2010.02.09
Egy hónap után mentették ki a haiti romok alól
0 hozzászólás
Kimentettek a földrengés sújtotta haiti főváros romjai alól egy férfit, aki talán egy hónapig is lehetett a törmelékek alatt – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.
A csatorna honlapján ismertetett beszámoló szerint a 28 éves Evan Muncie-t hétfőn egy piac romjai alól emelték ki, ahol a január 12-i földrengés előtt rizst árult. A férfi nagyon kiszáradt és lesoványodott, de komolyabb zúzódás nem látható rajta.
Megmentői szerint arról beszélt a miami egyetem tábori kórházában az őt kezelő orvosoknak, hogy valakitől vizet kapott, amíg a romok alatt volt, ennek köszönheti életben maradását.
Az orvosok elmondták, hogy elmeállapota nagyon zavart, a jelek szerint időnként azt képzeli, még mindig a törmelék fogságában van.
Haiti államfője a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (Unasur) rendkívüli csúcsértekezletére, az ecuadori fővárosba, Quitóba utazott hétfőn. René Préval tájékoztatja majd a csúcs résztvevőit arról, hogy hazájának mire van leginkább szüksége a természeti csapás nyomán kialakult nehéz helyzetben. A csúcsértekezletet éppen a Haitiban kialakult katasztrofális állapotok miatt hívták össze.
A január 12-én bekövetkezett földrengésben több mint 200 ezer ember halt meg. Az amúgy is végtelenül szegény országban keletkezett károk, a külföldről érkező segélyszállítmányok szétosztásának az akadozása, a kaotikus állapotok miatt a lakosság a végsőkig elkeseredett, ami már spontán, dühödt kormányellenes tüntetésekbe is torkollott.
Préval mielőtt elrepült a csúcsra, ismételten nyugalomra intette honfitársait. Biztatásul azt mondta: a távközlési hálózatot már helyreállították, és az utakat is sokhelyütt kijavították, így egyre zökkenőmentesebbé válik a segélyek eljuttatása a rászorulók számára.
mti

hirdetés