2010.03.11
A gyenge államok jelentik a legnagyobb veszélyt
0 hozzászólás
Irak esete annak a nemzetbiztonsági kihívásnak az előfutára, amellyel a XXI. században kénytelen szembenézni az Egyesült Államok: már nem a nagyhatalmak ambíciói, hanem a gyenge államok veszélyeztetik leginkább a fennálló világrendet.
Annak ellenére, hogy Irakban az erőszak mára jelentősen visszaszorult, a gazdaság pedig növekszik, az ország helyzete továbbra is ingatag. Megmaradtak a mély törésvonalak a kurdok és az arabok, valamint a kisebbségben levő szunniták és a többségi síiták között. Nincs nemzeti konszenzus az olajbevételek elosztásáról, a szomszédos országok - Iránnal az élen - pedig kedvük szerint avatkoznak be az ország dolgaiba.
Az iraki háborút elsődlegesen azzal a céllal indították, hogy létrehozzanak egy olyan demokráciamodellt, amelyet a többi arab állam kénytelen lenne követni. Irak valóban modell lett, de az eredeti tervekkel szemben inkább a gyenge állam prototípusává vált, amely nem tudja saját magát megvédeni, sem az ország belső békéjét fenntartani, és képtelen külső segítség nélkül kezelni a problémáit.
A XX. század nagy részét az erős államok cselekedetei uralták: Németország, Japán, majd a Szovjetunió globális hatalomra való törekvése, illetve az Egyesült Államok ezekre adott válaszlépései. Mindez két világháborút és hidegháborút eredményezett. A XXI. században azonban már nem valamelyik nagyhatalom előretörése jelenti a legnagyobb fenyegetést a globális világrendre - írta Richard Haass, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) nevű amerikai független elemző intézet elnöke a Newsweek hírmagazinban.
Egyfelől a mai nagyhatalmak már nem is olyan "nagyok": Oroszországot gúzsba köti egysíkú gazdasága, a korrupció és a fogyatkozó népesség; Kína helyzetét hatalmas lakossága és a vízfejű politikai vezetés nehezíti. Ezenkívül Kína és a többi nagyobb vagy feltörekvő hatalom nem akarja megdönteni a jelenlegi világrendet, azt inkább csak saját érdekei szerint szeretné formálni.
A legnagyobb kihívást ma már a gyenge államok jelentik, úgy mint Pakisztán, Afganisztán, Jemen, Szomália, Haiti, Mexikó és Kongó. Ezekben az országokban az a közös, hogy kormányaik képtelenek és/vagy nem hajlandók irányítani az ország ügyeit. A múltban az ilyen esetek leginkább humanitárius ügynek minősültek volna, ám ma már - a globalizációnak köszönhetően - a terroristáktól és az illegális bevándorlóktól kezdve a fertőző betegségeken át egészen a tömegpusztító fegyverekig minden és mindenki szabadon mozoghat, az országhatárok alig jelentenek akadályt.
2003 óta Irakban több mint 4 ezer amerikai katona vesztette életét, hét éven keresztül több mint 100 ezer katona állomásozott az országban, amelyet végül sikerült bukott államból egy valamivel fejlettebb, de még mindig igen gyenge állammá alakítani; mindennek a közvetlen költsége megközelítette az ezer milliárd dollárt.
Haass szerint az Egyesült Államoknak és más kormányoknak el kellene kerülni a hasonlóan költséges és gyakran ellentmondásokkal övezett beavatkozásokat. Ehelyett inkább a gyenge államok képességeinek megerősítésére kellene összpontosítani az erejüket. Ez sokkal lassabb, aprólékos, lentről felfelé építkező folyamat. Az alapvető gazdasági, jogi és politikai keretek létrehozása mellett gyakran a legalapvetőbb fizikai infrastruktúra kiépítésére is szükség van. Az elemző szerint ez olcsóbb, mint egyszerűen lerohanni ezeket az országokat.
mti
Annak ellenére, hogy Irakban az erőszak mára jelentősen visszaszorult, a gazdaság pedig növekszik, az ország helyzete továbbra is ingatag. Megmaradtak a mély törésvonalak a kurdok és az arabok, valamint a kisebbségben levő szunniták és a többségi síiták között. Nincs nemzeti konszenzus az olajbevételek elosztásáról, a szomszédos országok - Iránnal az élen - pedig kedvük szerint avatkoznak be az ország dolgaiba.
Az iraki háborút elsődlegesen azzal a céllal indították, hogy létrehozzanak egy olyan demokráciamodellt, amelyet a többi arab állam kénytelen lenne követni. Irak valóban modell lett, de az eredeti tervekkel szemben inkább a gyenge állam prototípusává vált, amely nem tudja saját magát megvédeni, sem az ország belső békéjét fenntartani, és képtelen külső segítség nélkül kezelni a problémáit.
A XX. század nagy részét az erős államok cselekedetei uralták: Németország, Japán, majd a Szovjetunió globális hatalomra való törekvése, illetve az Egyesült Államok ezekre adott válaszlépései. Mindez két világháborút és hidegháborút eredményezett. A XXI. században azonban már nem valamelyik nagyhatalom előretörése jelenti a legnagyobb fenyegetést a globális világrendre - írta Richard Haass, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) nevű amerikai független elemző intézet elnöke a Newsweek hírmagazinban.
Egyfelől a mai nagyhatalmak már nem is olyan "nagyok": Oroszországot gúzsba köti egysíkú gazdasága, a korrupció és a fogyatkozó népesség; Kína helyzetét hatalmas lakossága és a vízfejű politikai vezetés nehezíti. Ezenkívül Kína és a többi nagyobb vagy feltörekvő hatalom nem akarja megdönteni a jelenlegi világrendet, azt inkább csak saját érdekei szerint szeretné formálni.
A legnagyobb kihívást ma már a gyenge államok jelentik, úgy mint Pakisztán, Afganisztán, Jemen, Szomália, Haiti, Mexikó és Kongó. Ezekben az országokban az a közös, hogy kormányaik képtelenek és/vagy nem hajlandók irányítani az ország ügyeit. A múltban az ilyen esetek leginkább humanitárius ügynek minősültek volna, ám ma már - a globalizációnak köszönhetően - a terroristáktól és az illegális bevándorlóktól kezdve a fertőző betegségeken át egészen a tömegpusztító fegyverekig minden és mindenki szabadon mozoghat, az országhatárok alig jelentenek akadályt.
2003 óta Irakban több mint 4 ezer amerikai katona vesztette életét, hét éven keresztül több mint 100 ezer katona állomásozott az országban, amelyet végül sikerült bukott államból egy valamivel fejlettebb, de még mindig igen gyenge állammá alakítani; mindennek a közvetlen költsége megközelítette az ezer milliárd dollárt.
Haass szerint az Egyesült Államoknak és más kormányoknak el kellene kerülni a hasonlóan költséges és gyakran ellentmondásokkal övezett beavatkozásokat. Ehelyett inkább a gyenge államok képességeinek megerősítésére kellene összpontosítani az erejüket. Ez sokkal lassabb, aprólékos, lentről felfelé építkező folyamat. Az alapvető gazdasági, jogi és politikai keretek létrehozása mellett gyakran a legalapvetőbb fizikai infrastruktúra kiépítésére is szükség van. Az elemző szerint ez olcsóbb, mint egyszerűen lerohanni ezeket az országokat.
mti
hirdetés
