A rádióadás

Koncz, mikor megöregedett, átvitte az ágyát a hátsó szobából a középsőbe, mert úgy számította, a fölső emeleten lakó fiatal pár pontosan a fölé eső szobában szokott szeretkezni. A nő hangosan nyögdécsel, a férfi, vagy inkább fiú, alig teszi rá a kezét, a nő, vagy inkább lány máris elkezdi.



Koncz ilyenkor fölkapcsolja a villanyt, és ül az ágyban, kezét összekulcsolja az ölében, egészen olyan, mintha imádkozna. Maga elé bámul, úgy hallgatja, néha legszívesebben följebb tekerné a hangerőt, vagy olykor halkabbra venné, mert azt egyáltalán nem szeretné, hogy más is tudjon róla. Sőt, lelke legmélyén fejhallgatót tenne magára, így aztán végképp kizárna mindenki mást az adásból. Úgy tekint erre az éjszakai szórakozására, mintha rádiót hallgatna. Kérdezzék meg, micsoda Koncz kedvenc rádióműsora.

Az ágyat különben nem egymaga tolta át. Hamar kiderült, túl öreg hozzá, nincs annyi ereje, hogy a szűkös ajtókeret miatt oldalára billentse az ágyat, majd megtolja vagy meghúzza, aztán a folyosón végigráncigálva a középső szoba ajtaján ugyanúgy megbillentse, nem, sajnos be kellett lássa, nincs neki már ereje ehhez. De nem akart egy széken ülve rádiózni, ezért egyszer a lépcsőházban elkapta a fiút, és behívta. Maga hová tenné, kérdezte tőle, miután a fiú, aki cseppet sem volt izmos és erős, izzadva beráncigálta az ágyat a középsőbe.



A fiú megmutatta, ő maga hová tenné, de Koncz nem bízott benne, látszott rajta, hogy minél hamarabb szabadulni akar tőle. Biztos dugnak, gondolta Koncz, azért siet, már nappali adás is van. Sokáig hallgatózott, de aznap semmit sem hallott. Talán megijedtek, talán rájöttek, rágta a körmeit Koncz, és csendben vannak, a nőnek betömi a száját a párnával, vagy a fürdőszobába költöztek át, és Koncz, ahogy csak lábai bírták, átrohant a fürdőbe. De csak vízcsobogást hallott, később valaki lehúzta a vécét, a ledübörgő víz minden egyéb zörejt elmosott.

Pár nap múlva azonban szerencsére elmúlt a fiatal pár óvatoskodása, és Koncz örömmel ismerte föl a lányból kitörő nyögéseket, visításokat, elfúló hörgéseket. De csak ennyi! A fiú hangja nem volt sehol, Koncz hiába hallgatózott, nem hallotta. Ez azért kissé felkavarta. Mintha megvágták volna a műsort, mintha cenzúráznának, mintha. Mintha nem is ugyanaz a műsor volna, valakik nem akarják, hogy ő szórakozhasson, hogy valakik kalózkodnak ellene, vagy visszaállították volna a cenzúrát?! Ült éjjeleket az ágyában, és a lány nyögéseit, elégedett sóhajait hallotta.

Talán elhagyta a fiú, és most egyedül próbál örömet szerezni magának. De a fiút minden áldott nap látta hazajönni, elmenni, szemetet levinni. Koncz egyszer aztán megsajnálta a fiút, az az igazság. Úgy érezte, valamit elvett tőle. Nem tud hangosan szeretkezni, ha éppen alatta alszik valaki. Ráadásul az ágyat is ő cipelte be. Ez megbocsájthatatlan. Nem tudja megemészteni. Szenved tőle. Még jó, hogy a kislányt ki tudja elégíteni, még jó, hogy azért erekciója az van.



Így történt, hogy egyik délután Koncz behívta a fiút, és elmondta neki, hogy nem tud a középsőben aludni, mert világ életében a feleségével a hátsó szobában töltötték az éjszakákat. A fiú pedig szó nélkül fogta a dögnehéz ágyat, kivonszolta a folyosóra, a folyosóról a hátsó szobába, visszaállította a helyére. Hát így. Koncz még egy pohár pálinkával is meg akarta kínálni, de a fiú nem ivott. Megint sietett. Nocsak.

Már este fél nyolckor tökéletes volt a vétel, igaz, Koncz a földön kuporgott, de akkor is. Megérte. Minden tisztán hallatszott, mindenki elégedett volt. Koncz pedig merő nosztalgiából előkereste azt a távirányítót, amit, ha a felesége megnyomott, a férjének rögtön erekciója támadt, ide-oda forgatta, és közben megpróbálta a volume gombot olyan halkra húzni, hogy csak tényleg ő hallhassa, hogy aztán mindenki más a csendet kihasználva párjának esve közösüljön, dugjon, szeretkezzen, ki hogy mondja, addig, amíg még tud és van kivel. Ha minden rádióadás ilyen élvezetes volna!