Nemzetpolitikailag inkorrekt

Kovács az EMNP-, EMNT-, FIDESZ- (milyen szomorú időket élünk, hogy 15 betűvel országokat, embereket, sorsokat lehet le- és megírni) ügyekben vált megmondóemberré.



Sokáig nem értettem, hogy miért, végül is ez a karaván is halad, így is úgy is, nyilvánvalóvá vált az utóbbi években, hogy sem alkunak, sem megegyezésnek, sem semmiféle párbeszédnek helye nincs.


L`art pour l`art átkiabálni meg minek?

Hergelni, provokálni – teljesen értelmetlen. A betűszavak, hadd csatoljuk hozzájuk az RMDSZ-t is, csinálják a dolgukat, aztán amikor majd 15, bocsánat: 19 karakternél is több lesz mondható, akkor majd mérleget lehet vonni.

Csakhogy Kovács megszólalásaira váratlan válaszok születtek. Legutóbb a Nemzetpolitikai Államtitkárság reagált (az évtized honlapján!) egy sajátos hangnemű replikában. Míg Kovács azt mondta, hogy a Fidesz pártot épít Erdélyben, addig a Nemzetpolitikai Államtitkárság (ez a név és a keresztnév, full személyes felelősségvállalás) leszögezte, hogy a „magyar kormány nem finanszíroz egyetlen határon túli magyar pártot sem”.

Eddig azonban úgy lehetett tudni, hogy az EMNT például a Fidesz (magyar kormánypárt) stratégiai partnere. Ha nem finanszírozza az EMNT-t a Fidesz, és minden más kisebbségi szervezettel nyitott és egyenjogú párbeszédet folytat (mert hogy is illene másképp), akkor mi a bánatot jelent a stratégiai partnerség? Mert komolyan, nekem nem fáj, ha Kovács Péternek fáj, hogy az RMDSZ nem stratégiai partner, az EMNT-EMNP meg igen, csak szeretném ezt érteni, hogy hogy is van ez. Vannak egyenlők és egyenlőbbek?


Vagy csak vicc volt

ez a néhány éve-hónapja lebegtetett címke, mint annyi minden más? Mint például a támogatási rendszer átalakítása. Rögtön a Fidesz-kormány hivatalba lépése idején bejelentették a reformot, azóta stratégák jöttek, stratégák mentek, mindjárt itt állunk a mandátum felénél, és még mindig az átmenet átmeneténél tartunk. Ez az a pillanat, amikor az ember azt mondja „lehet, hogy rossz volt a régi, de legalább működött”.

És egyáltalán nem vicces, hogy olyan hosszú, több kormányt is megért intézmények, mint az NKA által működtetett kulturális lapok támogatási rendszere omlik hirtelen össze. Az idéntől – váratlanul – csak úgy lehet pályázatot benyújtani, ha „beugrót” fizet a kérelmező, az önrészt pedig a sikertelenül pályázók elvesztik. Hát hol van az a folyamatosan a jég tetején táncoló, határon túli kulturális kiadvány, amelyik ilyen jellegű hazárdjátékot megenged magának?

Ez a mézesmadzag elhúzásának minősített esete.


Hogy lehet továbbá hazardírozni a „nemzeti jelentőségű intézmények” sorsával, amelyeknek kiemelt támogatást ígértek, de végül nem adtak, vagy adtak, de nem mindenkinek, és nem tudni, milyen kritérium rendszer alapján?

És hogy lehet az „oktatási nevelési támogatás” folyósításával szórakozni, húzni-halasztani hosszú hónapokon át, a pályázó magyar szülő-gyerek meg áll, és vár újabb és újabb határidőkre, ígéretekre?

Botrány botrányt ér, szervezetlenség szervezetlenséget tetéz. A betűszavak nem teszik a dolgukat, és lassan nem 15 karaktert kell leírni, csak négyet. Mondjuk azt, hogy ELÉG.

Ebben a helyzetben kifejezetten egészséges, ha Kovács Péter időről időre szalad egy kört, hadd szülessenek a tételesen kapkodó magyarázatok, hadd szembesüljön az ember, hogy kafkai világban élünk, szemben az arctalan, személytelen, és felelősségvállalásra képtelen intézményekkel, például a Nemzetpolitikai Államtitkársággal.

A legjobb az lenne, ha a Fidesz – hadd higgyünk még a latin betűknek – nemzetpolitikáért, határon túli magyarságért, magyar-magyar viszonyért, szomszédságpolitikáért (kinek hogy tetszik) felelős arcai (nem, nem a semmiből előtűnt emberekre gondolok, hanem olyanokra, akik hosszú ideje dolgoznak ezen a területen, mondjuk Németh Zsolt) mondanának

néhány egyszerű, ürügymentes, őszinte mondatot.


Például ilyeneket: Magyarország válságban van. Nem tudunk olyan támogatási rendszert fenntartani, mint eddig, és nincs is értelme. Nem lesz oktatási nevelési támogatás. Nem tudunk pénzt adni a lapokra, színházakra, kultúrára, itthon se futja.  Kérlek, értsétek meg, kedves HTM-ek, és nézzük meg, mit tudunk egymással kezdeni ebben a helyzetben. Ez például egy őszinte nullpont lenne, nem? Mindenképpen elég az újrakezdéshez, a tiszta laphoz.

De az milyen merész lenne, ha a Fidesz röviden és mindenféle kecmec nélkül megmondaná, hogy miért inkább EMNP, és miért nem RMDSZ. Joga van hozzá, azzal barátkozik, akivel. Csak akkor nem kell az „autonómiáért egység” duma meg a „stratégiai partnerség” szöveg.

A kérdés az, hogy miért nem tetszik az RMDSZ pofája. Ha ezt bátran – mint ahogy eddig nem tette – a Fidesz kimondja, máris megspóroltunk néhány felesleges kört. Nem csak Kovács Péternek, hanem úgy általában mindenkinek.