2012. február 9. - Abigél, Alex, Apollónia
2010.03.18

Izraeli kémgépek repültek át Magyarország fölött

0 hozzászólás  
Két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át Magyarország fölött - írta a Magyar Nemzet csütörtöki száma saját forrásra hivatkozva. Az izraeli légi- és űrerők két gépe csütörtökön kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott - írták.

A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában.

A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.

A Magyar Nemzet európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat” megjelölés.

mti
címkék:
0 hozzászólás  
Átlagos (0 szavazat)