Nemzet Nagy Költője Összes
Sajnálni kezdte, hogy nem falta fel, hogy nem ette meg, hogy nem tette magáévá, ahogy a verses elbeszélésben a szerelmi korszakát élő kis költő minden oldalon aztán magáévá teszi a női szereplőt, akiben kétségtelenül magára ismert.
20.. ..-ban meghal a nemzet költője. A ravatalát, ahogy azt a fejedelmeknél szokás, az ország legnagyobb templomában állítják föl, holttestét három nap vigyázzák válogatott tollforgatók, a nemzet költőjének epigonjai és vetélytársai egyaránt. Szelleme még most, halála után pár nappal is szinte kitapintható a templom hideg levegőjén, ami aztán a sok zarándok nehézkes, bánatos sóhajai alatt fokozatosan fölmelegszik, langyos lesz.
Több híve zsoltár vagy Biblia helyett az eltávozott költő valamelyik kötetét szorongatja, amikor a ravatalhoz járulva a tollforgató őrök vállai fölött egy utolsó pillantást vet a szellemi óriásra. Arról nem tudunk, hogy valaki a Nemzetünk Költője Összest magával hozta-e, azonban azt bizton állíthatjuk, hogy egy kisebb könyvtárnyi anyag megfordult ezen három nap alatt az ország legnagyobb templomában.
Már halála után egy nappal hallani lehetett, de temetése után egyre gyakrabban, hogy a nemzet költőjének özvegye egy sort sem olvasott a nemzet költőjének életművéből. Először mindenki afféle hírlapi kacsának minősítette ezt az állítást, mert hát kérem, hogyan is lehetséges az, hogy a nemzet költőjének múzsája ne ismerte volna férjének legszebb sorait.
Erre sokan rávágták, lehetséges, nem a múzsával élt együtt nemzetünk nagyja. De hát akkor ki lehetett az a titokzatos múzsa, mert hiába lapozták föl újra és újra a nemzet költőjének műveit, hátrahagyott jegyzeteit, naplóit, mindenhol a drága feleség, a hitves, a bajban-jóban társ nőről beszél az elhunyt. Akkor mégiscsak a felesége lehetett a múzsa, de akkor mi igaz az egész pletykából. Az ország legnagyobb templomában őrt álló tollforgatók őrtállás közben is beszélgettek, egyre azt vitatták, mi lehet a dolgok hátterében, miért nem olvasott soha egyetlen sort sem a feleség a költőóriás műveiből, miért csak most derül ki mindez, és hogyan viszonyul mindehhez az asszony, a nemzet nagy költőjének az özvegye.
A nemzet nagy költőjének az özvegye nem nyilatkozott sehogy. Természetesen szinte mindegyik sorát olvasta férjének. Szinte.
Eltemette férjét, a nemzet nagy költőjét, úgy, ahogy azt illik, és hátralévő, kevéske életére rendezkedett be. A nemzet nagy költőjének könyvtárát fölszámolta, az ország legnagyobb bibliotékájának adományozta az évtizedek alatt összegyűjtött könyvállományt, de archívumokba küldte a férje után maradt kéziratokat, jegyzeteket és naplókat is. Csupán egy polcnyi könyvet hagyott meg, a nemzet nagy költőjének összes műveivel, és ezt a polcot figyelte napokon át, mintha onnan, a fotelből kívánná bebiflázni a vastag kötetekben lappangó rengeteg betűt és szavakat.
Több nap elteltével azonban felállt, néhány lépéssel közelebb furakodott a polchoz (furakodnia kellett, mert a nemzet nagy költőjének szelleme mindenütt éreztette jelenlétét), és kis habozás után levette a nagy költő 19.. -ban írt óriási verses elbeszélését, és visszaült a fotelbe. A verses elbeszélés egy szerelem története volt természetesen, a nemezt nagy költőjének abból a korszakából, amikor még szerelmes történeteket illik írni. Az asszony nagy érdeklődéssel olvasta a történetet, pontosan 52 évvel ezelőtt tette le ezt a könyvet a kezéből, egy olyan strófa miatt, ami szerinte sehogy sem egyeztethető össze a szerelmes korszakában lévő nagy költővel, aki még ekkor természetesen kicsi volt.
A szóban forgó strófában a nemzet kis költője azt írta meg, hogyan tette magáévá feleségét egy kerti mulatság kellős közepén, oly módon, hogy bevonta egy bokor mögé, ahonnét közösülés közben ők mindenkit láttak, őket azonban senki. A nemzet kis költőjének a felesége azonban nem osztotta véleményét, behunyt szemmel ugyan lehet pisálni, de attól még mindenki lát, és felháborodott volt a vers publikálásakor.
Olyannyira, hogy később, amikor a teljes mű megjelent kis filigrán kötésben, egy sort sem olvasott el belőle. Most azonban, a nemzet nagy költőjének halála után, hátradőlve foteljében az elejétől a végéig elolvasta a művet. Ahogy haladt előre, egyre inkább sajnálni kezdte, hogy a megjelenés évében, 52 évvel ezelőtt nem olvasta el.
Sajnálni kezdte, hogy nem falta fel, hogy nem ette meg, hogy nem tette magáévá, ahogy a verses elbeszélésben a szerelmi korszakát élő kis költő minden oldalon aztán magáévá teszi a női szereplőt, akiben kétségtelenül magára ismert. Ennyi irodalomba forgatott szeretkezéssel, közösüléssel boldogan élhetett le egy életet; ettől szédülés fogta el, és érezte, hogy a többi könyv, amelyeket egyébként egytől egyig kiolvasott, mit sem ér, mert hiszen ebben az egyben minden benne van, ami a többiben adagolva, részleteiben fellelhető. Ez a könyv a Nemzet Nagy Költőjének Összese.
