2010.03.09
Észak-Korea erősíti nukleáris elrettentő erejét
0 hozzászólás
Észak-Korea nukleáris elrettentő erejének további erősítésével fenyegetőzött kedden, mert - mint fogalmazott - Barack Obama amerikai elnök eltökélt amellett, hogy semmibe vegye a békekötést célzó phenjani felhívásokat és katonai erővel térdre kényszerítse az ázsiai országot.
A sztálinista vezetésű ország hétfőn, az aznap kezdődött dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat alatt már tudatta, hogy teljes harckészültségbe helyezte fegyveres erőit, és kész "felrobbantani" Dél-Koreát.
A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség kedden idézett egy phenjani külügyminisztériumi tisztségviselőt, aki szerint az Egyesült Államok egyetlen még ki nem próbált eszközt - katonai fenyegetést, gazdasági szankciókat, ideológiai és kulturális megmételyezést - sem hagy ki annak érdekében, hogy térdre kényszerítse Észak-Koreát.
"(Phenjan) folytatja nukleáris elrettentő képessége erősítését, amíg az amerikai katonai fenyegetések és provokációk is folytatódnak" - hangsúlyozta a tisztségviselő.
Észak-Korea mindig hasonlóképpen reagál az évente megrendezett amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra, amelyeknek az a célja, hogy felkészítse a két szövetségest egy esetleges észak-koreai támadás kivédésére. Elemzők szerint nem kell nagyobb háborús veszélyre számítani a Koreai-félszigeten.
mti

hirdetés