Végéhez közeledik Kim Dzsong Il kínai vizitje
Többnapos, titokzatos kínai látogatásának utolsó állomását, az északkeleti Harbin városát kereste fel hétfőn Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Dél-koreai források szerint a 68 éves Kim és az általa vezetett delegáció egy csaknem 30 limuzinból álló konvojjal hétfőn - helyi idő szerint kora délután - már el is hagyta a várost, mégpedig az észak-koreai határ irányába.
A múlt csütörtök óta tartó látogatásról az észak-koreai, illetve a kínai fél semmit nem közölt, így a hírügynökségek többnyire dél-koreai forrásokra hivatkozva számoltak be a vizitről, így egyebek között arról, hogy az utóbbi időben állítólag sokat betegeskedő észak-koreai vezető először Csilin tartomány ugyanilyen nevű városában, majd Csangcsunban járt. Feltételezések szerint ez utóbbi városban találkozott vendéglátójával, Hu Csin-tao kínai elnökkel.
Dél-koreai sajtóforrások szerint Kim Dzsong Il kínai látogatásának fő célja az észak-koreai utódlás előkészítése és ezzel összefüggésben az utódnak kiszemelt legkisebb fia, az útra állítólag őt elkísérő Kim Dzsong Un bemutatása volt. Kína Észak-Korea legfontosabb szövetségese, ezért az utód támogatása rendkívül fontos Phenjan számára. Az észak-koreai fővárosban szeptemberben kongresszust tart a hatalmon lévő Koreai Munkapárt, amely minden bizonnyal szentesíti az apai akaratot.
Az út utolsó állomásáról, Harbinról az idézett források csupán annyit közöltek, hogy Kim Dzsong Il a városban apja, Kim Ir Szen "nyomdokaiban" járt, a korábbi észak-koreai vezető ugyanis annak idején itt folytatott gerillaharcot a japán gyarmati megszállás ellen.
A látogatásnak - mint néhány dél-koreai lap írta - az utódlás előkészítésén kívül volt egy másik célja is. Eszerint Kim Dzsong Il igyekezett kínai támogatást szerezni az országát sújtó, hatalmas áradások okozta károk felszámolásához, és általánosságban a gazdasági kapcsolatok erősítéséről tárgyalt.
mti
