2012. május 22. - Júlia, Rita, Emil
2011.10.27  |   23 hozzászólás

Nem a király váltja meg Romániát

Czika Tihamér  

Magasztos nap lehetett volna a tegnapelőtti. Ha az ex-király nem a parlamentben beszél, nem a törtető veje vigyorgó arca mellett, nem az ellenzék körbenyalása közepette, és ha valóban az ő 90 évéről beszél.

Adjuk meg azért a királynak azt, ami a királyé. I. Mihály történelmi személyiség, akinek szerepét az ország történelmében vitatni nem lehet.



Legalább egy momentumban valóban megmutatta, hogy államfő: 1944. augusztus 23-án 23 éves királyként szembement Antonescu marsallal, a román Hitlerrel, letartóztatta, az országot a szövetségesek mellé állította, ezzel százezrek életét és számtalan város épségét mentette meg az átvonuló vörös hadseregtől.


Hogy le kellett volna-e mondjon 1947-ben

a kommunisták nyomására vagy nem, az már szinte mindegy. Választása valójában nem volt. 1990 után Románia euroatlanti csatlakozásának egyik élharcosaként több nyugati királyi államfőnél lobbizott az országért. Ezért is tisztelet jár neki. Nem vitás, egy volt államfő 90 évét illett megünnepelni.

A gond csupán az volt, hogy az ex-monarcha (hadd ne nevezzem királynak, mert 64 éve egyszerűen nem az) parlamenti beszéde mindenről szólt, csak éppen az ő 90. születésnapjáról nem. Látszott, hogy már egy rég előkészített, tervezett eseményről van szó, és az is, hogy ezt az eseményt

minden érdekelt fél saját céljaira fogja kihasználni.


Az első haszonélvező Radu Duda herceg volt, az ex-király „trónörökös” lányának a férje. Kvázi ismeretlen színész volt egészen addig, amíg megkapta élete szerepét: beházasodott a „királyi családba” (hadd tegyem idézőjelbe ezt is, mert valójában nem királyi család, hisz köztársaság vagyunk. Igen, ez is már 64 éve).

Radu Duda jászvásári színész 1996-tól Radu „herceg” lett, és egyúttal Mihály ex-király fokozatos visszavonulása után a „királyi család” legszerepeltetettebb arca. Radu annyira beleélte magát a szerepébe, hogy az utóbbi években feleségével együtt egyre többször jelentette ki, hogy a „királyi család” készen áll – ha a nép kéri (naná) – a hatalom visszavételére. Sok éve gyakorlatilag erről szól Duda minden tevékenysége.


2009-ben szinte elnökjelölt lett belőle.

Persze már az elején látszott, hogy jelöltsége nem komoly, hanem amerikai kifejezéssel csupán egy publicity stunt: ő fontosabb, mint amit épp tesz. A jelöltség abban merült ki, hogy Duda és felesége öt hónapon át járták az országot „előkampány” ürügyén, és mindenütt elmondták közhelyekkel telített beszédeiket arról, hogy ők aztán milyen gyorsan nyugatiasra tudnák faragni az országot.

A hivatalos jelöltségtől Radu végül visszalépett, mert a visszajelzések finoman szólva soványak voltak, és a befektetők sem özönlöttek kampányt finanszírozni. Pénz és népszerűség nélkül az a pár százalékos eredmény nagyon snassz lett volna. A cél részben mégis elérték, hisz ez az egész csak arról szólt, hogy megmutassák Dudát az országnak mint potenciális államfőt. Margarita hercegnő, a felesége az igazi „örökös”, de ő rosszul beszél románul, és nem is épp egy Diana hercegnő.

Duda kommunikációs tanácsadói írtak neki egy könyvet is, meg készítettek egy fantasztikus honlapot, és elküldték feleségével mindenféle jótékonysági rendezvényre. Korábban Duda elvégzett egy katonai iskolát is, honvédelmi tudományokból doktorált, megkapta az ezredesi egyenruhát is, amiben még királyibbnak mutathatta magát.

Mindeközben, 2002 és 2008 között a román kormány pénzén élt (mi máson?), hisz a kormány különleges képviselővé nevezte ki. Azért, hogy a mi pénzünkön pezsgőzhesse körbe Európát, de főleg azért, hogy építhesse államfői ambícióit, és ki tudja fizetni a sok tanácsadót, Duda csak 2007-ben  havi 60 000 lejt, kb. 14 000 eurót kapott közpénzből. Hogy lássuk, 

mit is jelentene a román költségvetésnek a monarchia.


Nos, innen indultunk ki a tegnapelőtti beszéd esetében. Ha Mihály ex-király tegnapelőtti szövegét összehasonlítjuk Duda korábbi üzeneteivel, elég nyilvánvaló, hogy ugyanabból a forrásból származnak: Duda kommunikációs szakembereitől. A beszéd sok bombasztikus közhelyet kevert néhány valóban okos mondattal. Kár, hogy semmi köze nem volt az ex-király 90. éves születésnapjához.

A beszéd nem a királyról szólt, nem is arról, hogy miért büszke arra, hogy ilyen módon ünneplik. Ez egy hivatalban lévő királyhoz méltó politikai beszéd volt, amelyben tisztán elhangzott, hogy a korona nem a múlt, hanem ma is az ország függetlenségének, egységének a jelképe.

