2010.07.30
Tovább szedik áldozataikat a pakisztáni áradások
0 hozzászólás
Legalább 267 ember halt meg Pakisztánban az elmúlt három napban történt áradások következtében - jelentették pénteken a mentési munkálatokért felelős és kormányzati tisztviselők. A természeti katasztrófa az ország északnyugati területein szedte a legtöbb áldozatot, ahol az utóbbi napokban a monszun rendkívül heves esőkkel járt.
A katasztrófa-elhárítással foglalkozó Edhi Alapítvány egyik munkatársa elmondta, hogy Pakisztánnak csak ezen a részén legalább 245 emberéletet követelt a szélsőséges időjárás, valamint sokakat eltűntként tartanak számon. Az egyik északnyugat-pakisztáni tartomány hírközlési minisztere azt mondta, hogy ez a mostani a legsúlyosabb áradássorozat a térségben 1929 óta.
A kasmíri áradásokban 22 embert halt meg. Az ENSZ szerint az ázsiai ország többi részét is sújtja a természeti katasztrófa. Az a tény, hogy az árvizek ilyen sok halálos áldozattal járnak Pakisztánban, annak is betudható, hogy a legszegényebbek általában az ország árterein élnek, mivel nem engedhetik meg maguknak, hogy biztonságosabb területre költözzenek.
Feltehetőleg a rossz időjárási viszonyok vezettek a szerdai pakisztáni repülőgép-szerencsétlenség bekövetkezéséhez is, amelyben 152 ember halt meg.
mti

hirdetés