Betömtük a pocsolyát

Számomra a nemrég lezajlott EU-tábornak a fénypontjai nem az előadások voltak, nem az esti beszélgetések vagy a sportvetélkedők, és semmiképp sem az Univers Turist mínusz két csillagos, 1986-ot idéző konyhája. A fénypont a két közvetlen hangulatú, esti csillagfény alatt lezajlott sepsiszentgyörgyi wondercsapat koncertje volt, a Tündérgroundé és a sZempölé. Mert nem akármilyen bulit csaptak, és nem akármilyen zenét játszottak.

Az én generációm alapvetően kétfajta zenén nőtt fel. Valaki vagy rocker volt, vagy digós (dance-es, diszkós, mittomén). A középiskolás nagymagyar fiatal általában rocker lett, a szakiskolás csávó általában digós. Utálták és lenézték egymást ezek a csoportok. A rockerek sznobok és büszkék voltak a saját „magas kultúrájú”, szofisztikált hangzású, kidolgozott, öröksláger zenéjükre, a digósok meg vagy múltba ragadottaknak, vagy egyszerűen ápolatlan részegeseknek nézték a rockereket, míg az ő kedvenc zenéjüket a modernitás és divatos ruházkodás fellegvárának tartották.



Persze a képlet nem volt ennyire egyszerű, sok volt az átfedés, nagyon sokan amolyan szoftos, popos középutat választottak, amibe belefért mindkét világból az emészthetőbb, kommerszebb anyag. Másokat meg egyszerűen nem a zene határozott meg.

Ma már elég nehéz lenne körülírni a különböző igényeket. A fúzió korszakát éljük. Egyre kevesebb ember kötelezné el magát akár egyik, akár másik, akár most már harmadik, negyedik, hetedik irányzatnak. Érdekes élmény látni táncolni azokat a ma már huszonéves ismerősöket, akik a kilencvenes években nagy rockerek voltak, ma pedig már nem hiányoznának egyetlen valamirevaló elektronikus zenés buliról sem.

Az új elektronikus, fúziós zenei korszaknak nálunk, Erdélyben két meglepően jó és felkészült képviselője van. Aki még nem hallotta élőben a Tündérgroundot vagy a sZempölt, annak mindenképp ott kell lennie a következő koncerteken. Nehéz lenne leírni pontosan, mit is játszanak, de ugye mindig meg kell próbálni. A Tündérground alapvetően drum'n'bass ritmusokra hangolt, helyenként dzsesszel és különböző világzenékkel (erdélyi, török, reggae) tarkított valamit játszik. Legalább annyira kellemes csak hallgatni a zenéjüket, mint amennyire jó ugrálni rá. A sZempöl nagyon táncolható, breakbeat alapon valamivel több magyar népzenével tarkított izét játszik. Mindkét együttesnél főhangszer a különleges hangzású doromb.






Ezzel a leírással igazából nem mondtam el mindent. Mert az igazi ezekben az együttesekben, amellett, hogy meglepően kidolgozott és profi zenét játszanak, az, hogy igazán elszállós bulikat csapnak. Olyan bulikat, ahol nem az alkohol vagy a fű mennyisége, hanem egyszerűen a csiszolt zene,és a hozzáválogatott élményvetítés  kellemes kombinációja postáz egy másik dimenzióba.

Nem tudnám megítélni, mennyire véletlen vagy sem, hogy mindkét csapat származásilag igazi székelyföldi turmix eredménye. Mindenesetre az biztos, vagy valami egészen újnak vagyunk a tanúi erről a hagyományosan maradi vidékről. Egy olyan várva várt felfrissülése ez az erdélyi magyar fiatalok zenevilágának, amit én már nem is reméltem. Azt hittem, hogy mi, erdélyi magyar fiatalok örkön-örökké az Eddára, a Bikinire, a Republikra, vagy más körökben a legutolsó sláger diszkógiccsre fogunk bulizni. Azt hittem, hogy az elektronikus zeneforradalom örökre el fog kerülni minket.

Kellemesen csalódtam ezekben a szentgyörgyi fiatalokban. Új generáció, új identitás, új, világszínvonalú zene. Mindez itt nálunk. Betömtük a pocsolyát.