Egyértelmű üzenet ez: visszajönnénk! Enyhén skizofrén is, ahogy egyébként a család kommunikációja 1989 után. Kicsit olyan, mint ahogy Alexandru Lăpuşneanu moldvai fejedelem mondta valamikor:

ha ti nem akartok, én akarlak titeket.


A „királyi család” visszatérési ambíciói kibuggyannak minden luxuskandallós tévéinterjúból, minden beszédből, minden egyes leírt üzenetből. Tanácsadóik okosan próbálják az ország viszonylagos politikai káoszára megváltásként vetíteni a királyság civilizált, nyugatias alternatíváját. Ez a kép nyilvánvalóan ábránd, amely a múltat állandóan aranykorként feltüntető román nép elég nagy része könnyen bevesz.

Romániában teljesen mindegy, milyen az államfő személye, rangja, a politikai osztály ugyanolyan marad, ugyanolyan volt a királyság idején is. Legfeljebb annyi történne, hogy az államfő körüli cirkusz  egy szinttel lennebb, a kormányfő körül zajlana.


A monarchia sem volt fenékig tejfel

Kár, hogy nem élnek már üknagyapáink, hogy elmeséljék, milyen „jó” volt éhbérért túrni a földet a királynak, a bojárnak vagy a grófnak. Kár, hogy a felbérelt történészek a királyi korszakból csak a modernizációs részt emelik ki, de arról már kevesebbet beszélnek, hogy Romániában 1907-ben, a XX. században még középkori jellegű parasztlázadás folyt, mert a királyság gyakorlatilag a XX. század közepéig örökítette át a középkori vagyon- és nemesi cím alapú kasztosodást ahelyett, hogy társadalmilag is modernizálta volna az országot.

Kár, hogy a lekommunistázás veszélye miatt kevesen mernek szólni arról, hogy a románok többsége mélyszegénységben tengődött a dicsőséges királyi időkben, miközben egy szűk elit gyűjtötte be magának az iparosodás anyagi hasznát.


Könnyű most megváltóként fellépni,

hisz az ex-királynak és családjának nem kell részt vennie a napi politikai slamasztikában. Csak néhány okos közhelyet kell havonta egyszer elejtenie, amikor átrepül Genfből. Politikailag nem erodálódhatnak.

A román nép ebben az elhúzódó átmeneti korszakban folyton keresi a megváltót, mert ez a vallásos reflexe. Sokan nem értik, hogy a fejlődés csak fokozatos lehet, apró lépések eredménye. A történelemből sem általában a megfontoltan építkező, konszolidáló vezetőiket emelik ki, hanem a vaskezű barbárokat, Vlad Ţepeşt, Ştefan cel Marét vagy éppen Ceauşescut.

A média meg szállítja a megváltót, percenként és élőben, ha az emeli a nézettséget. Idealizált királyi képeket vetítettek az utóbbi napokban, aranykort próbáltak felépíteni a jelenlegi, gondokkal terhelt, de – ha objektíven nézzük, az 1947 előtti időkhöz képest mégiscsak – mérhetetlenül fejlettebb és kiegyensúlyozottabb világgal szemben. Hasznos ráadásként mind az ellenzéknek, mind a sajtójának jól jött ez a beszéd, hogy 

újabb pofont adjanak vele Băsescunak, Bocnak és a PDL-nek.


Vicces volt nézni azt a képmutatást, ahogy a kilencvenes években az ex-királyt ócsárló szocialisták nyaltak most be a királynak némi szimpátiatöbblet reményében abban a Képviselőházban, amelyben egyetlen köztársaságpártinak sem kellett volna elfogadnia az ex-király ülésszaknyitó-szerű politikai beszédét.

Az elnök, a miniszterelnök végül is nem tehetett mást, mint hogy távol maradt. Egyfelől azért, mert ők a köztársaság jelenlegi fejei, őrei, és ilyen minőségükben nem fogadhatták el meghajolva egy ex-király és annak hatalomvágyó veje szereplését a köztársasági parlament előtt.

Másfelől esélyük sem lett volna győzni a kommunikációs harcban: pozitív fényben maradni az ex-király imázsa mellett, amelyet a média az utóbbi hetekben fújt fel. Nem szimpátiám a jelenlegi köztársasági elnök, de ezt a lépését teljesen meg tudom érteni.


A hiteles (politikai) sztárok hiánya

miatt tájainkon divatos arisztokrácia-imádat újabb szezonja tegnapelőtt csúcsosodott. Aztán aludtunk rá egyet, újra felkelt a nap, és megint rájöttünk, hogy arisztokraták már nincsenek, és ha néha mégis felbukkannak, csak addig léteznek, amíg hasznuk származik belőle: visszakapnak egy palotát vagy kastélyt, esetleg felmarkolnak valamilyen kormánypénzt, aztán visszahúznak nyugatra. Tisztelet a kivételnek, akik itt vállalkoznak.

