2008.02.28
|
0 hozzászólás
Az öngyilkos Tusványos
Kilépett az ErGo egyesület Tusványos szervezéséből. Helyét a Protestáns (bocsánat, Magyar) Ifjúsági Tanács veszi át. Meglepetés? Nem. Minden visszatér oda ahová kell. Legalább tiszta lapokkal megy a játék. Eredmény: Tusványos még jobban belesüllyed saját múltba néző pocsolyájába.
hirdetés
Ne köntörfalazzunk. Akármilyen finoman is fogalmaz Toró T. Tibor Krónikában, tisztán látszik, hogy mi zajlodhatott le a hétvégén Budapesten, a Pro Minoritate Alapítvány székhelyén. A fideszesek megmondták Foresztéknek (ErGo), hogy vagy úgy lesz minden az idén is ahogy ők diktálják, vagy mehetnek útjukra. Nem kellett nekik az ErGo egyesület szabadelvűsödő, nyitó Tusványosi programja. Mindennek meg kell maradnia abban a jobboldali kerékvágásban, amit az Orbán kormány idején meghatároztak.
Az ErGo ebből többet nem kért és kilépett.
Jön helyette az a Magyar Ifjúsági Tanács amely a Rodosz és az OMDSZ kilépése következtében ma gyakorlatilag a két legnacionalistább erdélyi protestáns egyház lobbyszervezetévé vált. A MIT jelenleg a református IKE és az unitárius ODFIE szövetsége. A MIT tehát egyházi ifiszervezet, így igen távol került attól, amiért annak idején létrehozták.

Tusványos ebből a váltásból csak vesztesen kerülhet ki.
Tusványos a tavaly nagykorú lett. De független is? Ha egy fiatal eléri a 18-ik életévét azt feltételezzük róla, hogy megért, kész kezébe venni az életét. Jogokat kap, szavazhat, aláírhat, kölcsönt vehet fel. Szülei lazábbak lesznek vele, nem kell hazajönnie éjfélkor, majd elengedik egyetemre vagy dolgozni. Kezébe veszi az életét, lassan szabad lesz. Felnőtt és független.
Elmondhatjuk-e ezt Tusványosról?
Attól félek, hogy nem. Tusványos a régi, akármennyire is hangoztatják, hogy állandóan megújul. Tusványos nem változik, nem engedik változni. A Fidesz Pro Minoritatéja kezében van évről évre minden stratégiai döntés, szinte minden meghívólista. Tusványos már sok-sok éve a Fidesz nyári uborkaszezon-üzenője.
Azt hirdetik Tusványosról, hogy ez az erdélyi szellemiséget tükröző/hordozó/ápoló értelmiségi vitafelület, egy think-tank. Bontsunk le a mítoszokat:
Tusványos már alig erdélyi.
Ugyan Erdélyben zajlik, erdélyiek a nézők, erdélyiek egyes szervezők és egyes előadók is. De a főhang az budapesti. A Tusványos a Fidesz évi politikai programjának a szerves része. Õk adják a pénzt, ők szabják meg a főtémákat, ők tartják a jobboldalon az egészet. De vajon érdekel itt valakit Orbán Viktor őfelsége újabb hazaüzenő korszakváltó, kormányszidó beszéde?
Mi közünk nekünk ezekhez? HZS barátom fogalmazta a legjobban ennek az üzenetét a tavalyi tábor után:„Az újgenerációs szervezők számára egyértelmű: nagymagyarkodás helyett erdélyiségben kell gondolkodni. Túl kell haladni azt a helyzetet, hogy beszilárdult pozíciókból a magyar politikai elit osztja az észt Erdélyben — és eközben áthozzák politikai szemetük javát.”
Volt négy év amíg a Fidesz kormányon volt. Ezalatt sikeren beleszédítették az erdélyi magyarságot a budapesti politikába. Ebből már szerencsére többnyire kigyógyultunk.
Tusványos nem vitafelület.

