Puskaporos hordóvá változtatta Hargita megyét az etnikai intolerancia

Pünkösd estéjén, a magyar katolikusok egyik legfontosabb ünnepén a csíkszentmártoni magyarok fejszékkel, botokkal, lapátokkal vonultak az utcára és támadtak a falu szélén élő roma közösségre.

Egy házat felgyújtottak, és megtámadtak 47 másik háztartást. Mert egy cigány téglákat lopott egy öregembertől a faluban.

És mert az idők folyamán a cigányok lovai beszabadultak a magyarok legelőire, ahogy a kezük is a szalonnájukba vagy fűrészáruikba. Úgy tűnt, betelt a pohár, és csak a felgyülemlett harag tört felszínre.

Egy szent éjszaka a magyarok baltát ragadtak, megtámadták és az erdőbe űzték a cigányokat. Egy faluban, melynek egy szent adja a nevét.

Egy héttel később ugyanez megismétlődött Csíkszentkirályon. Terjedt, mint a pestis. Csíkszentdomokoson. Csíkmadarason.


Az intolerancia tüze terjed. Miért?

A cigányok emberemlékezet óta élnek ezekben a falvakban, ahogy a szentkirályi polgármesteri hivatal fogalmaz a cigányok nevében kiadott közleményében.

A cigányok nem tegnap telepedtek le a magyar falvakban, és nem pünkösdkor jelentek meg az utcákon.

Eddig azonban az egyedi összetűzéseket minden alkalommal sikerült feloldani, és az élet mehetett tovább. Most azonban a konfliktus tűzfészkét nem sikerül kioltani. Három hónapja Szentmártonban minden hétfő este összegyűlnek a magyarok a cigányok házai előtt.

„Bantusztán ez, jóemberek, Bantusztán! [utalás a dél-afrikai apartheid néger gettóira – ford. megj.].  Én ki merem mondani! A magyarok nem csak a romákkal viselkednek így, ez látszik, mert a füst elárulja, ha valaki tüzet gyújt. A magyarok intoleránsak a románokkal és az idegenekkel általában. Kulturális események mögé bújnak, miközben olyan  szélsőjobb szervezeteket tartanak fenn, amelyeket már Magyarországon is betiltottak.

A romákon valószínűleg csak a betanult leckéket gyakorolják. Hogy mi történik? Itt a lakosság hetven százaléka falun él, legtöbbjük nem tud egy mondatot sem románul elmondani, nem olvasnak román sajtót, nem a mi tévécsatornáinkat nézik. Sem mi [a politikusok], sem önök [az újságírók] nem kommunikálnak velük.

Magyarországról kapják az üzeneteket, teljesen az ottaniak befolyása alatt állnak, akik az itteni magyar népesség fenntartásában érdekeltek. És a szélsőjobb bizony érdekelt. Könnyen észrevehető, hogy az európai országokban az utóbbi időben történt cigányellenes támadások a magyarok közösségeiben zajlottak” – magyarázza Constantin Strujan, Hargita megye prefektusa.

De hogy mi történik Hargita megyei közigazgatásban és politikában, arra később térünk vissza, miután a tényeket bemutattuk.


„A tűz megtisztítja a helyet”. Emlékeztet valamire?

Szentkirályon egy héttel a szentmártoni eset után tört ki a konfliktus. Június nyolcadikán este a kocsmában veszekedés tört ki egy magyar és egy cigány férfi között. A magyar egy széket tört össze a cigány fején, erre az elővette a bicskát. Ötször szúrta meg a magyart vele. Jött a mentő, a rendőrség, és elvitték őket. A cigány sérüléseit ellátták, és hazaengedték, a magyart benn tartották a kórházban még pár napig.

Mikor cigány hazaért, és másnap este bement a kocsmába, a magyarok kifakadtak. Hogyhogy nem tartóztatták le a cigányt? Kijöttek a kocsmából, mások is érkeztek a faluból, szétfutott a hír, és az emberek összegyűltek a cigány háza előtt. A rendőrség segítséget kért. A magyarok azonban áttörték az ötven csendőr kordonját, és egy Molotov-koktéllal sikerült meggyújtaniuk az istállót, ahol a cigány a lovait tartotta. Egy ló elégett.

Kiszálltak az önkéntes tűzoltók, de a magyarok nem hagyták, hogy eloltsák a tüzet. A cigányok elengedték a lovaikat, fogták a gyerekeket, és kimenekültek az erdőre. A polgármester hangosbeszélőn szólította nyugalomra a  magyarokat, és küldte őket haza. Éjfélre sikerült szétoszlatni a tömeget és nyugodt helyzetet teremteni.

A cigányok azt mondják, hogy nem falubéli magyarok autókkal zárták le a településről kivezető utakat. Ha így állnak a dolgok, többről lehet itt szó, mint hirtelen felindulásból elkövetett tettekről. Ezek már paramilitáris stratégiák elemeinek tűnnek. Fel-felbukkannak ezeknek a konfliktusoknak a tüzében, mint egy izzó vas.


A hallgatás törvénye. És egy furcsa cigánymosoly

Grancsa János a szentkirályi cigányok vezetője. Bármilyen kérdésre gyorsan válaszol, és megkerüli azt. A megyétől jött főnökének tekintetét keresi, hátha ott megtalálja  a választ, és közben folyamatosan, megmagyarázhatatlanul mosolyog. Beszélgetünk a szomszédjában esett tűzről, az elégett lóról, a szénalopásról, az elkergetett kutyákról, az erdőben élő romákról és a magyarok életviteléről, ő meg végig mosolyog.