Újra csak mi maradtunk, és magunk kell megoldanunk a problémáinkat ezzel a csúnya, de mégiscsak működő köztársasággal, amelyben élünk. Ami a „királyi család” jövőjét illeti, hadd idézzem kedvenc román elemzőm, Cristian Tudor Popescu kingspeech utáni szavait: „Ha Mihály elmegy, ez a család még egy lépcsőház lakóit sem lesz képes az utcára kivinni.”

Úgyhogy munkára fel, emberek, dolgozni kell. Nincs megváltó.

23 hozzászólás  
Átlagos (1 Szavazás)
kesztio
„A történelemből sem általában a megfontoltan építkező, konszolidáló vezetőiket emelik ki, hanem a vaskezű barbárokat, Vlad Ţepeşt, Ştefan cel Marét vagy éppen Ceauşescut.”

Szerencsés ellenpéldák: Mircea cel Bătrân, de főképp Dimitrie Cantemir vagy A. I. Cuza.

Beküldve 2011.10.27. 15:28.

nandormagyari
Sajnálom Tihi Mester, de ez most hitelesebbnek tűnik: http://peter.transindex.ro/?cikk=712

Beküldve 2011.10.27. 21:34, válaszként erre: kesztio.

czikatihi
Szerintem túlidealizálja a királyok korszakait, ő is mellőzi a mérhetetlen szociális igazságtalanságokat amelyeket fenntartottak. Ettől független persze jó az írás, ahogy Laciéi általában. Összehasonlítani a kettőt pedig szerintem értelmetlen, hisz más a jellegűk. Az enyém publicisztika. Amúgy meg ízlések és pofonok ugye emoticon

Beküldve 2011.10.27. 23:01, válaszként erre: nandormagyari.

nitroerdely
Románia rengeteget modernizálódott 1907-hez képest, de most is ugyanakkora a szakadék (ha nem nagyobb) Románia és a Nyugat-Európai országok között. Szóval nem a királyság hibája, hogy akkor olyan volt az élet, mert most kb olyan szinten vagyunk mint mondjuk Németország az 1930-as évek elején... annyi különbséggel, hogy nekik már akkor is sokkal több autópályájuk volt.

Beküldve 2011.10.28. 9:23, válaszként erre: czikatihi.

gallszabolcs
Én személy szerint úgy gondolom, szinte fölösleges azt vitatni, mi volt akkor vagy mi írható a király rovására az országot illetően. Főleg abban az esetben tartom értelmetlenségnek a vitát, ha valaki össze akarja hasonlítani a király megvalósításait a dolgok jelen folyásával, mert nem sok érdem illeti országunk eddigi elnökeit sem a társadalmi jólét megteremtése terén, főleg a ’89-es dicsőséges forradalom óta (ezzel a kiemeléssel természetesen nem a múlt rendszer képviselőit szeretném pártolni).
Így tehát csak annak a gyakorlati kérdésnek a felvetése tarthat némi igényt megfontolásra, hogy király vagy elnök lenne-e jobb az országnak?
Itt azonban elég sok olyan tényezőt figyelembe kell venni, amihez komoly jogi ismeretekre van szükség, és a lehetőségekből származó következmények mély átgondolására. Ezzel ugyebár nem állítottam semmi újat, de szándékom csupán abban rejlik, hogy kiemeljem, felületesség lenne egyoldalúan a királyság fenntartásával járó költségeket szellőztetni, mert a periodikus elnöki választások és az azokat követő busás honoráriumok a potenciális támogatók fele sem kerülnek kevés pénzébe az országnak. Csupán annyi a különbség, hogy egy királyság anyagi fenntartását konkrétan követni lehet, de a választási kampányok finanszírozói számára legális és nem legális módon juttatott anyagi előnyök hálózata fölülmúl minden labirintust.

Beküldve 2011.10.28. 13:53.

desdemona
ha csak az anyagiakat vizsgáljuk, akkor a te következtetésed nem épp helytálló: egy király, és annak "udvarának" a fenntartása nem hinném hogy kevésbé lenne költségesebb éveken keresztül, mint mondjuk 4-5 évente megszervezni egy választást. Valahogy nehezen tudnám elképzelni pl azt h a király udvara közbeszerzésen a "legjobb" ár néven vásároljon az én adómból, plusz akkor őt még egy lekenyerezett közbeszerzés miatt felelősére sem lehetne vonni, mint pl egy politikust, szóval királyság vagy sem, éljen a köztársaság, éljenek a franciák!

Beküldve 2011.10.28. 16:10, válaszként erre: gallszabolcs.

