2010.03.10
A svédek ismét közlik a Mohamed-karikatúrákat
0 hozzászólás
A svéd sajtó ismét publikálta az évekkel ezelőtt botrányt és utcai zavargásokat is okozó Mohamed-karikatúrák egyikét, amelyen Lars Vilks kutyatesttel ábrázolta a muszlim prófétát. Az újraközlésre az adott alkalmat, hogy kedden az írországi rendőrség bejelentette, letartóztatott hét személyt, akit a karikaturista meggyilkolásának kísérletével vádolnak.
Egy al-Kaidához kapcsolódó csoport ugyanis százezer dollárt tűzött ki Lars Vilks fejére. A karikaturistát támogatandó a Dagens Nyheter svéd napilap első oldalon számolt be a letartóztatásról, ahol közölte Vilks fotóját is, a második oldalon jegyzetet szentelt az ügynek, a belső oldalakon pedig reprodukálta a karikatúrákat.
Egyúttal felhívta a svéd jogállam figyelmét, hogy adjon meg minden szükséges védelmet a művésznek. A lap szerint védekezni kell az egyik alapvető emberi jogot, az önkifejezés szabadságát célzó támadás ellen.
Az Expressen című bulvárlap is közölte az egyik karikatúrát a szerző fényképével együtt, indoklásként pedig azt említette, hogy meg szeretné mutatni az olvasóinak a vitatott művet, egyúttal pedig kiállni az egyre fenyegetettebb szólásszabadság mellett. Egy nyílt társadalomnak meg kell mutatnia, hogy nem ijed meg a fenyegetésektől, és kész harcolni a gondolatok szabad kifejezéséért, áll a bulvárlap hosszú jegyzetében.
manna.ro/mediafax

hirdetés