Turisztikai attrakciók magunknak

Az átlag nyugatinak Románia csak egy nagy fehér folt a fejében. Érvényes ez az értelmiségire és a munkás emberre egyaránt. Romániáról csak azt tud valamit, akinek munkáján, tevékenységén keresztül valami köze volt ehhez az országhoz.

Lapozzunk bele egy rólunk szóló útikönyvbe

Megvettem a helyi könyvesüzletből a legelismertebb turista útikönyvet az országról. Kíváncsi voltam, hogyan látja országomat egy ottani szakkönyv. A Tim Burford és Norm Longley által írt The Rough Guide to Romania a lehető legőszintébb bemutatója Romániának. A könyv írói nagyon tájékozottak és meglepően kiegyensúlyozottan írnak. Sehol sem felejtik el megemlíteni például a magyar örökséget, a kisebbségi kérdést, külön részben fejtik ki Funar kolozsvári szörnyűségeit is. A hoteleket, vendégházakat eléggé friss adatok alapján sorolják fel, helyenként még a honlapokat is feltűntetik. Írnak mindenről, ami érdekes lehet nekünk, és sokkal többet arról, ami fontos lehet nekik.

Mindez jól esett, de vannak olyan dolgok is, amelyek kinyitják a Wass Alberten és székely fenyveseken felnőtt erdélyi szemét, hogy ez nem minden, és ez nem elég. Például a könyv figyelmeztet a romániai vendéglők, kisebb csillagú hotelek, panziók vécéinek állapotára. Figyelmeztet arra is, hogy gyakran átverik a külföldi turistát, túláraznak dolgokat. Leírja, hogy sose menjél be történelmi múzeumokba mert azok minősége csapnivaló, és szinte ugyanazt találod minden városban. Nem nagyon ajánlja a hazai konyhát sem, csak kóstolóra. Erről azt írja, hogy túl nehéz, egyszerű, és hiányzik belőle a fantázia. Ha utazunk vigyázzunk csomagjainkra, a vonatokból a lehető ledrágábbal utazzunk, ha normális minőséget akarunk.

A román kormány képviselői nem olvasnak nyugati útikönyveket. ők a korábbi korból megmaradt beidegződések alapján építik ma is fel az ország imidzsét, a turizmust. Kevés embert érdeklelnek az orrba-szájba nyomatott néphagyományok és a vallásturizmus. A falusi turizmus minőségi szolgáltatás nélküliek, a tengerpart túlárazott és gyenge szolgáltatású, a Drakula giccsparádé röhejesé vállik, a kaják nehezek és zsírosak. Minden csak a piros-sárga-kékre emlékeztet.


Anthony Bourdain pofonja

Nem csoda, hogy ilyen állapotokban hatalmas volt a rácsodálkozás Anthony Bourdain No Reservations Romania c. ország-bemutatójára, amelyet két hete vetített le először a Travel Chanel. Igazi pofoncsapás volt az országnak az, hogy az amerikai riporter nem fogadta el, hogy nem engedik be vendéglőkbe filmezni, hogy nem engedik komoly euró összeg legombolása nélkül egy ápolatlan történelmi emlékművet lefilmezni (bukaresti fejedelmi vár). Anthony Bourdain nem szereti a giccses vendégélőket, nem tartja érdekesnek a disznóvágás vérfürdőjét, nem értékeli a Drakula kastély hazugsága és ingatlan-panamája. Nem érdekesek számára a szekeres falvak, nem jó a sáros út, és nem csúcs az ihatatlan pálinka sem. Egy külföldinek nem mond semmit a sapantai vígtemető, mert ott pár tíz, számára érthetetlen nyelven írott, sírfeliraton kívül semmi élvezhető sincs. A román kaja unalmas, primitív, nehéz.


Csak az alterosokat érdekeljük, de ők nem célközönség

Úgy látszik megvan az oka annak, hogy miért van még mindig ilyen kevés nyugati turista Romániában, akár Magyarországhoz képest is. Ezek is lehetnek annak az okai, hogy egyre több nagy európai turisztikai iroda veszi ki csomagjából a román ajánlatokat.

Igaz, ott vannak a hard-track nyers életért jövő fiatal, alternatív turisták. őket meg pontosan ez érdekli, a nyers primitív élet. De ők meg túl kevesen vannak, és túl kevés pénzt költenek. ők egyébként sem a klasszikus turizmus ösvényein járnak, így nem szükséges szervezett kampányokkal vadászni rájuk.

Nagy volt a meglepetés, amikor az elhíresült román vendéglátásról kiderült Bourdain blogján, hogy a világ első 40 államában sem vagyunk benne. Nem is csodálkozom.

Erről a történetről az jut eszembe, hogy egyes ismerőseim Hargitafürdőt síparadicsomnak hívják. Semmi bajom Hargitafürdővel, nagyon jó napokat töltöttem ott, de síparadicsom? Vajon az, aki ezt síparadicsomnak nevezi járt valaha Svájcban, Ausztriában, Szlovákiában, vagy akár Brassópojánán?

Elolvasva az útikönyvet, beszélve emberekkel, megnézve Bourdain dokumentumfilmjét, rájöttem, hogy


a hazai turizmusnak két nagy baja van:

1. Akik szervezik, maguk nem sokat jártak nyugaton, illetve ha jártak is, nem vették a fáradságot, hogy tanuljanak (esetleg magukban is elkönyvelték, hogy a nyugat az nyugat, mi meg úgysem lehetünk soha olyan szinten)

2. A „látványosságokat” sokkal inkább saját magunk értékrendje szerint, saját kedvtelésünkre gyártjuk, mintsem a nyugati turisták igényeire.

A romániai turizmus sokkal inkább egy narcisztikus, nacionalista, önző, primitív hiúságjáték, mintsem egy, a piaci igényt kielégíteni próbáló szolgáltatás. Az értékeinket, tálalnivalóinkat saját magunknak gyártjuk, magunk ízlésére és minőség- igényeire. De a turisták nagyobbik része nem mi vagyunk, vagy inkább nem mi kellene legyünk.