gallszabolcs
Feltételezem éppen azért vagy ezen a véleményen, mert - amint említettem az előző hozzászólásomban - követhetetlen azon nagylelkű juttatások és kiadások fonala, amit nem maga a kampány visz el, hanem a kampányt támogatók honoráriuma ölel fel egy teljes mandátum idején, különböző projektek leple alatt. Itt sok millió euróról van szó évente, amik mellett a kampány pénz aprópénznek számít. De hát, amiről konkrétan nem tudunk, az nem fáj ugyebár.
Ugyanakkor egy demokratikus monarchia nem tehető egy lapra a szó szoros értelmében vett királysággal, mivel az első esetben a királynak csak szimbolikus hatásköre van, és valójában a nép által választott kormány vezeti az államot élén a miniszterelnökkel.
A mi politikai rendszerünkben viszont az elnöknek olyan kiterjedt hatásköre van, ami komoly akadályokat képes gördíteni a kormány útjába. Ezért történhet meg az is, hogy ha például az elnök nem a kormányon lévő pártból kerül ki, akkor az érdekellentétek zöme egyszerűen megfojtja a rendszert. Vagy ha az elnök és a kormányt birtokló többség ugyanabban a csapatban zenélnek, akkor a rendszer nagyon könnyen totalitarizmushoz vezet…
Röviden összefoglalva: az én álláspontom nem a monarchia föltétlen védelmezője, ha alaposan átolvasod a hozzászólásomat. Ugyanis kihangsúlyoztam, hogy egy ilyen döntés csakis komoly szakmai megfontolás eredményeként képzelhető el, ami engem illet. Viszont egyoldalúnak tartom azt, ha csak a rendszer fenntartási költségeit szellőztetjük, mert nem az a fő kérdés, hogy melyiket milyen összegből lehet fenntartani, hanem az, hogy melyik lenne képes hatékonyabb vagy gördülékenyebb működést eredményezni.

Beküldve 2011.10.28. 17:58, válaszként erre: desdemona.

nandormagyari
A monarchia vagy köztársaság kérdése nem anyagi, hiszen az elnöki hivatal éves költségvetését a király intézményének fenntartására is fordíthatnánk, akár ugyanolyan nagyságú összeg, vagy akár kevesebb is megtenné. Ne feledjük a királyi családoknak vagyonuk és saját jövedelmeik vannak mindenhol és még karitatív tevékenységeket is folytatnak, stb.
Ami számomra az eredeti cikkben hiteltelen, az az, hogy a király elmondott speechét támadja a szerző. Mintha ugyan nem lenne nagyon nagy szükségünk józan, a napi politikán felülemelkedő és decens beszédre, köövetendő politikus-modellre, abban a parlamentben és közéletben, melyből csordul ki az elfogult baromság, a politikai manelizmus, a triviális és útszéli beszéd, stb., stb.

Beküldve 2011.10.28. 19:53, válaszként erre: gallszabolcs.

nandormagyari
Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy a Mihály királyt ért nemtelen és személye elleni támadások, mindenestől méltánytalanok és elfogadhatatlanok. CTP-nek is van igaza amikor azt mondja, h. a monaechia olyan-amilyen népszerűsége a király személyének szól, s a lehetséges trónörökös családtagok, már senkit sem érdekelnek. De még vmi, s ezt a szerző is igen jól tudja, a politikai ügyekben never say never, s mi van, ha a következő román király Charles, a welsi herceg lesz? Komment?

Beküldve 2011.10.28. 22:36, válaszként erre: nandormagyari.

czikatihi
Kedves Szabolcs, te mondasz is valamit meg nem is, fehér is meg fekete is, meleg is meg hideg is. Az a gondom a két kommenteddel, ahogy általában, hogy hiányoznak az élek, az egyértelmű kijelentések. Akkor most szerinted a királyság lenne jobb, vagy a köztársaság?
Két dologra azonban tudok reagálni. Ami a költségeket illeti, nem hiszem, hogy egy királyi család és minden giccses protokoll, minden téli nyári és tavaszi palota teljes fenntartása olcsóbb lenne mint egy köztársasági elnöki hivatal. Sőt, biztos vagyok benn, hogy sokkal több. Sőt abban is, hogy sokkal inkorrektebb lenne egy bulvárlapokban szereplő elkényeztetett családot az ország élére tenni, csak azért mert jó a családnevűk. Én meg szeretném választani az országom fejét, nem valami ósdi hagyományból örökölni.
Második dolog: valóban kényelmetlen és rendszert fékező dolog ha egy erős elnök nem azonos pártból van a miniszterelnökkel. De ennek nem egy király a megoldása, hanem egy alkotmánymódosítás amely az elnöki pozíciót olyan protokoll pozícióra gyengítené mint pl. a német, finn vagy a portugál elnöké. Románia végrehajtó hatalmának a díszfunkcionalitásai a hibrid rendszeréből származik. Túl erős az elnök, de nem eléggé, hogy ő vezesse a kormányt. Itt két út van: gyenge elnök, parlamenti köztársaság, vagy erős elnök, elnöki köztársasággal. Az előbbi lenne a jó irány Romániának.

Beküldve 2011.10.28. 23:12, válaszként erre: gallszabolcs.

kesztio
Királyság VAGY (elnöki) köztársaság?
Na, így néz ki egy rosszul feltett kérdés.

Hol írja, hogy királya vagy elnöke kell hogy legyen egy országnak? Egy miniszterelnök nem tudja pont úgy ellátni a protokolláris feladatokat? (Ha nem, az azt jelenti, hogy túl sok a protokoll, túl kevés a munka.)

