2012. május 22. - Júlia, Rita, Emil
2008.08.28  |   0 hozzászólás

És még finoman fogalmaztam

Salamon Márton László  

… a magyar kormányt csupa kisbetűvel kell ezentúl írni a hivatalos iratokban. Nem másért, de rovásírásban – ha jól értettem – nincsenek is nagybetűk.

Persze ha most lúzereknek nevezem őket, megharagszanak. Pedig még finoman fogalmaztam, hisz hogyan is lehetne ennél enyhébb jelzőkkel illetni egy olyan társaságot, akik számára a legeslegégetőbb politikai feladat eltávolítani a magyarországi településekről Trefort Ágoston nyelvésznek, a finnugrizmus atyjának köztéri szobrait?


» A magyar baloldallal ugye szóba sem jöhetett az együttműködés, a jobboldallal pedig nem lévén beszélőviszony, maradt a pária-státus.
....................
A Magyarok Világszövetségéről van szó, amelynek VII. kongresszusán magam is részt vettem a napokban, Budapesten. Kongresszusi küldöttként. Először is, azt azért el kell ismerni, nem lehetett könnyű feladat megszervezni ezt a sok helyszínen, a szervezők szerint mintegy nyolcszáz, a világ minden tájáról érkezett résztvevővel zajló rendezvényt.


Főleg úgy, hogy az MVSZ tudvalevően súlyos pénzügyi gondokkal küszködik, ugyanis nyolc évvel ezelőtt az akkori kormánypárt Fidesz megvonta a magyar állami támogatást a szervezettől. Bosszúból, hogy a Fidesz által támogatott Boross Péter – a magyar „hóbagoly” – helyett a kolozsvári Patrubány Miklóst választotta elnökévé a szervezet.


Akkor kezdődött a Világszövetség vesszőfutása. A magyar baloldallal ugye szóba sem jöhetett az együttműködés, a jobboldallal pedig nem lévén beszélőviszony, maradt a pária-státus és... a Semmelweis-utcai székház. A „román” Patrubány megválasztása ugyan – nevének jelentése dacára – még négy banit sem hozott a szervezet konyhájára, ám az ingatlantulajdonok biztosítottak annyi bevételt, hogy az MVSZ „safe mode”-ban mégiscsak létezhessen.


mvsz etterem


És hogy legyen min hajbakapni persze, az ősmagyar turáni átok jegyében: a Semmelweis utcai ingatlant hasznosító Pax Pannoniae Vagyonkezelő Kft. igazgatója, a szintén erdélyi származású Kvacskay Károly és Patrubány Miklós halálos ellenségekké váltak amiatt, hogy a székházban működő cégekkel – úgy mint Árpádház Étterem, vagy Wolf (sic!) órásműhely – való együttműködést enyhén szólva nem egyformán képzelték el.


mvsz ora



»  A nagyszabású eseményre még a dalai lámát is meghívták, csak hát neki Tibetben halaszthatatlan dolgai lehettek, mert sajnos nem futottunk össze a Semmelweis utcában.

....................
No de mondom, annyi pénz összegyűlt azért, hogy megszervezzék ezt a világraszóló világkongresszust, még ha a rivális Kvacskay azt is állította, hogy a Világkongresszus rendezésére felvett bankkölcsönre az MVSZ rá fog fázni, minthogy Benczúr utcai ingatlanával állt jót, amelyet így el fog veszíteni.


A nagyszabású eseményre még a dalai lámát is meghívták, csak hát neki Tibetben halaszthatatlan dolgai lehettek, mert sajnos nem futottunk össze a Semmelweis utcában.


De még a magyar köztársasági elnökkel, Sólyom Lászlóval sem, pedig alig egytucat évvel ezelőtt még az Országházban tartott fogadást a világkongresszusi küldöttek tiszteletére “a nemzet nagyapja”, Göncz Árpi bácsi.


alvo magyar


Na de ugye az idő vasfoga, meg minden, úgyhogy be kellett érnem néhány ujgurnak, manysinak vagy osztjáknak kinéző testvérrel (szégyen ide vagy oda, nekem minden manysi egyforma...), akik – bizonyára az időeltolódás miatt – jobbára csak bóbiskolva ülték végig az előadásokat, küldöttgyűléseket, tapskitörésekkor fel-felriadva álmukból.


Azt azonban még ők is egyhangúan megszavazták, hogy a magyar kormányt csupa kisbetűvel kell ezentúl írni a hivatalos iratokban. Nem másért, de rovásírásban – ha jól értettem – nincsenek is nagybetűk.
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)