Az előadások 80%-90%-ban nincs igazi vitapartner. Igaz, hogy a nagy Kárpát-medencei lerágott csontokban, mint autonómia, regionalizmus, oktatás-rendszeri önállóság, politikai deficit, Erdélyről is szó van. Csakhogy ezekkel két baj van: 1. ugyanazok az emberek beszélnek róluk újra meg újra minden évben, 2. szinte kimondottan a magyar nemzeti nézőpont szemszögéből. Igen ritkán találni más véleményen lévő többségi, vagyis román/szerb/szlovák kormányzati képviselőt, vagy a balliberális magyar kormány képviselőjét, esetleg a kompromisszumkészebb RMDSZ-ét. Nem változik az üzenet, nem változnak a főszereplők sem.
Minden évben Orbán Viktort, Tőkés Lászlót, Szász Jenőt, Németh Zsoltot, Toró T. Tibort, Bakk Miklóst, Bodó Barnát kell végighallgatni. Évről évre egyre kevesebb olyan ember jelenik meg, aki nem elkötelezett jobboldali. Van még ilyen egyáltalán ott?
Tusványos keresztény táborrá válik.
Tusványos az a hely ahol 2007-ben egy Erős Európa – erős közösségek című előadásban az egyik előadó megkérdőjelezte Európa szekuláris berendezkedését, és kijelentette azt az múltbanéző elvárását, hogy az egyháznak újra a politikában a helye! Nem tudom nem észrevenni, hogy ilyen esetekben természetesen a Katolikus (bocsánat, Keresztény) Demokrata Néppárt (KDNP), Tőkés László és egyes erdélyi protestáns püspökségek alá próbálnak lovat ültetni. Az egyházi ifiszervezetek tömörítő MIT szervezése következtében hasonlókat biztosan ezután is hallhatunk majd.
Tusványos már nem think-tank.
A think-tank egy (politikai) érdekcsoport politikáit, véleményeit, céljait kidolgozó, értelmiségi, szakértői csoport. Tusványos nem gyárt politikákat, nem dolgoz ki célokat, nem hordoz pár napos sajtómegjelenésen túlmenő üzeneteket. Évek óta nincsenek különösebb politikai, jogi, gazdasági utóhangjai sem. Tusványos egy 5 napig tartó nackó sörözés. Szellemiségi aurája egy felfújt legenda. Az itt elmondottak szinte soha nem élik túl a tábort. A pesti és erdélyi jobboldaliak magukkal, magukról és maguknak beszélnek. Egyoldalú politikai nyilatkozattábor ez.
Tusványos akkor lenne igazi, ha mi erdélyiek szerveznénk,
mi döntenénk el a programot, az előadókat. Akkor lenne valódi dolog, ha minden politikai oldal jelen lenne, mindenki hozhatná témáját, nézőpontját. Akkor lenne igazi ha nem a budapesti, hanem a bukaresti politika lenne a főtéma. Elvégre itt élünk, és itt dőlnek el a legfontosabb dolgok. Akkor lenne igazi, ha nem a homofób, nacionalista kikopott P-Mobil lenne a főzenekar, hanem mondjunk, a Yonderboi vagy a Kispál. Akkor lenne igazi, ha nem jönnének le Pestről a jobboldali nagyurak magyar nemzeti szenvedélyt aratni a síró székely nénik, és az útjukat még kereső, kis piros-fehér-zöld köddel könnyen szédíthető székely egyetemisták között. Akkor lenne igazi, ha az egyre fiatalabb nézőközönséget nem egy oldalra próbálnák elvinni, hanem minden alternatíváról lehetne hallani.

De Tusványos soha nem lesz ez. Nem lesz független, és nem lesz erdélyi sem. Mert a Tusványos a Fidesz programja. Az ő pénzük, az ő vakációjuk, az ő ideológiai árnyékuk. Valószínűleg az ErGósok is érezték már, hogy csapdában vannak. Tudták, hogy kényszerhelyzetek és egyoldalú utasítás-döntések sorozatává kezd válni minden egyes tábor. Látták, hogy ennek a kontrollnak a mértéke exponenciálisan nő Orbán Viktor minden egyes választási sikertelensége után.
Érezték talán az ErGosok, hogy a mai fiatalok többségének már más kell. A mai fiataloknak más témák kellenek. Modernebb nézőpontok, liberálisabb értékek, emberközelibb, fiatalközelibb témák. Globalizáció kérdései, szekuláris európai értékek, multikulturális társadalom, IT, munkaerőpiac, szexualitás, karrier, fogyasztói társadalom, modernizáció. Egy sebességbe kerülés a világgal, Európával. Forresték mindezt látták, hisz ők is fiatalok, világot járt emberek. Válaszul meg azt kapták, hogy „az ErGo egyesület az elmúlt években túlzottan liberális szemléletmódot képviselt, és nem vett aktívan részt Tőkés László kampányában.” Mi a baj a liberalizmussal? Talán nincs már itt az ideje kinyitni a nemzeti csipától leragadt szemünket, amíg nem lesz késő? Aztán meg hogy jön ide Tőkés kampánya?
Ideje volt elhúzniuk innen.

Megértem őket. El tudom képzelni, milyen frusztrációk és belső konfliktusok között kellet megszervezzék az utolsó táborokat. Tusványos nagykorú lett a tavaly. De nem felnőtt, nem független és nem nyitott. És amíg a sok ezer, szervezéshez szükséges, euró „a szülők” budapesti narancssárga számlájáról jön, nem is fog. Az ErGo volt az utolsó garancia arra, hogy van esély valamilyen előrelépésre, nyitásra, modernizálódásra. Most, hogy ők kiléptek, biztosak lehetünk benne, hogy a Tusványos még jobban belesüllyed saját egyoldalú, jobboldali, nacionalista, keresztény, múltba néző pocsolyájába.
Legalább lesz konkurenciája a szélsőjobb EMI táborának.