Beküldve 2011.10.28. 23:21, válaszként erre: czikatihi.

czikatihi
A király speechének tartalma nem különösebben a cikkem témája. Ha a közhely szó zavar, akkor javaslom, hogy olvasd újra a beszédet. Voltak benne valóban jól megírt részek is, amelyek egy ésszerű, racionális államműködést vizionálnak. Persze könnyű ezeket kivülről elmondani. Megcsinálni már sokkal nehezebb.
A cikkem elsősorban arról szól, hogy ezt az eseményt ki mire használta ki. Ha Mihály ezt a speechet az operában mondja el, vagy valamelyik főtéren, nem sok lenne mibe belekötni. De az, hogy a köztársasági parlament előtt mondta el, az ellenzék meghívására és képmutató ünneplése közepette, egy hetekig előkészített Băsescu-ellenes médiahadjárat csúcspontjaként, már eléggé átlátszóvá teszi az egész esemény hátterét. A baj nem a speech tartalmával volt, hanem azzal, hogy az egész esemény eleve egy alaposan felépített kormányellenes media-hack volt, amely ráadásul olyan alakok hatalmi vágyainak könnyítheti az ösvényt mint ez az ingyenélő Duda. Amúgy meg ha bárki is alaposan végigköveti a király család különösen 2000 utáni kommunikációját és akcióit, egyértelmű, hogy igen finom stratégia rajzolódik ki a hatalomba való visszakerülésre, amelyet nem ritkán mindenféle szövetségesek támogatnak, hol a PSD-ből, hol a PNL-ből. Ilyen célok mellett meg sajnos sem a beszéd, sem az esemény köré felépített médiahadjárat nem arról szólt amiről kellett volna, nem a király 90 évéről, hanem egyfelől az elnök elleni támadásról, másfelől az ellenzéket favorizáló, az ellenzék által favorizált „királyi család” visszaállításáról. Ez megy ma is, minden ellenzéki hírtévében. Az ex-király iránti tisztelettel meg semmi baj nincs. De ez itt nem erről szólt. Azért ezt te is látod szerintem.

Beküldve 2011.10.28. 23:39, válaszként erre: nandormagyari.

nandormagyari
Abban külömbözik a véleményünk, hogy én a király kiegyensúlyozott és helyénvaló beszédét éppen a parlamentben, helyénvalónak találom, már írtam is miért. Ha kihasználták Bősze ellen azzal sincs gond, a nemtelen támadást nem a király indította, nemcsak ellenzéki képvisrlők, szenátorok voltak a teremben, stb. Igen, ellenpontozta a Bősze féle manelista politikai hacknit, a kaján mosolyok közt bejelentett népellenes intézkedéseket, ha úgy tetszik példát mutatott mértéktartásból és kiegyensúlyozottságból (közhelyek,? Eu naposabb oldalán azok, a sovány demokratikus intézmények elsorvasztási kísérletének, sőt reális veszélyének idején "fontos közhelyek"), demokratikus elkötelezettségből.
Ugye téged sem lepne meg, ha napok múlva közvélemény-kutatás mutatja ki, h. az elnök és a király személye közül az utóbbi a népszerűbb, a hitelesebb?

Beküldve 2011.10.28. 23:49, válaszként erre: czikatihi.

nandormagyari
Ja, s a Charles-féle pletykára nem is reflektáltá, pedig muris...

Beküldve 2011.10.28. 23:54, válaszként erre: nandormagyari.

czikatihi
Hát pont azért nem reflektáltam mert muris. Kb. neki is annyi esélye van trónra ülni Romániában mint Mihálynak vagy Dudának. Ugyan már, még a végén lovaggá üti Boc-ot emoticon

Beküldve 2011.10.29. 0:43, válaszként erre: nandormagyari.

gallszabolcs
Hát kedves Tihi, az igazság az, hogy még magam sem gondolkodtam el azon mélyebben, hogy most a királyság lenne-e jobb vagy a köztársaság. Én így hirtelen a cikkedre reagálva a jelen helyzetet próbáltam szemügyre venni és éppen ebből kifolyólag nem foglaltam markáns állást egyik rendszer mellett sem, mert mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Éppen ezért tartom érdemesebbnek, minden elfogultság nélkül azon elgondolkodni, hogy jelen helyzetben melyik lenne jobb az ország számára. És nem a múlttal vagy az eddigi megvalósításokkal bajlódni, aminek nagy értelme úgy sincs, hiszen elmúlt, ami elmúlt.
Ugyancsak nem tartom különösebben érdemesnek a fenntartási költségekkel sem bíbelődni, mert ezek inkább a kicsinyességek felé tolják el a dolog lényegét, aminek következtében könnyen elfogulttá válhat bárki a személyközpontú megítélések hatására, miközben megfeledkezik arról, hogy itt egy rendszer hatékonyságának a kérdése a tét. Kihangsúlyoztam már többször azt is, hogy szerintem nem a választások költségei vagy akár maga a köztársasági elnöki hivatal fenntartása sajtolja annyira az államkasszát, mint az elnöki választások hátulütői, vagyis a választásokat követő játszmák, és ez mindenki számára evidens dolog, aki csak egy pillanatra is átgondolja a rendszer működését.
A herceget illetően pedig nincs, amit mondanom, mert személyesen nem ismerem, és csak azért, mert valaki a bulvár lapok egyik kedvence, nem tudok ellenszenvet táplálni magamban a személye irányába. Eddigi megjelenéseit követve az a benyomásom, hogy ő is van legalább annyira karakteres, mint az elmúlt elnöki választások jelöltjeinek felhozatala.
És végül, persze teljes mértékben egyet értek azokkal az érvekkel is, amiket felhozol, javasolván ezáltal az alkotmánymódosítást. De itt Romániában mindent a francia modell szerint próbáltak és próbálnak alkalmazni némi módosításokkal fűszerezve. Ez gondolom jól megfontolt politikai tendencia lehet, mert igazából nem kellett és nem kell a jelen politikai szereplőknek egy német típusú alkotmány, ahol minden akárcsak a svájci órában a helyére van téve. A politikában sokkal kényelmesebb egy „szellőző nyílásokkal” ellátott francia típusú modell, ahol jól lehet lavírozni vagy mondjuk úgy játszadozni a kiskapukkal. Más szóval tehát, azt hiszem itt a kérdés az, hogy egyáltalán van-e igény nálunk egy jól kidolgozott alkotmányra? Mert ha nincs, akkor minden marad a régi vágányon és se demokratikus monarchiára, sem pedig alkotmánymódosításra nincs szükség.
Ugyanakkor egyet értek abban is veled, hogy egy „gyenge elnök”, parlamenti köztársaság többet ígérő lehet a rendszer működtetése szempontjából, mert ez ráadásul nagymértékben lecsökkentené a fent említett elnöki választásokkal kapcsolatos lobbi mesterkedéseket is…