A cigánytanya vezetőjének kusza, zavaros mondataiból – amelyeket úgy vet oda, mintha betanult szöveget  ismételgetne – az derül ki, hogy itt béke van, megegyeztek a magyarokkal abban, hogy vécét építenek, kezdenek valamit a kutyáikkal (azt mondta, odaadták őket azoknak a magyaroknak, akiknek szüksége volt rájuk, de megtudtuk, hogy az állatorvos elaltatta őket), kerítést építettek, és iskolába fogják járatni a gyermekeiket. Mi ebben a rossz? Ez áll abban a feljegyzésben, amit a cigányok aláírtak, és amelyet a polgármesteri hivatalban készítettek mindenki szeme láttára.

„Nem kértünk tőlük többet, mint a magyaroktól, ez nem diszkrimináció” – mondja Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere. A cigány ránéz, és gyorsan, beleegyezően bólint: „Igen, így van! Semmi rossz nincs ebben!” Majd szélesen mosolyog mindenkire: jól szerepeltem?

Fizettek-e kártérítést a lóért, kifizeti valaki a csűrben okozott kárt, megbüntettek-e valakit a magyarok közül gyújtogatásért, a közrend megsértéséért? A polgármester válasza egy egyszerű „nem”. Aztán el is magyarázza, hogy miért. Mert a tömeg spontán gyűlt össze, mint egy focimeccs után, és nem sikerült azonosítani azt, aki a Molotov-koktélt dobta. Senki nem látta.

A cigányok közül senki más nem mondhat semmit. Egy szót sem szabad szólniuk. Az udvarokban állnak a gyermekek, az asszonyok és néhány fiatal. Mutatják a friss deszkából készült vécéket, a tiszta udvart, a felöltöztetett gyermekeket. Kérdezzük, hogy hol vannak a többiek? Valaki válaszolna, de a főnök magyarul ráordít, az illető elhallgat. Válaszol helyette a főnök: „a mezőn dolgoznak, a kaszálón”. Elmondja, hogy a konfliktus után a magyarok árendába adtak nekik lovanként egy hektár földet. Harmincöt romának.

Ki írta a közleményt, amelyben a település cigányai elutasítják a Romani Criss által szervezett nyilvános demonstrációt, és mi áll benne? A polgármesteri hivatal írta, de megkérdezték a cigányokat, és felolvasták nekik mindegyik részét. Utána pedig az írástudatlan cigányok aláírták. Ennyi.


Békecigaretta

Visszatérünk a kocsmába, ahol kitört a botrány. Egy idősebb magyar ül egy sör előtt. A cigány János odamegy cigarettát kérni. Leülünk egy asztalhoz. A magyar elmondja, hogy eddig jól megértették egymást. Voltak problémák, hogy a lovak a magyarok földjén legeltek, de megoldották. Tudomása szerint ez az első alkalom, hogy ilyesmi történt a falujukban.

A Romák Pártjának elnöke, akit a megyei tanács alkalmaz a romák problémáinak megoldására, elégedetten meséli, milyen jól együtt tud működni a hatóságokkal. A romák és a magyarok közötti jó kapcsolatról és a németországi koncertjeiről. Elnök és művész is.

A polgármesteri hivatal előtti téren két, XIX. századi tűzoltókocsit állítottak ki. A községházát nemrég újították fel, a faluba be van vezetve a gáz és a csatornahálózat. A polgármesteri hivatal falain kitüntetett helyen állnak a magyar királyság és az Osztrák-Magyar Birodalom jelképei.

János átkel az úton, és egy autó mellé ugrik. Mutatja, hogy a volánnál barátja, a magyar Salamon ül. Ez mosolyog. Igen, barátok: „Jó lenne, ha mindenki olyan lenne mint János!” Ismét mosoly... jól mondta?


Miért akarnak a cigányok magyarok lenni?

Népszámlálásokkor a cigányok magyarnak vallják magukat. Szentkirályon hivatalosan egyetlen cigány él. A többiek magyarul beszélnek, magyar nevük van, és magyarnak vallják magukat. A valóságban 184 cigányról tud mindenki. Szinte minden faluban ez a helyzet. A cigányok magyarként jelennek meg a statisztikákban. A magyarok politikai vezetői, de a romák számára is ez a dolog fontos. Az egyedüli, aki eldönti, mikor helyes vagy nem a statisztika, az a Romák Pártjának elnöke, a megye által alkalmazott „művész úr”. Úgy, ahogy az érdekeik megkívánják.


Sötétben jobban látni

Hétfő este van, aznap, amikor a szentmártoni magyarok összegyűlnek a cigányok házaihoz közel. Már három hónapja, minden hétfő este. Elindulunk feléjük. A cigánytelepre vezető utcára a sötétséggel együtt gyanús csend telepszik. A falu bejáratánál, a rendőrörs előtt három rendőrautó és egy csendőrökkel teli furgon áll. Ahogy közeledünk a gyülekezőhelyhez, érezzük az otthon maradottak ellenséges tekintetét. Nők és gyermekek. A férfiak a gyűlésben vannak, a cigányok házainál. Mintegy százötvenen. Ott állnak, és várják, hogy kezdődjön.

A folytatást itt olvashatod»
.