Osztálykirándulásban él a nemzet?

Érdekes hírt olvashattunk a tegnapelőtti sajtóban: a magyar országgyűlés elé került egy olyan határozattervezet, amely előírná, hogy minden közoktatásban tanuló magyarországi diák tanulmányai alatt legalább egyszer vegyen részt egy, a határon túli magyarok lakta vidékre szervezett osztálykiránduláson.

A javaslatot a ház oktatási bizottságának fideszes elnöke, Pokorni Zoltán volt tanügyminiszter, Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke és Révész Máriusz képviselők nyújtották be.



A javaslat szerint a kormány 2013-ig pályázati formában, azt követően normatív módon támogatná anyagilag ezeket a tanulmányi kirándulásokat.

A szöveg kéri még, hogy váljon kötelező iskolai emléknappá június 4., a nemrég megszavazott trianoni emléknap, pontosabb nevén a Nemzeti Összetartozás Napja, illetve, hogy a kormány hozza létre a Magyarság Házát, amely a Magyarország határain kívül élő magyar közösségeket bemutató oktatási és közművelődési intézmény lenne, és amely koordinálná a fent említett tanulmányi kirándulásokat, illetve az új iskolai emléknapot.


Hogy miért most és miért így,

arról a tervezet indoklásának kulcsmondata próbál minket meggyőzni: „(…) a külhoni magyarság ügyét be kell vinni a tanintézmények falai közé, amelynek egyik módja, hogy bővítjük az iskolai emléknapok számát, s az aradi vértanúk, a kommunizmus és a holokauszt áldozatainak emléknapja mellé beiktatjuk a június 4-i, a nemzeti összetartozásról szóló emléknapot is.

Az iskolai megemlékezés hozzájárulhat Trianon traumájának megértéséhez, a testvériskolák és diákközösségek erre a napra időzített találkozója, valamint a szórványmagyarságért végzett iskolai cselekvések (önkéntes munkák, adománygyűjtések, kiállítások stb.) pedig a valóság nyelvére fordítják le és teszik átélhetővé azt a történelmi tényt, hogy a magyar nemzet és állam határai nem esnek egybe.”


Fellélegezhetünk.

Ha ez átmegy (mégis ki szavazná le?), pár év(tized) múlva előfordulhat, hogy nem fogunk már a megszokott „tápos” kérdésekkel találkozni, mikor mi átmegyünk, vagy ők átjönnek: na és honnan tanultál meg ilyen jól magyarul? Akkor ti otthon tényleg magyarul beszéltek? Nahát, itt minden ki van írva magyarul is? Mikor jöttetek át Magyarországról? Ti akkor most románok vagytok vagy magyarok?

Félretéve az újabb Trianon seb-feszegetés feleslegességét, elmondható, hogy ez a program több szempontból is hasznos lenne. Az első nyilvánvaló nyereség, hogy a magyarországi fiatal (és nemcsak) előtt is tisztává válna, hogy mi történt itt, hogyan vagyunk mi magyarok ideát. Másodsorban sok ezer újabb közös szocializációs felület alakulna ki határon túli és magyarországi fiatalok között, ami nem elhanyagolható összekötő kapocs.

Harmadrészt egy-egy ilyen kirándulásnak nyilván anyagi hozadékai is vannak a fogadó intézmény vagy szálláshely számára. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy egy-egy diák kedvet kaphat egy ilyen  kiránduláson későbbi látogatásokra, néhány év múlva fizető turistaként térhet vissza, akár más barátokkal, családdal.




Kockázatok azonban vannak. 1990 után sajnos bőven volt szerencsénk tapasztalni a másik magyarországi típus hülyeségeit is:

mit keres itt ennyi román?


Miért adtuk fel a földet, miért nem harcolunk? Ugye, nagyon el vagytok nyomva? Mindez visszajár nekünk! Úgy érti, neki, mert lehet, te hozzáteszed, hogy nem érzed magad annyira elnyomva, sőt, igazából ez így is a tied, ahogy most van, hisz itt vagy, itt élsz, tulajdonolod a földet, politikai képviseleted van és saját oktatási és kulturális intézményeid, otthon vagy.

Ezt ő persze nem érti. Ezt az irritálóan wassalbertes típust két ével ezelőtt (ma)gyarmatosítónak neveztem. Úgy viselkedik, mint a brit gyarmatosító család leszármazottja, aki visszamegy Kenyába vadászni, és elvárja, hogy minden olyan legyen, ahogy ő elképzelte a saját volt gyarmatát.

Mi történik akkor, ha a határon túli magyar közösség képe az ismeretlenből nem az ismertbe, hanem egy torz, előre meghatározott, hatvannégy vármegyés imidzsbe megy át?

Mi történik akkor, ha egy-egy ilyen osztálykirándulásból az a fajta revizionizmus és szomszédnép-utálat megy át, mint amit kellő minőségű humorral Magyari Tivadar egyszer olyan jól leírt?

Mi van, ha ezeken a kirándulásokon nem a kultúra és az örökség kölcsönös tisztelete, a határon túli magyarok valós helyzete, hanem az egyoldalú magyar történelemértelmezés és

határon túli nemzetsiratás lesz a domináns?


Egyáltalán nem mindegy, hogy ezeken az osztálykirándulásokon a határon túli magyarokat lesajnált elnyomottakként vagy magukat otthon érző, a többséggel jó viszonyt ápoló, az új országba többé-kevésbé integrálódott közösségekként mutatják be.

Egyáltalán nem mindegy, hogy az elkerülhetetlenül megismert szomszédos népek megszálló urolkodókként vagy közös múltú és közös célokért küzdő szomszédként fognak megjelenni.

Nagyon vékony a határ a kölcsönös megismerés őszinte érdeke és a magyar revizionista skatulyázás között. Hatalmas felelősség ez a szervezők hátán. Osztálykirándulásban élhet a nemzet.