Beküldve 2011.10.29. 2:15, válaszként erre: czikatihi.

mizmor
Melyik az olcsóbb: királyság vagy köztársaság? Hollandiában királyság van. Ha más nem, de ők egyenleget készítettek, az egyszer biztos:-) Ahogy ismerem őket (skótok a köbön), egy cseppet sem fájna nekik, hogy köztársasági államformát vezessenek be, ha kiderülne, hogy lényegesebben olcsóbb, mint a királyság. Amúgy a kászá poporuluj fenntartása (ugye annál már csak a Pentagon nagyobb) szerintem felél annyit bővön mint a Buckingham és a Balmoral palota együttvéve. Én a cikkben (és a publikáló egyéb írásaiban) nagy frusztráltságot látok, hogy bezzeg az elitnek milyen jól megy, címlapon vannak, azok a gonosz bárók, grófok (megspékelve általánosításokkal)stb. Hát a kalitka lehet aranyból, de attól még kalitka. Minden elismerésem egy uralkodónak, aki elviseli, hogy egész életében egy hivatal ossza be a napját, még kirándulni se tud elmenni, anélkül, hogy ne kísérné egy halom testőr, nincs egy csepp magánélete, ő maga egy hivatal, magánemberként egész életében nem mondhat semmiről véleményt stb. Ez egy elnöknél még elmegy 4-10 évig, de 50-60 évig?? - le a kalappal!
Amúgy a protokoll meg hagyományon alapul: nem szokás giccsesnek nevezni. Ezen az alapon pl. a kalotaszegi népviselet is felesleges, drága, giccses, mert minek van annyi kütyü rajta, aminek semmi funkciója nincs?! Mégis azt mondjuk, hogy ez így alakult ki, ez a hagyomány, identitást jelez stb. Szóval így a protokollal is...

Beküldve 2011.10.29. 13:14.

levi
Én a cikkben (és a publikáló egyéb írásaiban) nagy frusztráltságot látok, hogy bezzeg az elitnek milyen jól megy, címlapon vannak, azok a gonosz bárók, grófok (megspékelve általánosításokkal)stb"
jol latod minden cikkebol sut az irigyseg, es a yahtok a vesszoparipaja!Akinek yahtja van az az emberiseg legalja,ezeknel meg a tomeggyilkosokat is jobban szereti!

Beküldve 2011.10.29. 13:55, válaszként erre: mizmor.

czikatihi
@mizmor, @levi

Jól érzitek, valóban nem szeretek egy-két gazdag réteget: a gazdagok közül azokat aki érdemtelenül, parazita módon jutottak a vagyonhoz, és nem munkával, építkezéssel, vállalkozással, tisztességes módon, hanem mások hátán vagy spekulációval. Ilyennek tartom a tőzsdei, pénzügyi deriváltakkal spekulálókat, és igen ilyenek rétegnek tartom az arisztokráciát, akiknek családai évszázadokon át halmoztak fel vagyonokat jogtalan, esélytelen, bután tartott százezrek ingyenmunkájából.
89 után nem divatos erről beszélni, mert ugye nem beszélhetünk úgy mint az átkosban, de ettől a tények nem változtak meg. Nem volt soha, és ma sem normális az, ha valaki önmagában tulajdonol pl. ezernyi hektár földeket vagy erdőket, milliárdos értékű palotákat, csak azért mert pár száz évvel ezelőtt ez normális volt. Meddig megyünk mégis vissza a restitúcióval? Mi a határ? Melyik az ideális század, a XX. század eleji állapotok, a XIX., a XVII-ik, a XIII-ik? Melyik korszakot akarjuk itt mi vakon visszainstaurálni? Most vissza kéne adni a valamikori szász részeken kívüli Beszterce megyét mindenestől a Bethlen családnak, mert valamikor az övéké volt? Nem kéne esetleg megkérdezni az ottani embereket, hogy nekik vajon mi a jó? Racionális döntése volt a baloldali kormánynak 1992-ben, hogy a földek visszaszolgáltatását 50 hektárba limitálta. Van egy ésszerű határ ahol meg kell állnunk, nem mehetünk vissza a középkorig. Sajnos az 1999-es jobboldali kormány már nem szabott határt az erdők visszaszolgáltatására, így most csak nézhetjük tétlenül, ha a Brassó melletti nagykő havast egyszer csak körbekerítésezik és nem engednek be csak pénzért mert valamilyen bukaresti hercegnek visszaadtak két hegyni erdőt.

