A nyulak hatalmáról
Hogy mikor következett be az általános közösülés, arról vannak adataink. Hogy mikor ért véget, arról is. De hogy ki kivel, és hányszor, azt nehéz lenne megmondani.
Egyszer két nyulat levágtak, és este a vacsoravendégeknek feltálalták. Evés közben, rögtön az első korty pálinka elfogyasztása után mocorogni kezdtek a vendégek, és mindenféle pajzán történetek foszlányai törtek elő belőlük akaratlan, mondhatni, minden egyes megjegyzésükbe valami sikamlós vegyült.
Ekkor ráadásul az evést még abba sem hagyták, a tálakon bőven volt a húsból, a két állat két külön tálon hevert, babérlevelek, zöldségek társaságában, és senki sem tudta volna megmondani, melyiknek volt szürke, és melyiknek volt fehér a bundája,
pedig szaporodásuk szempontjából egyáltalán nem mindegy.
De mivel szaporodásról már szó sem lehetett, csak ücsörögtek ott a tálakban, és várták, hogy kifogyjanak végképp e világból.
A vacsoravendégek elégedettek voltak az elfogyasztott húsmennyiség minőségével, ízlett nekik minden egyes falat, és továbbra is arcpirító szavak keveredtek beszédükbe. Mivel a vendégség ebben a házban úgy volt kitalálva a házigazdák által, hogy meghívottjaik két különböző, egymásnak ismeretlen társaságból érkezzenek, aznap esti vendégeik sem ismerhették egymást.

Az evés végeztével a nők közelebb húzódtak a férfiakhoz, és viszont, igyekeztek megszagolni egymást, körbeillatozni a másikat, és közben halk, mormogó szavakat suttogni. Azok sem maradtak egymás mellett, akik ismerték egymást, lassan elindultak, körbejártak a szobában, és akkor derültek a leginkább, amikor egy éltesebb öregúr, akinek füle nevetségesen hosszú volt, hogy haját rá kellett fésülnie, bebújt az asztal alá, és ott megragadta az egyik női vendég lábát, aki viszont finom bőrből készült csizmát viselt, és kapálózni kezdett.
Persze, nem tiltakozott igazából, mert nemsokára feltűnt az öregúr, és vörös ábrázattal maga elé, az asztalra tette a szőrmecsizmát, és elégedetten emelte koccintásra poharát. Erre felbuzdulva egy harmadik vendég kifutott az előszobába, és behozta a fogasról a prémkabátokat és sapkákat, szétosztogatta a társaságnak.
Mindenki beöltözött tehát valamilyen szőrmébe, és bár először valaki fennhangon rikoltotta, hogy
minden ruhadarabtól előzőleg szabaduljunk meg,
csupán egy hölgy volt hajlandó erre vállalkozni, és csupasz testére öltötte fel a nehéz rókaprémet. Aminek az lett az eredménye, hogy mindenki őt igyekezett megtalálni az általános kergetőzésben, a férfi társaság azon fáradozott, hogy ha csak egy pillanatra is, de fölemelje hátul a prém alját, és belenézzen a hölgy csupasz alsótestébe. Vagy legalább belemarkoljon, úgy, akár a prémen keresztül is.
Egykettőre felbolydult az ebédlő, a prémek illata mindenkit elkábított, és most már nem csak sikamlós szavak, hanem egyenesen kész történetek röpködtek a levegőben, csordultig töltve utalásokkal, mind a férfiak, mind a nők részére. A közös célozgatások egy órával később hozták meg az eredményüket, ami abból állt, hogy végül senki nem viselt semmit a prémek alatt, a testek izzadni kezdtek, egyre többen hajoltak be az asztalterítő alá a másikat szemlélni, kicsivel később fogdosni.
Hogy mikor következett be az általános közösülés, arról vannak adataink. Hogy mikor ért véget, arról is.
De hogy ki kivel, és hányszor, azt nehéz lenne megmondani.
Némely irhabundát széttéptek, némelyeket lepecsétleték borokkal, nyúlzafttal, emberi váladékokkal. Az asztal végül összerogyott, volt akit maga alá temetett, és ellenkezőleg, volt akit kalimpáló lábakkal fönntartott.
A két nyúl elégedetten költözött a másvilágra, tizennégy különböző emésztőrendszer segítségével párolgott el fizikai létük, emésztődött fel a testüknek nevezett hústömeg, különböző ízárnyalatokban úszva, pontosan úgy, mintha a szaporodási ciklus egyik nagyon eredményes szakaszába értek volna. És, mit mondjunk, éppen jókor.
