogy fordítva sülhet el.

Jó étvágyat!