Valóban jó nekünk, erdélyi magyaroknak és románoknak, hogy néhány nyugaton élő amúgy is szép vagyonokat innen kimentett ember kézbe kapja a nemzeti vagyon jó részét, hogy aztán újra elherdálhassa magánvagyonosádi célokra? El tudunk gondolkodni ezen racionálisan, vagy hagyjuk magunkat megvakítani a süket nacionalista történelmi nosztalgiával? Mit tudunk mi a „boldog békeidőkről” azon a csillogáson kívül amit most megetet a „nemzeti” média velünk? Tényleg az a baj, hogy már nem élnek azok akik elmesélhetik hogy valójában hánynak volt jó az 1918 vagy 1945 előtti rendszer, és hány milliónak nem. Az arisztokrata múltról egy idealizált, fésült képet kapunk meg, amely csak a felső tízezer életéről szól, teljesen mellőzve az alsó 95% életkörülményeit. 89 utáni diskurzusaink például a kiegyezés korszakról, vagy a román történelemben a két világháború közötti korszakról teljesen egyoldalúvá vált, átestünk egyik szélsőségből, az osztályharc szűrőjéből, a másikba, az elitista történelemfelfogásba. Ez az egyoldalú felfogás a melegágya annak ami most zajlik az arisztokraták körül.

Vajon mire volt jó visszaadni például az ország egyik szimbólumát, a törcsvári kastélyt egy New Yorkban élő amerikainak, hogy aztán kitehesse az amerikai ingatlanpiacra, az ország meg ne részesüljön a turizmusból való jövedelemből? Valóban jó nekünk, ha pl. az észak-marosi erdők százezernyi hektárjai egy család kezére jutnak, aki aztán úgy kereskedhet vele ahogy akar? Megkérdezte valaki az ott lakó tízezreket, hogy nekik ez jó? Elgondolkodott valaki nosztalgiamentesen azon, hogy a sok kastély ami magánkézbe kerül, az sokszor valójában kiiktatódik a turisztikai piacról, sem a helyi közösség, sem az ország nem részesül semmiféle haszonból belőle. S gyakran még látogatni sem lehet többé, újra bezáródik a kapuja, mint 1945 előtt volt. Bonchida egy szerencsés példa, és még van egy néhány ahol az utód megértette, hogy bár tulajdonjogilag a kastély az övé, de annak hasznát, használatát nagyrészt vissza kell fordítani annak a közösségnek aki felépítette, fenntartotta. Ezek a ritka kivételek sajnos. A Romániába, Erdélybe és Regátba egyaránt csupán a vagyonért visszajövő arisztokraták legnagyobb része magán célokra fogja használni a műemléképületeket, a visszakapott erdőket, földeket. Ezzel meg az ország, és mi mind csak veszítünk.

Amit az arisztokrata vagyonokkal csinálunk, az egy tokéletes tökönszúrás, ugyanúgy ahogy a visszaadott egyházi vagyonokkal is. Hihetetlen építészeti értékeket, hatalmas erdőket dobunk ki a nemzeti vagyonból, a demokratikus rendszer kontrollja alól, és adjuk oda ingatlan-spekulátoroknak, csak azért mert valamiért most az a trend, hogy minden úgy lenne jó ahogy száz évvel ezelőtt volt. De nem úgy lesz, mert nem is lehet. Ne is legyen. Néhány szerencsés kivételtől eltekintve csak herdálás lesz. Valóban jó ez nekünk? Kinek jó ez igazából? Ki húz hasznot a média által felfújt arisztokrata-nosztalgiából?

Beküldve 2011.10.29. 15:37, válaszként erre: mizmor.

sk
Egyetértek, nem a király váltja meg Romániát.
Valószínűleg, ha nem is az egész országot,
de magyar közösségünket
olyan ideiglenes politikusok fogják megváltani,
akik csupán választási kampányok idején
járnak választók között.
Olyan kormánypárti politikusokban bízunk,
vakon,
akik ideiglenes megoldásoknak rendeznek örömünnepeket,
akik avval hárítják el a gondokra való figyelemfelhívást,
hogy ők nincsenek pozícióban,
kormánypárti szövetségeseikkel pedig
nincsenek annyira jó viszonyban,
hogy elemistáinkat anyanyelvi oktatáshoz segítsék.

(http://sk-szeretemkolozsvrt.blogspot.com/2011/10/erdekes-welemeny-nehany-aktualis.html)

Beküldve 2011.10.29. 16:03, válaszként erre: czikatihi.

mizmor
A szöveg nagy részét mintha egy '89 előtti tankönyvből vágták volna ki. Ehhez nincs mit hozzászólnom, a szerző véleményét nem tudom, nem is akarom megváltoztatni, egyszerűen forr az előítéletektől, és a már fentebb is említett általánosítás hibájába esik. Az ilyen szövegek, hogy a kiszipolyozott paraszti rétegek széles tömegei ismerősek már. Biztos volt rossz arisztokrata, de volt jó is, akinek egy vidék köszönhette felemelkedését. Ja, és gazdag mindig lesz, csak az a különbség, hogy az újak szarnak a világra (vajon Pászkány mikor fog adakozni pl. egy cuccos koncertorgona megépítésére a majdani k-vári filharmóniába?), míg a régi arisztokraták elég nagy hányada felelősséget érzett azokért az emberekért, akik az ő birtokain laktak (persze a 19. század végére ez már nem is nagyon volt igaz, nagyapám sem x. gróf birtokán élt, hanem a saját házában és földjén, attól még volt gróf a faluban kastéllyal stb., aki sokat adott a falu templomának, iskolájának stb.) Erről a felelősségérzetről sokat mesélhetnének az öregek Krasznán, akik sokat köszönhettek az ottani Györffy báróknak. Pl. ha megdeglett a disznód, vagy csóró voltál és nem tudtál venni, nyugodtan mehettél a Györffy báróhoz, mert adott ingyen - segített abban, hogy továbblépjen az illető. Ma melyik multi vezetője fog nekem disznót adni ajándékba, ha megdöglik, s az lenne az egyedüli "hős-bevételem"?? Az azért nyilvánvaló, hogy az esetek többségében az évszázadok során a vagyon mellé kialakult a felelősség is, anno a legtöbben valamilyen harctéri hőstettért kaptak nemesi címet és birtokot, tehát eleve feltételezett volt a közösségi felelősségviselés. Persze ez nem volt mindig érvényes, de az akkori viszonyokhoz képest működött.

Beküldve 2011.10.30. 23:04, válaszként erre: czikatihi.

mizmor
nem "hős-bevételem" hanem "hús-bevételem" :-)

Beküldve 2011.10.30. 23:08, válaszként erre: mizmor.

czikatihi
@mizmor Nem baj ha 89 előtti íze van. 1945-1989 között nem állt meg az élet, nem egy fekete lyuk volt, hogy mindent törölni kelljen utána, ahogy most a revánstörténészek és jobbos politikusok be akarják állítani. Kimondódtak a sok maszlag mellett igazságok is. Az egyik éppen az arisztokrácia tarthatatlansága volt. Persze voltak felelős grófok is, sőt most is vannak. Ott van Kálnoky gróf, aki Miklósváron, Zalánpatakán csodákat művel, turizmust hoz, megélhetést teremt a falvaknak. Voltak, és vannak ilyenek is. És ezek előtt emelem kalapom. De másfelől a nagy többség nem ilyen volt. Továbbá igazán a minimum, hogy néha visszaadjanak valamit, ha már amúgy is az emberek munkájából gyűlt fel a vagyon. Ezt nem jótékonykodásnak kell felfogni, hisz a vagyont a parasztjai hátán szerezte. Ő még így is nagyon de nagyon jól járt. Nem nehéz jótékonykodni, nem nehéz egy orgonára pénzt adni, ha milliók gyűlnek fel az uradalom kasszájába a középkori jellegű teleki viszonyok és függőségek miatt.
Ami a mai politikusokat illeti, hát ők is néha lenyúlnak közvagyont, de nagyobb részét visszajuttatják a népnek. Úgy hívják, hogy állam által fenntartott közszolgáltatások, oktatás, egészségügy, közlekedés, rendőrség, stb. A vagyont pedig adókból gyűjtik meg, legitim módon, nem ingyenmunkából. Ma ha anyagi bajban vagy nem a gróf úr könyörületén múlik a segítség, hanem az legalábbis egy ideig a szociális hálón keresztül automatikus. Továbbá munkaügyi hivatalok segítenek elhelyezkedni, tovább képeznek ha kell, stb. Ha objektíven összeméred a száz évvel előtti kitörési esélyeket, és a mostaniakat, akkor óriási különbség. Nem mondom, hogy most nincs elég baj, de nem szeretnél te 100 évvel ezelőtti világban élni, ahol az egyetlen kitörési esélyed ha felülsz egy Amerikába tartó hajó harmadik osztályára, kölcsönből. Az a baj, hogy a 89-es váltás után tényleg egy teljesen torz történelmet tanulunk, ahol újra megszületett a Jókai Móros jó gróf és a könyörületet megköszönő ideálparaszt. Elő kéne egy kicsikét mégiscsak venni a 89 előtti könyveket, s megpróbálni valamilyenféle objektívebb, kiegyensúlyozottabb, kevésbé elitistább történelmet írni. Mert ami most megy, az kicsit olyan mint az amerikai gazdaság: off the 1%, by the 1%, for the 1%.

Beküldve 2011.10.31. 10:10, válaszként erre: mizmor.